fotó: Kaiser Ottó
Azt mondja, a szíve vitte arra a rögös útra, amit ebben az esetben egységes magyar kultúrának nevezhetünk. Tizenöt évvel ezelőtt kapott egy egészen egyszerű kis feladatot, amiből rövid idő alatt egy egész rendezvénysorozat nőtt ki. Ezreket mozgatott meg a Kárpát-medencében és a világ minden táján, ahol magyarok élnek. Ahol létezik valami, ami magyar, legyen az néptánc, színház, film, zene vagy bármi, ő rátalált. Lehetőséget teremtett a megismertetésére. Mindenhol otthon volt, de – ahogy nemegyszer hallottam tőle – a legjobban talán nálunk, a Délvidéken szeretett lenni.
Így az sem véletlen talán, hogy éppen a Magyar Szónak adott valamiféle elköszönőinterjút. Szinte a kezdetektől kísértem figyelemmel a rendezvényeket, Jóska barátként fogadott mindig. Tegeződésünkre is ez ad magyarázatot. Persze nem végleges búcsúgondolatok az alábbiak... Goldschmied József 1951. február 5-én született. Éppen hatvanéves. Gondolom, sokunk nevében mondhatom: Isten éltessen erőben, egészségben, kedves Jóska, még nagyon sokáig!
Mondhatjuk úgy, hogy lezárult egy időszak az Égtájak Iroda tevékenységében, és ezzel együtt a te életedben is?
– Valóban egy tizenöt éves korszak zárult le, függetlenül attól, hogy folytatom-e a határon túli kulturális kapcsolatok területén a munkát. Annak idején én kezdtem el ezt a programot, a munkatársaimmal egy nagyon-nagyon rögös utat jártunk végig. Sokszor mondtam, hogy feladom, de mindig volt valami vagy valaki/valakik, amiért érdemes volt tovább csinálni. Komoly munka volt, és nem divatból vagy politikai érdekből dolgoztunk.
Mi vezérelt? Hogy jutottál el odáig, hogy egységes magyar kultúrában gondolkozz?
– Volt bennem affinitás a közösségi munka iránt. Szegedi egyetemista koromban a JATE Klubot vezettem, már ekkor közel kerültem a vajdasági és az erdélyi magyar fiatalokhoz. Azután amikor Pesten a fővárosi önkormányzathoz kerültem, megkérdezték, lenne-e kedvem a millecentenáriumi programokba bevonni a határon túli magyar fiatalokat. Természetesen igent mondtam. Ezzel elindult egy folyamat, s én a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója nevet adtam a rendezvénynek. Ebből nőtt ki a színházi estek sorozat, azután pedig egyik program hozta magával a másikat. Kaptam egy egészen kis feladatot, és nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. És hogy mi vitt erre? Azt hiszem, a szívem.
Ha valaki ilyen érzékenyen viszonyul ahhoz, amit közös magyar kultúrának nevezünk, akkor azt valahonnan hoznia kellett...
– Mivel a szüleim a könyves szakmában dolgoztak, könyvek között nőttem föl, ami meghatározta az egész életemet. Gyerekkoromban is közösségi ember voltam, mindig vibrált körülöttem a levegő. Valószínű, hogy ezt otthonról hoztam magammal, pedig nehéz családi örökségem van. Már abban is, hogy egyetemre kerültem, a sors kezét látom. Tizenöt éves koromtól hivatásosan fényképeztem, befejeztem a fotószakiskolát Siófokon, aztán elmúlt két-három év, és rájöttem, hogy mást szeretnék csinálni. Huszonhárom évesen iratkoztam be a szegedi egyetemre. Közben meghalt az édesapám. Ahhoz, hogy levelező tagozatosként folytathassam az egyetemet, munkába kellett állnom. Kiskundorozsmán a művelődési ház vezetői posztját töltöttem be egy ideig. Imádtam ott lenni. Ha most választanom kellene, valószínűleg abba a kis közösségbe mennék vissza. Később jött a JATE Klub, ami akkor még fogalomnak számított. Akkor élte hőskorát: Zalán Tibor, a „ős” Kormorán együttes, Jordán Tamás, Szörényi Levente, Bródy János, Sándor György, Cseh Tamás – és sorolhatnám még sokáig – fellépéseinek állandó helyszíne volt. Sokat jelentett nekem az egyetemista közeg. Innen kerültem az akkor átadott szegedi Ifjúsági Ház igazgatói állásába. Aztán elváltam. Éreztem, hogy váltanom kell. Budapestre költöztem, és lassan fölépítettem a Vendégségben Budapesten rendezvénysorozatot.
Az, hogy fényképészetet tanultál, hozzájárult ahhoz, hogy teljességében lásd a világot?
