Killyén Ilka a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. A Magyar Örökség díjas színművész a versek szerelmesének vallja magát. Házimunka közben is szeret énekelni, legszebb szerepe mégis az anyaság, mondta beszélgetésünkkor, amire a múlt hétvégi, zentai vendégszereplése adott alkalmat.
A zentai közönséget már a kilencvenes évek elején meghódította, és azóta többször járt itt.
– A délszláv háború kezdetekor jöttem először, és azóta rendszeresen visszajárok. Van valamiféle sorsközösség az erdélyi és a vajdasági nép között. Mivel az uralkodó nemzet nagyon tanulékony, egyik a másikától tanulja a hatalom gyakorlását, hasonló megszorítások között élünk és majdnem ugyanolyan gondokkal küszködünk. A túlélésre építkezünk. Nekünk talán annyi a helyzeti előnyünk, hogy többen vagyunk. És talán az is, hogy Erdély mindig önálló történelmi egység volt. Nem állt török fennhatóság alatt, egyfajta autonómiát kapott. Az erdélyi fejedelem nagyon komoly méltóságnak számított, nem volt mindegy sem a töröknek, sem az osztráknak, hogy ki a fejedelem. A Kard és kasza című pódiumműsort Wass Albert írásaiból építettem fel. A Wass Abert-i élettér fontos pillére az összeállításnak, amivel a mezőségi létet próbáltam ábrázolni. A valamikorit és a mait. Mert ahogy Babits Mihály mondta, fogy a jövendő, és egyre drágább lesz a múlt.
Azt írta egy vallomásában, hogy édesanyja gyönyörű dalokkal borította el, édesapja pedig szép verseket adott a kezébe. Ez jelenti Killyén Ilka számára a drága múltat?
– Nagyon mélyen benne gyökerezik az életem a múltban. Édesanyám valami nagyon erős ősiséget hozott egyszerű parasztasszony-mivoltával. Egy jobbágyfaluból, Szentmátéból való. Ez a falu erősen hagyományőrző a mai napig. Amikor édesanyám egyik történetét felelevenítem, mintha hidat építenék közöttem és valami távoli múlt között. Ez azt jelenti számomra, hogy nem légüres térben mozgok, hanem valamilyen kapcsolatban vagyok azzal, ami volt. Wass Albert szóhasználatával ez a gyökér. Apám a jó irodalom iránti szeretetet építette fel bennem. Rengeteget vitatkoztunk serdülőkoromban a modern költészetről, és arról, hogy mi számít maradandónak. Mindig azt mondta nekem, majd meglátjuk, az idő dönti el, mi a valódi érték. Sokat lázadtam, de egy idő után kiderült, hogy tudok szelektálni. Felismertem a magam korlátait, ami az önmegismerésben is segített nekem.
Így talált rá a magyar irodalomra?
– Fiatal koromban inkább a világirodalom érdekelt. Aztán később, már felnőttként, rátaláltam a magyar irodalomra, és amikor elkezdtem mondani a magyar verseket és prózát, ráleltem a nagyságára is, és hogy mennyire fellelem magam benne. Akkor rájöttem, annyira rövid az életem, és olyan gazdag ez a mi irodalmunk, hogy én nem mondok mást, csak magyar irodalmat. A magyar nyelv a lélegzetem. Állandóan rácsodálkozom a szépségére. Nem féltem, de úgy érzem, állandóan figyelmeztetni kell mindnyájunkat az értékére. Azt gondolom, hogy manapság nagyon nehéz a fiatalok helyzete, sokkal nehezebb, mint a mi időnkben. Nekünk csak az uralkodó nemzet nyelvével kellett megküzdenünk, és mivel ennek van lelki háttere is, ez a küzdelem erőteljes és mély volt. Ma a magyarnak nemcsak a szerb, a román vagy a szlovák hatással kell megküzdenie, hanem az angol agresszivitásával is. A kétnyelvűség egyébként jó dolog, de csak akkor, ha mindkettőben kellően igényesek vagyunk. Kutatók már bebizonyították, hogy a kétnyelvű emberek közül kevesebben betegednek meg Alzheimer-kórban, hiszen a kétnyelvűség állandóan dolgoztatja az agyat.
Mi volt a legszebb szerepe?
– A gyermekeimmel való törődés és együttlét. Amíg vártam őket, és amikor megszülettek... Ha dolgozom, ülök a számítógép előtt, tanulom a szövegeket, bármikor abbahagyom a munkát, ha nekik szükségük van rám. Jön a lányom, és azt mondja: képzeld el, édesanyám! Ilyenkor odafordulok hozzá, beszélgetünk... A legfontosabb és legszebb szerepem az anyaság.
Mit visel nehezen?
– Sok mindenért aggódom. De talán az emberi tunyaság bánt a legjobban. Ebből következik a mások iránti rosszindulat és a felelősség hiánya is. Pedig tartozunk egymásnak. Felelős vagyok a saját életemért, a családomért, a közösségemért, a nemzetemért. Nagyon fontos lenne, hogy figyeljünk egymásra és segítsük a másikat egy-két jó szóval.
És minek tud igazán örülni?
– Nagyon szeretek beszélgetni az emberekkel. Szeretem azokat a tekinteteket, amelyek melegséget sugároznak. Szeretem azokat a nagyon ritka pillanatokat, amikor úgy érzem, sikerült az imádságomat az ég felé küldeni.
Killyén Ilka színművész Kard és kasza című előadását február 27-én volt a zentai városháza dísztermében. Előtte a Jézus szíve templomban a Zsoltár az anyanyelvről című összeállításával mutatkozott be, valamint 26-án este fellépett a Hagyományaink ünnepén. A művésznőt Czabafy Ágnes, a Wass Albert Követőinek Asztaltársasága elnöke hívta meg, a rendezvényt a zentai önkormányzat támogatta.
