Ótos András
Immár négyszáz éves a világirodalom első modern regényének tartott Don Quijote, azaz Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha, mely a Biblia után a legismertebb mű a világon. Ludwig Minkus cseh származású osztrák zeneszerző 1869-ben ültette át a tánc nyelvére, és – mint az az azóta eltelt időben bebizonyosodott – nemcsak a szerző egyik legmaradandóbb művévé vált, hanem a balettirodalomban is jelentős helyet foglal el. Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház színpadán a jövő szombaton, december 18-án mutatják be, az előadás rendezője és koreográfusa ifj. Harangozó Gyula Magyarországról, asszisztensei Kövessy Angéla és Okszana Sztorozsuk, karmester a belgrádi Vesna Šouc, a jelmez Mirjana Stojanović-Maurits műve, a szólisták Jelena Lečić-Colceriu, Andreja Kulešević, Andrei Colceriu, Liviu Har és Slobodan Ninković, közreműködnek az újvidéki Balettiskola növendékei...
A próbák szó szerint egész nap tartanak, a társulat intenzíven készül az egy hét múlva esedékes bemutatóra. Az Újvidéken először rendező ifj. Harangozó Gyulát a héten egy próba előtt kerestük fel. Reggeli kávézás közben vallotta be, rendkívül otthonosan érzi magát a városban, bár a nyelvvel akadtak némi gondjai, hiába beszél anyanyelvén kívül oroszul, németül, angolul és spanyolul is, az átlagos újvidékivel nemigen tudja megértetni magát. Ennek ellenére jó kis kávéházakra, éttermekre bukkant, felfedezte, hol van a magyar nyelvű színtársulat a városban, és egy bódéban Magyar Szót is talált. Ennél többre nemigen futotta az idejéből, hiszen reggeltől estig a próbateremben van. Don Quijote közkedvelt, jól ismert történetét igyekszik úgy színpadra állítani, hogy kifejezésre jusson a táncművészek virtuóz technikája, a karakterszerepek szellemessége és temperamentuma, de közben a közönség is élvezhesse a klasszikus balett minden varázsát.
– Az a célom, hogy szórakoztató, könnyed, mégis igényes előadást állítsak színpadra. Szeretném, ha azokhoz is szólna az előadás, akik nem szakértői a táncművészetnek, ám a mindennapok súlyos hordalékától menekülve, valósággal kikapcsolódhatnak az előadás által. Előadásunk így minden bizonnyal első balettélményként is ajánlható a gyerekeknek, fiataloknak, sőt mindazoknak a nézőknek is, akik – hozzáértők vagy sem – egy szép estét szeretnének eltölteni a színházteremben.
n Többéves bécsi tartózkodás után érkezett Újvidékre. Milyennek találja ezt a környezetet?
– Őszintén megmondom, tudtam, hogy ez nem Bécs, tudtam, hova érkezek, és ez egyáltalán nem zavart. Én ezt elfogadtam, és abból, amit itt találtam, szeretném a legjobbat kihozni. Sőt inkább kellemesen meglepődtem. A színház már egy másik mese, több a kívülről is látható probléma, mint akár Budapesten, a táncosok viszont rendkívül nyitottak, jó dolgozni velük, mert közel lehet hozzájuk kerülni, befogadják az instrukciókat. Azt ideérkezésem előtt is tudtam, hogy nem lehet összehasonlítani a technikai képzettségüket például a szentpéterváriakéval, de a táncosok egyéni képességeire mindenképp építhetünk.
Milyen szempontból gyengébbek az itt kinevelt balett-táncosok a neves központokból kikerülőknél?
– Technikai szempontból a világhírű központok növendékei nagyobb tudást kapnak. Ez talán természetes is, hisz pont ettől világhíresek. Én rendkívül kedvező helyzetben voltam Bécsben, a legjobbakkal dolgozhattam, mert az anyagi és egyéb feltételek is adottak voltak ehhez. Itt sem, sőt már Budapesten sem ilyen „egyszerű” a helyzet.
Nem szeretne visszatérni Budapestre, ahova a sajtó szerint az idén hívták is miniszteri biztosnak? Egyáltalán: milyen irányba szeretné terelni karrierjét?
– Az újvidéki vendégeskedés után a Győri Balettben lesz munkám, utána pedig majd meglátjuk. Úgy tűnt, Budapesten különböző érdekcsoportok kereszttüzébe kerülhettem volna, s ilyen körülmények között semmit sem lehet csinálni. Akkor inkább végzem a magam dolgát, azt, amiben örömömet lelem, itt, ahol jól érzem magam, s ezt tényleg nem udvariasságból mondom. Tudom, hogy más perspektíva innen nézni a világot, vagy pedig idejönni, és karácsonykor elmenni. De ez egy nagyon szép periódus a számomra, pozitívan fogok emlékezni rá az összes kisebb buktatójával együtt. Komolyan veszem ezt a feladatot, mert szerényebb képességű emberekkel szeretnék ugyanolyan színvonalat produkálni, mint amihez hozzászoktam.
A balettkedvelők körében még elevenen él édesapja, Harangozó Gyula neve. Vajon a névazonosság, a neves előd segítette, vagy hátráltatta karrierje során?
– Ez egy érdekes helyzet, a magyar nyelvterületen a Harangozó Gyula név édesapám emlékét idézi fel az emberekben, a magyar nyelvterületen kívül pedig édesapámról sajnos nem is tudnak. Egy érdekes példa, Budapesten színpadra állítottam a Hófehérke és a hét törpe című balettmusicalt,ésifjabbként tüntettek fel, mert elsősorban apámat ismerik, majd Bécsben elkészítettem apám Coppélia-koreográfiáját, ott idősebbnek tüntettek fel, mert nem az apámhoz viszonyítottak. De bárhol is táncoltam, Londonban, New Yorkban, Párizsban, nem tudnak apámról. Ő egy ösztönös, őstehetséggel megáldott táncos, művész, koreográfus, később balettigazgató volt, aki talán nem túl jó korban élt, és nem érte meg azt, hogy a fiából táncos lett. Az én életem másként alakult. Anyám íratott be a balettiskolába, mert apám nem rajongott az ötletért, de apámnak köszönhetően jutottam ki a moszkvai akadémiára. Szóval mindkettejüktől örökölhettem a táncra való hajlamot, hálás vagyok nekik, és igazán nem mondhatom, hogy a név különösképpen segített, vagy hátráltatott volna a karrieremben.
Nem ez az első Don Quijote-előadása. Legutóbb Szegeden állította színre ezt a darabot. Miben fog különbözni ez az előadás a korábbitól?
– Minden előadás sajátos, ez is az lesz. Azt hiszem, sikerül kihúzni a maximumot magunkból, és a legjobbat adjuk a közönségnek. A legnagyobb különbség mégis az, hogy itt „csak” 16 táncos szerepel az előadásban az optimális 32 helyett. Emiatt némi átrendezésre kényszerültünk, de ez reményeim szerint nem árt meg az előadásnak, inkább az előnyére válik.
