2024. szeptember 9., hétfő

Elfogták Ibrić feltételezett cinkosát

A zvorniki rendőrőrsre támadó barátja Szíriában is járt

A boszniai rendőrség kedden elfogta azt az illetőt, aki a zvorniki rendőrőrsre támadó Nerdin Ibrić feltételezett cinkosa volt. Avdulah Hasanović tavaly Szíriában járt, hazatérése után pedig már volt fogságban. A 24 éves Ibrić az utóbbi három hónapban sok időt töltött együtt Hasanovićtyal, akit tavaly szeptemberben a Damaszkusz fedőnevű akció keretében vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez csatlakozott.

Nerdin Ibrić hétfőn este Allāhu Akbar (Allah a leghatalmasabb) kiáltással támadt a zvorniki őrsre, ahol megölte Dragan Đurić rendőrt, két társát, Željko Gajićot és Stevo Milovanovićot megsebesítette, míg végül lelőtték. A helyi sajtó felkereste édesanyját, Hailimát, aki azt mondta, fia az utóbbi időben furcsán viselkedett, gyakran eljárt a Kalesija melletti Dubnicába imádkozni, és azt állította, hogy a helyi efendik ezt helytelenül teszik. Anyja szerint Nerdint rossz útra térítették, ez lett a veszte. Rokonsága is azonosan vélekedik; valamennyien visszahúzódó, jó fiúnak nevezték, és úgy vélték, valaki rávehette erre az akcióra. Állítólag többen is megpróbálták lebeszélni, hogy a vahabita mozgalomhoz csatlakozzon.

Dragan Mektić védelmi miniszter kedden közölte, hogy az állambiztonsági szolgálathoz (OSA) pénteken érkeztek információk egy lehetséges terrortámadásról. Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) elnöke viszont azt mondta, nem volt ilyen értesülésük, ami – szerinte – azt bizonyítja, hogy nem működnek az ország biztonsági szolgálatai. A boszniai Szerb Köztársaságban mára gyásznapot hirdettek.