A közelmúltban az újvidéki Kongresszusi Központban az Újvidéki Egyetem ünnepélyes keretek között kiosztotta az év diákja elismerést. Az építőmérnöki karon a topolyai Lovra Éva kapta a 2006/2007-es iskolaév legjobb diákja díjat. Évát a Cesid aktivistájaként ismertem meg, és most erről a rangos elismerésről faggattam:
Mondanál valamit az elismerésről?
– Az építőmérnöki karon én lettem az év diákja, vagyis a 2006/2007-es iskolaévben én tettem le a legtöbb vizsgát a legmagasabb: 9,67-es átlaggal. A mi karunkon én voltam az egyetlen, aki teljesítette ezt a 9,5 és 10 közti követelményt. Az elismerés odaítélésekor azt nézik, hogy az adott évben hogyan teljesítettél, de az előző éveket is figyelembe veszik. Az Újvidéki Egyetemen 14 kar van, plusz külön számítják az művészeti karokat. Egyes szakokon 250-en is teljesítették ezt a 9,5 és 10 közti átlagot, de onnan is csak egy diákot emeltek ki. Ha jól tudom, rajtam kívül még két magyar díjazott lett.
Mivel jár ez az elismerés?
– Kaptam két diplomát és ennyi. Nem tudok róla, hogy más is lenne, de nekem ez is elég. Ja, és a dékán többet mosolyog rám azóta.
Az elismerés odaítélésekor csak az osztályzatokat nézik, vagy a fakultatív tevékenységeket is figyelembe veszik?
– Csak az osztályzatokat nézik, de az egyetemi karon megpróbáltam mindenben részt venni, ami építő jellegű és nem szorít korlátok közé. Tavalyelőtt részt vettem az évente kétszer megrendezésre kerülő WUS Austria programban. A kurzust angol nyelven tartják, és az oktató Ausztráliából érkezett. A fő cél az volt, hogy megtanuljunk csoportban dolgozni, de készítettünk honlapot, prezentációt, vagyis olyan dolgokat, amikről az egyetemen nem tanulunk, viszont munkakeresésnél nagy hasznát vesszük.
A kurzuson tagja lettem egy hattagú csoportnak, és a prezentációnk bekerült a két legjobb közé. Így részt vehettünk vele az egyetemünkön évente megrendezett nemzetközi építőmérnöki konferencián, egyedüli diákcsoportként. Kicsit meg voltunk szeppenve, mert a tanáraink mellet olyan emberek is részt vettek rajta, akiknek a könyveiből tanulunk. Végül nagyon jól sikerült, és a tanárnőnk megkért, hogy segítsük a munkáját. 2007-ben már magam vettem részt a konferencián egy jogi témával, mégpedig az építészeti törvényekkel, ezen belül is a tervezéssel. Azt nem mondtam el, hogy az építőmérnökségen belül az urbanizmussal foglalkozom, mert jobban vonzódom a társadalomtudományokhoz mint a műszaki dolgokhoz. Ezt nőiesebbnek, kreatívabbnak tartom, és több lehetőséget látok benne.
Emellett a közelmúltban a pécsi Pollák Mihály Műszaki Főiskolán tanultam fél évet a CEEPUS diákcsere program keretein belül. Választhattam volna mást is, de az egyetemen szerbül tanultam, és úgy éreztem, hogy tudnom kell a magyar szakszavakat is. 11 tantárgyam volt, de az örökségvédelem áll a legközelebb hozzám.
Jelenleg min dolgozol?
– Ennek története van. 2006-ban két kolléganőmmel részt vettem a Tudományosság Vajdaságban elnevezésű pályázaton, és az esszénk első díjat nyert. Egyik tanárom, Hovány Lajos megtudta ezt, és fölkért, hogy írjak a topolyai parkról, mégpedig urbanisztikai nézőpontból. Ez az írásom most fog megjelenni a Bácsországban.
További tervek?
– Hívtak Pécsre posztgraduális képzésre, de én Angliába szeretnék menni. A Charles Herceg Alapítvány az idén írt ki először pályázatot, ahova beajánlottak. Ez egy kétéves mesterprogram, ami a fenntartható fejlődés témakörön belül a fenntartható urbanizmussal foglalkozik. Viszont diplomához kötötték, ezért most arra hajtok, hogy időben meglegyen. Ha mégsem sikerül, akkor sem esek kétségbe, majd megpróbálom jövőre.
Külföldön tervezel tovább tanulni, de dogozni idehaza, vagy külföld a végcél?
– Idehaza, persze! Nagyon szeretnék hazajönni, és bizarr kis álmom, hogy egyetemen tanítsak. Remélem összejön!
