A Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának célja, hogy a kulturális értékek kölcsönös megismerésén keresztül segítse a délkelet-európai régióban élő népek közeledését és egymás megismerését. A rendezvénysorozat két évvel ezelőtt kezdődött Budapesten, majd tavaly Belgrádban, Nišben és Kruševacon folytatódott. A kulturális fesztiválnak idén a tartományi székváros ad helyet. A hivatalos megnyitó előtt pénteken 18 órakor a Zlatno oko galériában Végel László író megnyitja Kaiser Ottó fotóművész alkotásainak kiállítását. Szombaton a főtéri Mária neve templomban a budapesti Don Bosco Ifjúsági Ének- és Zenekar koncertjére kerül sor. Ezzel a beharangozóval kezdődik az egyhetes programsorozat.
– Éveken keresztül kéthetente jártam Szegedről Újvidékre. Órákat tartottam, aminek nagyon szép folytatása lett a nyári olvasótáborok megszervezése. Ezekben a táborokban a vajdasági és a magyar értelmiség színe-java megfordult, és több száz fiatal ismerkedett meg egymással. Ma akárhova megyek az országban, mindenhol előbukkan egy ma már meglett családanya/családapa, aki elmondja, hogy azért aktív egy civil szervezetben, vagy azért vállalt ellenzéki politizálást annak idején, azért állt ki valami jó dolog mellett, azért lett híres író, mert ezekben az olvasótáborokban szabad szellemmel találkozott mind Magyarországon, mind a Vajdaságban. Ez a személyes élmény fontos számomra. Ha van kulturálisan sokszínű pontja a világnak, akkor Újvidék feltehetőleg az. Ilyen értelemben ez a város az európaiság természetszerű bölcsője. A keleti és a nyugati kereszténység határán fekszik a város, így egyszerre hordja magán a bizánci berendezkedésű államnak, valamint a nyugati kereszténységnek és demokráciának minden jegyét. Ilyen szempontból nem tér el a magyar valóságtól, hiszen Magyarországról ugyanezt lehet elmondani. Amikor keressük a helyünket, és az Európai Unió 2011-es soros elnökségére készülünk, akkor szembe kell néznünk azzal a kettős identitással, ami a keleti és a nyugati Európa határára tesz minket, akár Újvidéken lakunk, akár Budapesten.
Az újvidéki rendezvénysorozat beharangozójaként egyházzenei program szerepel. Az egyházak szerepét fontosnak tartja a kapcsolatépítésben?
– Ez teljesen tudatos választás volt. Sokat dolgoztam Nyugat-Európában. Az ottani politikusok és az értelmiség nagyobb része az elsők között teszi fel azt a kérdést, hogy mi magyarok ortodoxok vagyunk-e. Azt sem tudják elképzelni, hogy Újvidéken élnek katolikusok, és vannak katolikus templomok is. Ebből az is jól látszik, hogy mi sem tudunk saját magunkról sokat, mert azzal sem vagyunk tisztában, hogy ez a kettősség, a nyugati és a keleti kereszténység határán lévő identitás, milyen nagyban befolyásol bennünket: meghatározza az irodalmunkat, a nyelvünket, a szokásainkat, a mozgásainkat a világban. Mi magunk sem tudjuk, hogy ebben a régióban egy nagyon aktív nyugati és egy alapvetően szemlélődő keleti keresztény vonás csap össze, létrehozva a saját kulturális identitását. Ennek a határvonalnak – amit Ady komp-országnak nevez – a természetszerű prizmája a történelmi egyházak szerepe. Ezért nagy a jelentősége, hogy Szerbia hivatalosan meghív – a trianoni békeszerződés óta talán először – egy katolikus egyházi énekkart, tehát egyházi és állami protokollal képviselteti magát. Ez gesztusértékű, hiszen minden lépés, amit Szerbia az Európai Unió felé tesz, az ezekben a kulturális rendezvényekben fejeződik ki.
Említette, hogy nem ismerjük sem egymást, sem önmagunkat igazán. De kíváncsiak vagyunk-e másokra, egymás kultúrájára? Vannak visszajelzések?
