2024. szeptember 9., hétfő

Lemondott a horvát kulturális miniszter

Lemondott Horvátországban a kulturális miniszter szerdán, miután a helyi média hírül adta, hogy az állami számvevőszék jelentése szerint a minisztérium számlájáról többször pénzt vett fel, amit nem igazolt számlákkal, és az összeget részletekben fizette vissza.

Andrea Zlatar Violić írásban nyújtotta be lemondását, felvállalva a felelősséget a könyvelési szabálytalanságokért, továbbá elnézést kért a nem megfelelő ellenőrzésért és a pénzügyi szabályok betartásának mellőzéséért. - Annak ellenére, hogy minden tartozás rendezve lett, a pénzügyi szabálytalanságok miatti felelősség logikus következményeként lemondok – írta levelében.

A számvevőszék által 2013-ban végzett ellenőrzés alapján készült jelentésben az állt, hogy a miniszter asszony olyan utakra vett fel útiköltség-előleget, ahová nem utazott el, és többször vett fel készpénzt bankautomatából úgy, hogy nem igazolta számlákkal. A tartozást - miután figyelmeztetést kapott -, visszafizette, havonta levonták a fizetéséből.

A minisztériumban történt szabálytalanságokra még múlt héten hívta fel a figyelmet a horvát sajtó. A miniszter asszony azonban egyszer sem nyilatkozott a médiának, ugyanakkor saját párttársai is úgy vélték, hogy le kellene mondania.

Andrea Zlatar Violić a kormányzó szociáldemokrata párt koalíciós partnerének, a Horvát Nemzeti Párnak a tagja. A horvát sajtó szerint azért kellett napokat várni a lemondására, mert a HNS nem talált köreiben olyan jelöltet, akit kinevezhetett volna a helyére; úgy tűnik, hogy a kormány mandátumának utolsó évében senki sem kívánja elvállalni a funkciót.

Három év alatt Andrea Zlatar Violić a kilencedik miniszter, aki távozott Zoran Milanović kormányából.