A müncheni Haus der Kunstban nyílik kiállítása ma, pénteken Ladik Katalinnak. Az Ooooooooo-pus című, szeptemberig látható tárlat a költő első jelentős bemutatkozása lesz Németországban – közölték a
Kultúra
A hongkongi BROUHAHAART Galéria, amely 3D virtuális kiállításokra és kurátori virtuális galériákra specializálódott, idén Balog Béla zentai születésű (1970), Budapesten élő és alkotó képzőművésznek...
Az 1980-as évek elején ismerkedtünk meg közelebbről egymással, amikor Péter a Dolgozók hetilap munkatársa volt, mi pedig, Magyar Szó-sok heti rendszerességgel jártuk a Tisza-vidék falvait. Ő is „ho...
Bálint Sándor Tengernyi illúzió, mely a vánszorgó létezést élni érdemessé teszi című könyve, a kishegyesi Szó-Beszéd Polgárok Egyesületének a kiadásában, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigaz...
A népszerű bosznia-hercegovinai együttes, a Dubioza Kolektiv egy érdekes petíciót indított, amely arra irányul, hogy a csapat Abszurdisztán zászlaja alatt lépjen fel az Eurovíziós Dalfesztiválon. A...
Dévai Zoltánt a közelmúltban a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatójává nevezték ki. A színművész az Újvidéki Művészeti Akadémián szerzett diplomát, és 2013 óta a zentai társulat meghatározó