Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjának. A 2002-es népszámlálás adatai szerint Szerbia lakosságának 15,7 százalékát az idősek képezik, Vajdaságban pedig 300 ezer idős személy él, vagyis minden hatodik lakos betöltötte már 65. életévét. Statisztikai adatok szerint 10 évvel ezelőtt 600 millió idős személy volt a világon, de 2050-re a csökkenő népszaporulat és a növekvő élettartam miatt ez a szám kétmilliárdot fog kitenni. Az idősek világnapja alkalmából Bába Lúciát, az Újvidéki Rádió nyugdíjas műsorának szerkesztőjét kérdeztük arról, hogy manapság milyen problémákkal küzdenek az idősek.
– Az utóbbi időben elkészített riportjainkból az világlik ki, hogy a nyugdíjasok és az öregek nagyon hiányolják a figyelmet, valamint a segítséget. Sajnálatos módon a válság idején mindig a nyugdíjasok húzzák a legrövidebbet. Tudvalevő, hogy manapság a nyugdíjak nem tudják fedezni a létfenntartás legalapvetőbb szükségleteit sem. Ez a legnagyobb baj. Voltam olyan háztartásban és egyedül élő nyugdíjasnál is, aki meg van elégedve, mert megpróbálja abból a kicsiből kisajtolni azt, amit lehet. Vannak olyan önkormányzatok, amelyek segítik az időseket, kedvezményesen lehet például rajtuk keresztül élelmet, tüzelőt vásárolni, de mindez csak enyhíti azokat a gondokat, amelyek sújtják az időseket a mindennapokban.
Falusi vagy a városi környezetben a nehezebb?
– Falusi környezetben kevésébe érezni a gondokat, hiszen van háztájék, aprójószág, kertecske, mindig lehet valamit csinálni. A legnagyobb bajban az egyedülálló öregek vannak, akikből Vajdaságban egyre több van, hiszen a kilencvenes években nagyon sok fiatalt elüldöztek, és még ha ők haza is jönnének, az már kevés lenne. Nem tudják úgy ellátni az itt maradtakat, ahogy kellene. Nagyon sok olyan háznál jártam, ahol ezért az idősek úgy döntöttek, inkább ők is elmennek a fiatalok után.
Mit tehet egy olyan egyedül élő idős személy, akinek nincs családja?
– Több városban található olyan szervezet, amelyhez lehet fordulni, ahol gondoskodnak az öregekről, mint ahogy a Caritas is, de a legnagyobb kérdés, hogy tudnak-e erről. Van-e valaki, aki megmagyarázza, hogy kihez kell fordulni. A saját környezetemben is láttam azt, hogy nem tudják, hova kell menni, kit kell hívni, hogy kapjanak esetleg egy olyan segélyt, mint például a házi látogatás, ebédhozás vagy takarítás.
Tapasztalata szerint ilyen szolgáltatások esetén történnek-e bármiféle visszaélések?
– Riportjaim készítése alatt nem találkoztam ilyen gonddal. Ugyanakkor nekem is van egy olyan rokonom, aki házi ápolásra szorul – egy állami intézményből érkeznek hozzá –, de nem volt olyan észrevételem, hogy loptak vagy csaltak volna. Eddig senki sem panaszkodott ilyesmire, legfeljebb arra, hogy rövid ideig vannak ott, vagy ha nincs lehetőségük megoldani egy problémát, elmennek.
– Értékromlást látok. Valószínűleg a válság és a nincstelenség következménye ez a jelenség. A fiataloknak fel kell fogniuk, hogy fontos foglalkozniuk az idősekkel. Ugyanakkor az olyan településeken, ahol jól működnek a szociális és Caritas-szolgálatok, mint például Muzslyán, ahol a fiatalok is – igaz, szervezetten – ellátogatnak az idősebbek számára készült rendezvényekre, ez megvalósul. Nagyon fontos bekapcsolni a fiatalokat az ilyen rendezvényekbe. De nemcsak az a fontos, hogy műsort készítsünk, hanem segítenünk is kell, például a bevásárlás során. A fiataloknak ezt akarniuk kell. Az óvodásoktól kezdve a középiskolásokig ösztönöznünk kell a fiatalokat, hogy jelentkezzenek az olyan csoportokba, amelyek valamiféleképpen segíthetnek az időseknek. Figyelnünk kell az idősekre!
A közéleti szereplés szempontjából milyen megbecsülést kapnak az idősek?
– Két szemszögből közelíthetem meg a kérdést, hiszen magam is nyugdíjas vagyok, a rádióban még mindig dolgozom. Nem panaszkodhatok. De ha az átlag kisnyugdíjast nézzük, akkor ki kell mondani, hogy van lehetőség. Vannak különféle művelődési egyesületek, kézimunkakörök, ahol különböző teadélutánokat, kézimunkázó vagy dalkörös összejöveteleket szerveznek. Itt mindig van lehetőség arra, hogy egy-két nyugdíjas verseket írjon vagy énekeljen, szerepeljen. Itt ki tudják magukat fejezni. Függ a nyugdíjastól is, hogy mekkora megbecsülést, lehetőséget kap. Édesanyám például 86 éves, de mindenben támogat, és a mai napig részt vesz a teadélutánokon, különböző táncos esteken. Vannak azonban olyan személyek is, akik már lemondtak minderről, és azt mondják: én már nyugdíjas vagyok, ennyi éves vagyok és kész. Ezt nem szabad! Sohasem vagyunk olyan idősek, sem olyan tehetetlenek, hogy valamit ne tudjunk megtenni.