– A rendezvényeink látogatottsága sokkal nagyobb volt, mint amire számítottunk. Hiszen ez a közép-kelet-európai régió eléggé azonos ízlésvilággal rendelkezik. A fiatalok azokon a közösségi oldalakon, amelyekről például zenét töltenek le és társas kapcsolatokat építenek, megszoktak egyfajta határokon felüli kulturális szabadságot. Tehát az a közönség, amelyik elment a koncertekre, már ismerte a magyar együtteseket. Nagyon sokfajta politikai, generációs és történelmi teher írja át a dolgokat, és nem biztos, hogy a valóság úgy él a közönségben, mint ahogy általában a politikai sajtó meg egy ország adott értelmisége ezt jellemzi. Magyarországon az értelmiség számára a Balkán negatív szó. Ha megkérdezzük a huszonéveseket, ők ezt nem így értelmezik. Mert például jó zenét hallanak ki belőle, és izgalmas alternatív képzőművészeti hagyományokkal rendelkező sarkát tapasztalják itt a világnak. Ezt mi nagyon jól látjuk Pécsett is, ahol számos olyan program megy, amely a közös hagyományokra épít.
Pécs Európa kulturális fővárosa. Hallottam, hogy nagyon a szívén viseli ennek a rendezvénysorozatnak a sorsát.
– Magyarország az utóbbi húsz évben elvesztett egy olimpiát, elvesztett egy világkiállítást. Azt gondoltam, nem engedheti meg magának, hogy ezt is elveszítse. Ez az ország nagyon-nagyon rossz lelkiállapotban levő ország. Értékvesztett, depressziós, munkaképtelen emberek lakják. Nem bíznak önmagukban. Ha ezt a címet visszavonták volna – amihez közel voltunk –, akkor az nem Pécsnek lett volna baj, hanem Magyarországnak. A kulturális kínálat egyébként nagyon nemzetközi és Kárpát-medencei. Erre figyeltünk. Hiszen ha valaki Pécsett elment egy koncertre, vagy megnézett egy kiállítást, az föltehetően el fog menni Kolozsvárra, Szabadkára vagy máshova is. Az ilyen események és értékek, amelyek tízezreket mozgatnak meg, és különböznek az intézményesített kultúrától, azt mutatják, hogy azért ez nem teljesen reményvesztett ország.
Kulturális téren mit hozhat a Kárpát-medence magyarságának Magyarország európai uniós elnöksége?
– Nem véletlen, hogy mi csináljuk az újvidéki programot, vagy a Határon túli színházi esteket és a Határon túli magyar fiatalok találkozóját. A Hungarofestnek az Égtájak Irodával ez egy eléggé markáns tevékenységi köre. És úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő években jó lenne nem annyira fesztiválokban és elit rendezvényekben gondolkodni, hanem olyan mobilitásban, amely a magyarországi és a határon túli magyarságot funkcionálisan köti össze egy kulturális közösségbe. Szeretném, ha a kulturális intézmények mobilitás-központok lennének. Fontos lenne, ha a soros elnökség erre lehetőséget adna Magyarországnak. Például, ha olyan kiválósági kollégium jönne létre, ahol a határon túli diákok tényleges kedvezményeket kapnának és tovább mehetnének külföldre tanulni. Fontos volna az is, ha a magyarországi diákok kiválóságuk jelének tekintenék, hogy elmehetnek Újvidékre tanulni, hogy ne csak a hágai egyetem vagy Cambridge jelentse a kiugrási lehetőséget, hanem ugyanúgy Marosvásárhely és Újvidék is kihívás legyen. Az alternatív színházak jobbak ezeken a területeken. De akkor miért nincsenek workshopok ezeken a helyeken? Miért nem Zenta, Szabadka, Újvidék rendez háromhetes műhelymunkát? Miért nem tágítjuk ki a kreditrendszert például? Miért nem lehet otthona a Kárpát-medence egy itteni fiatalnak? Erdélybe vagy a Vajdaságba menni a fejekben még mindig egyfajta kirándulásnak számít, holott ez a régió természetes otthona kellene, hogy legyen a mi gyerekeinknek. Ez remélhetőleg a soros elnökség alatt nagyon sok politikai és ágazati kezdeményezést von majd maga után.
A rendezvény programtervezete >>
