A szórványmagyarságot – mind a szülőket, mind a diákokat – állandóan foglalkoztatja az anyanyelven való (tovább) tanulás kérdése. Hiszen mind kevesebben vagyunk, a kilencvenes években a háborúk, napjainkban pedig a gazdasági hátterű megszorítások ritkítják a magyar osztályokat. Izgalommal teli, sokszor keserű a szeptember azok számára, akik anyanyelven szeretnék taníttatni gyereküket, mert a magyar osztályok megnyitása sokszor az utolsó pillanatig bizonytalan. Egy-két gyereken vagy a pedagógusok hozzáállásán, s – mint ahogy az idén bebizonyosodott – az oktatás terén ténykedő szervezeteken is múlik a magyar tagozatok megmaradása. De hogy a magyar nyelvű tanulásra lehetőség van a szórványban is – csak élni kell vele – azt a nezsényi Burai Ferenc példája mutatja.
Nezsény egy Temes menti falu Torontálszécsánytól 10 kilométerre. Vegyes lakosságú. A kisebbségi magyar lakosság fogyóban van. Az általános iskolában csak alsó tagozatokon folyik magyar oktatás. Egy tanítónő „viszi” elsőtől negyedik osztályig az összesen öt tanulót. Elsőbe az idén két tanuló iratkozott. A diákok a felső tagozatokon csak szerbül tanulhatnak. A nyolcgyerekes családból származó Burai Ferenc ötödiktől szintén szerb nyelven tanult volna, ha a Dulka házaspár (Viola Lujza és Andor) közbenjárásával nem kerül a szülőfalujától 46 kilométerre fekvő Ürményházára. Ott ugyanis még folyik magyar oktatás elsőtől nyolcadikig, igaz, kis létszámú osztályokkal (az utóbbi években a felső tagozatokon összesen 25–30 tanuló van).
– A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, a Szórvány Alapítvány, a Bánáti Magyar Iskolaalap több szülői értekezletet szervezett Nezsényben és a hasonló sorsú falvakban, abból a célból, hogy a negyedik osztály elvégzése után adják Ürményházára, magyar iskolába a gyerekeiket. Ennek többszörösen pozitív hozadéka van közösségünk szempontjából. Az anyanyelvű iskola hiánya miatt kevesebb magyar tanuló vész el a nemzet számára. Megjelenésük a kis létszámú magyar iskolákban növeli azok túlélési esélyeit az egyre fenyegetőbb ésszerűsítési törekvések mellett. Továbbá tömegesebb lenne a városi iskolaközpontban a magyar osztályokban tanulók száma, a számukra épült kollégiumokban pedig olcsón lehetne biztosítani az anyanyelven való továbbtanulást. Ez azért nagy jelentőségű, mert csak így tudjuk kinevelni a szilárd, nemzeti-vallási elkötelezettségű értelmiséget – vélekedik Dulka Andor történelemtanár.
Ferkó azon kevesek közé tartozik, akik úgynevezett externátusi rendszerben, azaz családoknál laktak Ürményházán. Iskoláztatásának teljes költségét magánszemélyek, a Szórvány Alapítvány és a Bánáti Magyar Iskolaalap fedezte – amikor volt rá fedezete. Zömében magánadományok jelentették azt az anyagi alapot, amelynek köszönhetően több táborba és különböző sportfoglalkozásokra is eljuthatott. Leérettségizett, most Nagybecskereken tanul szakácsnak és a muzslyai Emmausz kollégiumban lakik – ingyen. De Dulkáék továbbra is „rajta tartják a szemüket”, megpróbálják előteremteni az iskoláztatásra és a hazautazásra valót.
Ferkó jól érzi magát Muzslyán, és az iskolában is. A három éves szakközépiskola után szeretne továbbtanulni. Kalapis Sztoján kollégiumvezető dicséri. Mint mondja, Ferkó könnyen beilleszkedett az új közösségbe, szorgalmas és fegyelmezett. Nem nehezebb neki, mint Ürményházán volt, hiszen itt is családias a hangulat, annak ellenére, hogy az idén többen vannak a kollégiumban, mint bármikor eddig. Hatvanhat középiskolásnak, illetve főiskolai hallgatónak ad otthont a muzslyai templom udvarában levő diákotthon.
Nezsényből ő a negyedik diák, aki Ürményházára került, de négyük közül csak Ferkó fejezte be az általános iskolát. Ezért is fontos az ő példája. A történettel persze nem volt szándékunkban idillikus képet festeni, hiszen a bánáti szórványban nagyon sok magyar gyerek „elkallódik” időnap előtt, otthagyva az iskolát. Ez részben a felnőttek hozzáállásán is múlik.
– Sem a szülők, sem a tanulók, sem az egykori kollégisták többsége nem érzi sajátjának a bánsági szórványmagyarság oktatásának az ügyét. A Bánáti Magyar Iskolaalapot nemcsak azok nem támogatják, akik a jövőben számítanak a gyermekeik kollégiumi elhelyezésére, hanem azok sem, akiknek egy vagy két gyermeke is végiglakta a középiskolás éveit valamelyik diákotthonban. Mindenkinek tudnia kell, hogy az egyhavi ellátmány nem harminc hamburger árába került! És egy diák esetében ez még otthon sem elég. A gazdasági ár a fizetett havi ellátmány duplája – a különbségért tehát valakinek meg kellett dolgoznia. Még akkor is, ha külföldi. Ezért elgondolkodtató az a jövőkép,
amit a szórványmagyarság egy része az unokáinak szán, akkor, amikor saját intézményeit sem hajlandó a magáénak vallani. Még jó anyagi helyzetben is az utóbbi húsz évben megszokott kegyelemkenyér-adomány intézményére vár, a jövőt tudatosan építő áldozatvállalásra pedig nem vállalkozik – mondta Dulka Andor.
