Előadással zárult a megemlékezés a 87 évvel ezelőtt született és 21 évvel ezelőtt elhunyt világhírű örmény filmrendezőről, Szergej Paradzsanovról Újvidéken. A film jó ismerői január folyamán és február első hetében megtekinthették Paradzsanov (örmény nyelven Szargisz Hovszepi Paradzsanjan) fotóit, rajzait, kollázsait, installációit, sőt az érdeklődők a filmjeiből készült válogatásba is belekóstolhattak a Vajdasági Modern Művészetek Múzeumában. Ezeket sokan zseniálisnak tartják, és a XX. századi filmművészet legjelesebb alkotásai közé sorolják.
A Művészeti Akadémián a néhai barátról a neves fotóművész és a jereváni Paradzsanov Múzeum igazgatója, Zaven Szargszian tartott a hét elején előadást. Az előadást saját felvételeivel illusztrálta, többek között azokkal, melyek az Asik Kerib (1988), és A szurámi vár legendája (1984), című neves Paradzsanov-filmek forgatásán készültek Azerbajdzsánban és Grúziában.
London, Párizs, Róma után érkezett a mintegy 40 alkotásból álló kiállítás Újvidékre, melyek a művész különféle periódusából származnak, és melyekben sajátos zsenialitása megmutatkozott – szólt a kiállított műtárgyakról Szargszian. Megkísérelte emberközelbe hozni az örmény filmművészet nagy alakját az újvidéki érdeklődőknek. Azt állítják róla, hogy azon filmcsinálók köréhez tartozott, akik nem hivatásosként, hanem életmódként alkottak. Paradzsanov sohasem ismerte el állam, pénz vagy tisztség hatalmát, csak a formaszépségben lakozó Erószt tekintette istenének. Nem másként gondolkodóként, hanem másként élőként ítélte öt év börtönre annak idején a Brezsnyev-korszak bírósága.
Paradzsanovot 1973. december 17-én – akkor már világhírű rendezőként – tartóztatták le Kijevben, és fél évvel később öt év szigorított lágerben letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Mégsem a homoszexualitása volt a fő bűne, s nem is mondvacsinált bűnök sora (attól kezdve, hogy „pornográf fényképeket tartott lakásában” egészen odáig, hogy „miatta lett öngyilkos egy Szenyin nevű kijevi építész”), hanem mert személyisége – eredetisége, tehetsége, életöröme, belső szabadsága – szétfeszítette a politikai holt lelkek jégbirodalmának kereteit, mindennapos kihívást jelentett az ipari rendőrállam kényszerével, szürkeségével, örömtelen és rút életformájával, álszent moralizmusával szemben. Életvitele filmjeiben is tetten érhető, és talán épp ezért tartanak tőle még ma is, és ezért találkozni oly ritkán műveivel.