– Dolgoztam fotóriporterként, és voltak kiállításaim. Mindig megfogott a csend, a magány, és érdekes módon az ezzel ellentétes lendület is érdekelt. Amikor elkezdtem a népművelői pályát, akkor abbahagytam a fényképezést, mert a kettő nem ment együtt. A látásom azonban megmaradt fotósnak. Akárhova megyek, bármelyik térségbe visz az utam, egységben látom az embereket a tájjal.
Emberpróbáló időszak volt számodra az elmúlt másfél évtized. A családod melletted állt?
– Állandóan úton voltam. Az időm nyolcvan-kilencven százalékát a határon túli közösségekben töltöttem. Ezt csak olyan családban lehet, ahol teljesen elfogadják és támogatják ezt az életformát. És annak ellenére, hogy nejemmel sérült gyermeket is nevelünk, még segítettek is a maguk módján. Hiszen számtalanszor előfordult, hogy a lányom vagy a fiam hordta szét a szórólapokat, vette fel a telefont, kísérte a fiatalokat... A feleségem pedig teljesen átvállalta a gyermeknevelést. Nélkülük biztosan nem ment volna.
Kiktől kaptál segítséget? Lelkileg és szakmailag végig melletted álltak a barátaid, a kollégáid?
– A kormányváltás után mondta az egyik határon túli, Fideszhez közel álló párt képviselője, hogy amit eddig tettem, az a vártnál több volt. Ezt azért mesélem, mert a lelki és a szakmai segítség elsősorban a határon túlról jött. Erős baráti és szakmai kapcsolatok alakultak ki a tizenöt év alatt, amelyek sokszor átsegítettek a hullámvölgyeken. Az anyaországi segítség főleg anyagi/költségvetési vonatkozású volt, hiszen mindig volt valahol valaki, aki azt mondta, ezeket a programokat támogatni kell. A közvetlen munkatársaimnak ugyancsak nagyon sokat köszönhetek, egy csapat voltunk végig.
Természetesen mindenkinek van valamilyen világnézete, nekem is, de ennek a munkában nem szabad megjelennie. Szerettem volna betartani, remélem, sikerült.
Volt, hogy komolyan meginogtál...
– Először 2002-ben merült fel, hogy be kellene fejezni. Akkor az egyik oldal akarta, hogy lezárjuk, most meg a másik. Decemberben fölállítottak a helyemről. Naiv voltam, hittem abban, hogy a szakmaiság számít. Sajnos, azt kell mondanom, nem számít. Azt az embernek meg kell értenie, ha a politikai vezetés nem akar valakivel együtt dolgozni. Ám tizenöt év szakmai hozadékát nem volna szabad félretenni. A tevékenységünk kormányciklusokon ívelt át; a Horn-kormány idején indultunk, majd az első Orbán-kormány idején nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki a fideszes kulturális minisztériummal. Úgy érzem, hogy most nem volt tisztességes a hozzám való viszonyulás. Tekintettel lehettek volna arra, hogy az egész programsorozatot én hoztam létre a semmiből. Adhattak volna még legalább fél évet, ami elegendő lett volna ahhoz, hogy valakit mellém állítsanak, aki tovább tudja vinni úgy, hogy a folyamat és a szellemiség azért megmaradjon. Keserű szájízzel távozom, hiszen úgy érzem, nem vették figyelembe, hogy számomra ez nem munka a szó szoros értelmében. Ez közös ügy. Ezért bánt igazán, hogy így mentettek föl.
Hogyan tovább? Félreállsz?
– Az eszemmel azt mondanám, hogy kitörlöm az egész tizenöt évet még az emlékezetemből is. A szívemmel meg azt mondanám, hogy Isten ments, hiszen a szép pillanatok, a csillogó szemek, a barátok megmaradnak. Ezt nem lehet elvenni. Szeretném folytatni a megkezdett munkát, hiszen most már egzisztenciális gondjaim is vannak, jelenleg munkanélküli segélyből élek, ami számomra nagyon kellemetlen, de ez nem az én szégyenem. Sokan megkerestek december óta is, lelki támogatásukról biztosítanak. Tulajdonképpen most derül ki, hogy ki a barát.
Elismerések, díjak, kitüntetések:
a Magyar Kultúra Lovagja, 2011.
Kisebbségekért Díj a Külhoni Magyarságért Tagozata, 2009.
Hevesi Sándor-díj, 2009.
Kárpátaljai Magyar Nívódíj – Fodó Sándor Közösségi Díj, 2009.
Muravidéki Magyar Kultúráért Kulturális Különdíj, 2009.
Farnad község díszpolgára, 2007.
a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség aranyplakettje, 2006.
Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2005.
Az Égtájak Iroda rendezvényei:
Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója
Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek
Égtájak fesztiválok a Kárpát-medence régióiban
Biennále – A külhoni magyarok kulturális fesztiválja
ArtMozaik – Külhoni művészeti fesztivál
Mađart – Kulturális napok Szerbiában
és különféle szolgáltatások, a közéletben való jelenlét
