Bogdán József nem tartozik azok közé a költők közé, akiknek évente jelennek meg kötetei. Azt sem igazán mondhatja, hogy elkényeztették a kiadók ez idáig, hiszen jórészt magánkiadásban adta ki a verseit, amely alól csupán a Szeder indája gyermekverskötete kivétel, amely 1998-ban a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Talán éppen ezért volt számára kiemelkedően jelentős a tavalyi esztendő, amikor két verseskönyvvel is meglepte őt a Forum Könyvkiadó. Válogatott gyermekverseit Bíborbogár címen gyűjtötte egybe, Másnap címen pedig Észak-Bánságban született verseiből ad válogatást.
A gyermekek nem tartanak örök haragot, mint a felnőttek – vallja Bogdán József, akit elsősorban ez a lelkület ragadott magával, amikor tollat ragadott, és versekbe foglalta a gyermekek örömét vagy éppen a szemükben megcsillanó könnycseppet. A múlt heti csókai irodalmi est után ezzel kezdtük a beszélgetést.
Régóta tudom rólad, hogy megérintenek a gyermeksorsok.
– Mindig közel álltak hozzám a gyermekek. Elsőtől nyolcadik osztályig tanítom a hittant a tordai Ady Endre Általános Iskolában, és szinte naponta rácsodálkozom a gyermekek őszinte, szép lelkére. Jézus szavait gyakran idézem: Legyetek olyanok, mint a gyermek, mert ilyeneké a mennyek országa. Ha az ember elgondolkodik azon, hogy milyen az ő világuk, akkor meglátja, hogy a felnőttekkel ellentétben nagyon őszinte és nagyon megbocsátó. Ők nem tartanak örök haragot. Ezt a világot próbáltam láttatni a versekben.
Úgy fogalmaztál egyik alkalommal, hogy a síró gyerekek verseit írtad meg.
– Ezek valóban a síró gyermekek versei. Én is sokat sírtam gyermekkoromban. Korán elveszítettem édesanyámat, és két testvéremmel együtt nevelőszülőkhöz kerültem, akik nem igazán tudták vagy akarták észrevenni az érzékenységünket, az árvaságunkat. Pénzért neveltek bennünket. Már gyermekként kaptam olyan sebeket, amelyek a mai napig elevenen sajognak, pedig már ötvenhat éves vagyok. Arra gondolok, amikor írok vagy prédikálok a templomban, hogy őket is, a megsebzett gyermekeket is észre kell venni.
Annak idején az egyházaskéri plébániára magad is befogadtál magukra maradt, árva gyermekeket.
– 1999-ben kilenc árvát vettem magamhoz. Van egy rétege a gyermekvilágnak, amelyik a lét peremén él. Ezek a gyermekek sokszor sírnak, mert éhesek, mert fáznak, mert nem érzik az édesanyai simogatást, ölelést, azt hogy anyuka reggel szeretettel költögeti őket, apuka megfogja a kezüket és elmennek a játszótérre... Valahogy önmagamat láttam bennük.
Az ember hajlamos arra, hogy lehajtott fejjel lépjen tovább a nyomorúság mellett. Gondolod, hogy ezek a versek felnyitják a szemünket?
– Én azt a világot írom meg, ami mélyen a szívemben van. De úgy gondolom, hogy ha beszélünk a könnyes szemekről, talán fölhívjuk a figyelmet a szomorú, magányos gyermekekre. Észrevettem az utóbbi években, hogy nagyon sokan vesznek magukhoz árvákat. Gyakran pénzkereseti lehetőséget látnak ebben. Nekem elég egy beszélgetés az érintett családokkal, és mindjárt észreveszem, hogy anyagi megfontolásból vagy szeretetből vállalják a nevelőszülő szerepét. Ha nincs bennük együttérzés és szeretet a gyermekek iránt, akkor az árvaház is jobb megoldás.
Kevesen mondhatják el, hogy egy év alatt két könyvük is megjelent. Ilyen szempontból a tavalyi esztendő sikeres volt a számodra.
– A Szeder indája című gyermekverskötetemen kívül minden magánkiadásban jelent meg. Még az eredeti dokumentumokat tartalmazó Kosztolányi család közelében című kötet is – amelyik az év legszebb könyve lett, és nagyon szép volt a fogadtatása mindenütt – saját kiadású. 2011-ben pedig felkért a Forum Könyvkiadó, hogy készítsek válogatást a verseimből. Másnap címen az észak-bánsági falvakban töltött húsz esztendő verseinek, Bíborbogár címen pedig harminc év gyermekverseinek válogatása olvasható. Örülök ennek.
Amíg a Tisza mentén voltál plébános, mintha több időd lett volna a közösségi, illetve irodalmi életre. Jól látom?
– Bár egy kicsi kis faluban vagyok plébános – 1456 lakosa van az utolsó népszámlálási adatok szerint –, mégis több a munkám. Tanítok az iskolában, ami azt is jelenti, hogy minden nap ott kell lenni, szülői értekezleteket tartani ott is és a plébánián is. Emellett a környező településekre, Törzsudvarnokra, Nagybikácsra és Rogendorfra is kijárok. Másként néz ki az életem, mint Egyházaskéren vagy Törökkanizsán. Az évek is elmúltak... lehet, hogy sokkal nehezebben tudom elvégezni a rám bízott feladatokat.
Hiányzik a korábbi élet?
– Engem nem ihlet meg Torda. Talán még friss az élmény, hiszen másfél éve vagyok ebben a faluban. Nagyon tudtam kötődni Észak-Bánsághoz. Valószínűleg a Tisza fogta meg a lelkem. Papi életem nagy részét a folyó mentén töltöttem, olyan érzésem volt a Tisza közelében, hogy nekem van kijáratom a tengerre. És akkor elkerülök Közép-Bánátba, ahol még a közelben sincs folyó – leszámítva az Óbegát, amelyet kiszáradás fenyeget. Mintha be lennék zárva, mintha sötét zsákutcába jutottam volna. Bár szeretnek a híveim, én mégis egy más világban tudom jól érezni magam. Keresem a folyót, keresem azt a pontot, ahol kijárat van a tengerre.
