A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ csütörtök esti filmklubjában, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegve, Gárdos Péter 1986-os Szamárköhögés című játékfilmjét tekinthették meg a nézők.
A film tartalma szerint a forradalom kitörésével fenekestül felfordul az emberek élete: a gyerekeknek nem kell iskolába járniuk, a felnőttek pedig csaknem teljesen megzavarodnak. Az apa a munkahelyén felpofozza a kollégáját, de arról ábrándozik, hogy sztepptáncosként kezd karriert, az anya nem tudja eldönteni lelépjen-e, az egyik gyerek kamaszodik, a másiknak mintha szamárköhögése lenne, a nagymama golyóval átlőtt kenyérrel tér haza és eltűnik az otthoni írógép. Teljes a káosz a fejekben és az utcákon. A színészgárda patinás, a főbb szerepekben Garas Dezsőt, Hernádi Juditot, Törőcsik Marit, Eperjes Károlyt, Ujlaki Dénest, Kárász Esztert és Tóth Marcellt láthattuk.
Gárdos Péter nem a forradalom hőseit helyezte a középpontba, hanem az átlagos kispolgárokat, akik a lakásukból hallják a lövéseket és a robbanásokat, az eseményekről pedig a rádióból értesülnek. A film tulajdonképpen három együtt élő generációra fókuszál, az egymás közti kapcsolataikra, a konfliktusaikra, így az alkotás kapcsán több kritikus is Woody Allent hozta fel. Főleg azért is, mert ez egy kesernyés humorú vígjáték, egy filmszatíra. Megfogalmazódik a kérdés, hogy a film egyáltalán hogyan készülhetett el a vasfüggöny mögött élő magyarokat sújtó vad cenzúrák mellett. Talán épp ezért, mert a cenzorok úgy ítélték meg, hogy ezzel bagatellizálja a forradalmat. Ebben lehet is valami, hiszen a korabeli kritikák emiatt húzták le. Sokan úgy gondolták, hogy a forradalommal semmilyen módon sem lehet viccelődni, az ironikus szemlélet nem illik hozzá, kifejezetten gusztustalan, ha a nézők a moziban nevetgélnek egy ilyen komoly témát érintő film poénjain. Még akkor is, ha vannak benne tragikus jelenetek, és ez az alkotás alapvetően az emberekről szól, nem is a harcról. Az Origónak adott interjúban Gárdosi Péter arra emlékezett vissza, hogy ez volt az első film, amely ironikus szemmel tekintett 1956-ra, a magyar társadalom pedig erre még nem készült fel, mert oly erős volt a trauma. Külföldön viszont jól fogadták, igaz, ott nem is mindig tudták, hogy valójában mi történt 1956-ban.
A Filmarchívum weboldalán olvasható írás szerint „az ‘56-os forradalom a nyolcvanas évek puha diktatúrájában már korántsem volt annyira érzékeny téma, mint a hatvanas években, így közvetve, a gyermeki nézőpont mögé bújtatva már lehetett róla beszélni. Gárdosnak végül csak két mondatot kellett kivágnia a filmből: az Ujlaki Dénes játszotta tanár egyik mondatát, amelyben második forradalomként hivatkozik ‘56-ra (ezzel az volt a probléma, hogy „elfeledkezett” az 1917-es szocialista forradalomról, valamint nem ellenforradalomnak nevezte ‘56-ot). Illetve Nagy Imre híres beszédét, amelyben bejelentette, hogy hajnalban szovjet csapatok támadást indítottak a főváros ellen. Utóbbit végül egy színész mondta el, mert „ellenforradalmár” nem szólalhatott meg a filmben.”
A VM4K filmestjén (Fotó: Lukács Melinda)
A Wikipedia egy érdekességet hoz fel az alkotással kapcsolatban: „A film végén egy iskolai tanóra során elhangzik egy matematikapélda: „2 egyforma hosszú szalámi közül az egyikből levágunk 40 cm-t, a másikból 8 cm-t. Így a másik maradéka háromszor hosszabb, mint az egyiké. Eredetileg milyen hosszú volt a két szalámi?“ A táblához felelni kihívott tanuló nem tudja a választ, és senki nem súg neki. A szöveg alapján viszont felállítható az x + 40 = y + 8, illetve az y = 3x összefüggés, ezekből pedig behelyettesítéssel és rendezéssel megkapható az eredmény, ami 56, azaz utalás a forradalom évszámára.”
A Szamárköhögést most már a magyar filmgyártás gyöngyszemei közt tartják számon.
