Egy évvel ezelőtt halt meg dr. Vajda Gábor irodalomtörténész, az Aracs szerkesztője, s ebből az alkalomból bácsfeketehegyi sírjánál a szerkesztőség tagjai, Gubás Ágota, Gubás Jenő, ft. Utasi Jenő, Bata János, Tari István és Matuska Márton lerótták kegyeletüket, majd a helybeli Kozma Lajos Könyvtárban irodalmi estet tartottak.
Vajda munkásságát méltatva Gubás Ágota kiemelte, hogy a folyóirat egykori szerkesztőjének az volt a vezérfonala, hogy bírálóan viszonyult a közélethez, munkásságával azonban a folyóiratban egy közösséget is teremtett. Érzelmileg is átélte helyzetünket s különösen sokat foglalkozott azzal, hogy a délvidéki értelmiség hol tévedett. Utasi Jenő atya, az alapító főszerkesztő a lap indulásának történetét vázolva kiemelte, hogy a kiindulópont egy tóthfalusi találkozó volt, de Vajda Gábornak volt elsősorban érdeme abban, hogy az Aracs végül is megtalálta helyét. Tari István szerint a közéleti szerepvállalással nálunk mindig is bajok voltak. Évtizedeken át hallgatni, rejtőzködni és ügyesen alkalmazkodni kellett, nem lehetett nyíltan szólni a gondokról és sérelmekről, s ha nem szóltak, idővel kevesebbet is gondolkodtak erről. Az Aracs folyóiratot olyan értelmiségiek hozták létre, akik felvállalják a hagyományokat, a konzervatív eszméket, mert mint mondta, az itteni magyarságot nem politikusai, hanem hagyományai és nyelvének ápolása mentette meg. Az elhangzottakat kiegészítve Bata János elmondta, hogy a lap alapjában véve a keresztény eszméket is felvállalja, de a szerkesztésben a legfontosabb mérce, hogy az írásoknak legyen valóságfedezete és kapcsolódjon közösségünkhöz. Matuska Márton arról számolt be hogy tovább folytatja a '44-es vérengzések feltárását elsősorban a szenttamási példát véve alapul, amelyről kiderült, hogy méreteiben az egyik legvéresebb és legkegyetlenebb volt.
