A Szerbia kulturális fővárosa program előkészítésével és megvalósításával foglalkozó munkacsoport azt javasolta, hogy 2025-ben Nagybecskerek viselje a Nemzeti Kulturális Főváros titulust. A javasla...
Kultúra
Nataša Ninković, Radivoje Rasa Bukvić, Vanja Ejdus, Marina Ćosić, Klara Hrvanović együtt láthatók a mozivásznon a Tijana Jurićnak szentelt 48 óra és 1 perc című produkcióban, amelyet Sanja Rajičić...
Szerintem mindannyian nemegyszer törtük már a fejünket azon, hogy miképpen is alakult volna életünk, amennyiben évekkel ezelőtt egy adott helyzetre másképpen reagáltunk volna.
Vagy pedig miképpen i...
A szakmai közönség a Berlinale után Londonban is megtekinthette a magyar és német koprodukcióban, Bán Mór regényei alapján, Robert Lantos vezetésével készült A holló felemelkedése (Rise of the Rave...
A múlt év utolsó napjaiban mutatta be telt ház előtt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kucsov Borisz szerzői projektjét, a Félelem és reszketés Szabadkán című előadást, amelynek ő az írója és a...
A szenttamási Népkönyvtárban a Gion Nándor Napok keretében kedden Párhuzamos világok metszete címmel irodalmi estet tartottak. A műsorban Sándor Zoltán és Szögi Csaba írók új prózaköteteik, az Apát...