Böjtelőből böjtmásba, télutóból tavaszelőbe, jégbontóból kikelet havába, vagyis februárból márciusba lépünk át egy-két nap múlva. Az idei rövidke február azonban tartogat még jeles eseményt: 28-a például nyelvrokonunk, a finn nép ünnepe. A magyar kultúra napjához hasonlóan – melyet azért ünneplünk január 22-én, mert Kölcsey 1823-ban ezen a napon (alig húsz nappal Petőfi születése után!) tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát –, ez a dátum is egy jelentős irodalmi mű befejezéséhez kötődik, Elias Lönnrot (egykoron Lönnrot Illésnek nevezte a magyar irodalom) néprajztudós ugyanis 1835. február 28-án tette közzé az első Kalevala -kötethez írt előszavát.
Erre az eseményre emlékeznek Finnországban, lényegében kultúrájukat ünnepelik, hiszen az eposz jelentős, máig kimutatható hatással van a finn kultúrára és a világirodalomra egyaránt. Érdekesség, hogy a Kalevalát többen is – így 1871-ben Barna Ferdinánd, 1909-ben Vikár Béla, később Nagy Kálmán (1972), Rácz Kálmán (1976) és Szente Imre (1980-as évek) – átültették magyar nyelvre. Az utolsó fordítás 2001-ben készült el. A fordítók élénk érdeklődését a finn népi eposz, s egyáltalán a finn irodalom iránt sajnos nemigen szárnyalja túl a magyar olvasók érdeklődése.
A téma szakértői szerint az utóbbi évtizedekben a finn irodalom egyre sikeresebbb, megvetette a lábát külföldön is, főként a svéd, német, angol, orosz, magyar fordítások jóvoltából. A legismertebbek Tove Jansson mumintörténetei, Aleksis Kivi Hét testvére, és természetesen még mindig Lönnrot Kalevalája. Az elmúlt években több finn írónak is sikerült áttörnie a nyelvi és kulturális gátakat, például Kari Hotakainen, Kjell Westö, Leena Lander, Leena Lehtolainen, Ranya Paasonen, Asko Sahlberg, Johanna Sinisalo. A kortárs írók közül többek között Daniel Katz, Arto Paasilinna, Leena Krohn, Matti-Yrjänä Joensuu és Hannu Raittila könyvei magyarul is olvashatók. A finn irodalom magyar nyelven elsősorban a Széphalom Kiadó, valamint a finn és a skandináv irodalomra szakosodott Polar Alapítvány jóvoltából jelenik meg.
Ugyanakkor ha a fiatalokat kérdezzük, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a finn kultúráról nem a Kalevala, sem a felsorolt írók valamelyike, sokkal inkább a metálzene jut az eszükbe, ami a kilencvenes évektől gyakorlatilag a legnagyobb finn kulturális exportcikk. Szinte érthetetlen, miért alakul rengeteg heavy metal együttes Finnországban, és miért tört be olyan sok finn együttes pont ebben a zsánerben a nemzetközi élvonalba. A legkézenfekvőbb magyarázatnak a finnekre jellemző elfojtott szenvedély, depresszió, sötétség, őszinteség és keserűség tűnik. Mélyelemzők Finnország egy másik, újabb oldalára hívják fel a figyelmet: egyfelől még mindig az erdő népével, a Kalevalával találkozunk, miközben megmutatkozik az is, hogy saját hagyományaikból miként teremtenek új zenei stílusokat, illetve a nemzetközi trendeket hogyan adoptálják finn módon. Nem szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a finn metál által képviselt zenei, szöveges és vizuális világban visszaköszönnek mindazok a jegyek, melyekkel a Finnországra jellemző sztereotípiákban találkozhattunk (erdő, tó, szauna, sötétség, minőség), ezáltal valamilyen szinten azokat is reprodukálják, épp csak új tartalommal töltik fel.
