2024. szeptember 9., hétfő

Nagy az érdeklődés a liberlandi állampolgárság iránt

Mintegy negyedmillió ember jelezte már igényét a Liberland nevű önálló terület állampolgársága iránt, amelyet Vít Jedlička cseh aktivista, a Szabad Polgárok Pártjának (SSO) tagja alapított április közepén - közölte a prágai sajtó.

A mintegy hét négyzetkilométernyi terület Horvátország és Vajdaság között terül el a Duna nyugati partján, a magyar-szerb határtól mintegy 20 kilométerre. Liberland a szerbiai Monostorszeg és a horvátországi  Vörösmart között található. Miután a több éves szerb-horvát határvitában ezt a területet egyik ország sem igényelte, így az senki földjének minősül - állítja Jedlička, aki április 13-án jelentette be, hogy ezen a területen megalapította a Liberland Szabad Köztársaságot.

Jedlicka szerint a mintegy hét négyzetkilométeres senki földje úgy jött létre, hogy Horvátország a történelmi faluhatárokkal összhangban állapította meg országhatárát, Szerbia pedig a Duna folyását tartja az államhatárnak. Miután a Duna medre az idők folyamán eltolódott, létrejött egy szabad terület, amely Jedlička szerint ma a Liberland Szabad Köztársaság területe.

Vladimír Balaš, neves cseh jogász szerint azonban nem egy érvényes jogi aktusról, hanem inkább bohózatról van szó. -Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen területre egyetlen szomszédos állam sem tartana igényt - nyilatkozta Balaš a cseh hírügynökségnek.

Jedlička úgy véli: a nemzetközi jog nem írja elő, hogy csak az az állam létezik, amelyet valaki már elismert.

- Horvátország és Szerbia képviselői Liberland létrehozását nem kommentálták. Közölték, hogy a témához nem fűznek kommentárt. Mi pedig nem kívánjuk az ő nem kommentálásukat kommentálni - fejtette ki Jedlička.

Liberlandnak saját alkotmánya, jogrendje, zászlaja, címere és honlapja is van (http://liberland.org/). Mottója: Élni, és élni hagyni!. Állampolgárságát bárki igényelheti, kivéve az olyan személyeket, aki náci vagy kommunista múlttal rendelkeznek. Feltétel még a büntetlen előélet.

Az új ország elnöke Vít Jedlička, hivatalos nyelve a cseh és az angol.