Kezdetben vala az aranymetszés.
Ha valaki nem ismerte korábban, Dan Brown A Da Vinci-kód című regényéből, illetve a belőle készült filmből biztosan megismerte. És azt is megtudta, hogy a Fibonacci-sorozat is ez alapján áll össze. 1-2-3-5-8-13-21...
Szóval van ez az aranymetszés, amit okosabb telefonok okosabb fényképezőgépeinek kijelzőjén láthatóvá tudunk tenni, hogy biztos ne térjünk el az aranymetszés szabályától, ami a legtökéletesebb harmóniát, arányokat miegymást eredményezi.
Kezdetben vala az aranymetszés. Utána jött az ige, majd a teremtés. Lépésről lépésre, utóbbiak is minden bizonnyal az aranymetszés szabályainak megfelelően.
Azután telt-múlt az idő. A teremtmények boldogan éltek, azután meghaltak, zöldelltek, szaporodtak, és közben természetesen az aranymetszés is jól érezte magát.
És most lépünk egyet az időben, és eljutunk oda, hogy Topolyán is felütötte a fejét az aranymetszés.
Aminek az eredményét ma és az elkövetkező pár hétben mi is megcsodálhatjuk.
Mert Topolya (és mellesleg az ördög is) az aranymetszésben lakozik. És csak utána a részletekben.
Hányszor láttunk fotósokat egyik kezükben fényképezőgéppel, a másik kezüket pedig felemelt hüvelykujjal maguk elé emelve, amint a Sarlós Boldogasszony templom körül (épült 1904 és 1907 között – ezt vesd össze a hotellel – és itt három pontot teszek, hagyok egy kis időt), vagy éppen a tóparton sétáltak. Lassan, megfontolt lépésekkel. Hányszor?
Valószínű, hogy egyetlen egyszer sem, mert az aranymetszéshez nincs szükség hüvelykujjas segítségre. Az aranymetszés a szembogarunkba van betáplálva, vagy ha úgy tetszik: érezzük. Így tehát fotósaink is érzik…
De ha mindenki érzi, hogyan lehetséges, hogy van első, második és harmadik helyezett, különdíjas, vigaszdíjas satöbbi?
A kérdés jogos.
A válasz észszerűtlen.
Csak. Mert ők az aranymetszésen kívül mást is éreznek. Olyat is, amit nem mindenki, amit csak a kiválasztottak, amit csak azok, akiket homlokon csókolt a múzsa (ezt vesd össze az ihlet fogalmával).
Tehát először is aranymetszés, másodszor is ihlet. Harmadszor pedig, mint ahogy erre már utaltam, Topolya, a maga részleteivel, ördögeivel és angyalaival. A Sarlós Boldogasszony templommal (tervezte Raichle Ferenc) és a tóval. És igen, a hoteljével is…
*
Más
*
Jómagam több év saját magam által készített legjobb fényképei közül válogatva összeállítottam egy ötös csomagot, hogy majd ha kijön a pályázat, eljuttatom a kiírókhoz. Telt-múlt az idő, kiírták az egyik pályázatot, kiírták a másik pályázatot, a számítógépen a fényképeket tartalmazó mappa fénye megkopott, sajátságos patinát kapott azzal, hogy az asztalon, a deszktopon szundikál. Alszik, mélyen, több téli álmot látva, végignézve vár a feltámadásra.
Az én Topolyám a részletekben, a zobnaticai lóversenypálya, a tópart naplementében, az udvarunkon lévő borostyánok a drótkerítés dérrel körbezárt rései mögött – fókusz a borostyánon – és ugyanennek a reverse – fókusz a drótkerítés dérrel körbezárt résein, és ötödikként a templomtorony vagyis az isten, a fák lombja vagyis a természet és a panelház vagyis az emberiség triptichonja a községi képviselő-testület lépcsőfordulójából fényképezve.
Benedek Miklós és a Topolya a részletekben lakozik úgy aránylik egymáshoz, mint Petrocelli a házához. Aki érti, az érti, aki nem… az minden valószínűség szerint fiatal…
*
Summa summarum. Köszönöm, hogy itt lehetek, és így én is a pályázat díjazottjának tarthatom magam. Gratulálok a nyerteseknek, a díjazottaknak, és azt tanácsolom, továbbra is keressék az ördögöt, és ha megtalálták aranymetsszék el az irháját!
(Elhangzott szeptember 7-én Topolyán a Juhász Erzsébet Könyvtárban a tizedik alkalommal megrendezett Topolya a részletekben lakozik elnevezésű fotópályázat legjobb fényképeiből összeállított kiállítás megnyitóján)
