Mindig csodáltam Magyarország turistacsalogató képességét. Annál inkább, mert itt, Vajdaságban a hasonló minőségű, sőt néha talán gazdagabb gyógyvizeinkkel sem tudunk mit kezdeni, leszámítva a szabályt erősítő kivételeket: a magyarkanizsai, a melencei, vagy az apatini sikertörténeteket. Ezért fogadtam reményteljesen a napokban a képes-beszámolókat, hogy Óbecsén magyar támogatással újraélesztik a fürdőkomplexumot. Nemcsak pénzügyi injekciót ígérnek, hanem munkahelyeket, az otthoni tapasztalatok továbbadását, az itteni természeti adottságok jobb kihasználását. Kell ennél több? A nyereségről álszerényen hallgat mindenki, de nyilván az is a pakliban van. És arról sem szól senki, mennyire sokat nyerhet a nyaralásra/gyógyulásra nemigen áldozó átlagvajdasági egy közeli, vonzó fürdőhellyel, vagy a sportoló fiatalok, a sportklubok.
Csupa jó hírek érkeznek a vasárnap záruló belgrádi nautikai kiállításról is, de a híradóknak hála értesülhettünk a nemrég megrendezett ugyancsak fővárosi idegenforgalmi vásár kínálatáról is: Horvátország partnerország, júniustól szezonális vonatjárat Belgrád–Split vonalon, vagy például Csalogat a tenger Montenegróba. A felhívások között találkozni olyanokkal is, mint: Élménydús tavasz Tunéziában, Felejthetetlen nyár Egyiptomban… Nem hinném, hogy valaki ezt most komolyan gondolja. Merthogy ezekről a felejthetetlen élményekről könnyű lesz az idén lemondani.
És itt jöhetne a képbe az elektronikus média, annak is a képes változata. A televízió ugyanis rendkívül alkalmas a helybeli, a környékbeli látványosságok, üdülőhelyek, tehát a régió jobb megismertetésére. Ehelyett a turizmus, mintegy mostohagyerek, imitt-amott bukkan fel csupán, többek között az Újvidéki Televízió magyar nyelvű műsoraiban is. Mentségül szolgálhat, hogy nemcsak ott, hanem az egész vajdasági magyar médiában. Szinte úgy viszonyulunk az utazáshoz, a pihenéshez, mintha felettünk álló kategória lenne, mintha egyáltalán nem érdekelné a vajdasági magyar olvasót, hallgatót, tévénézőt. Pedig ez így nem igaz. Mint ahogyan az sem, hogy turizmusról szólni alapvetően reklámgyanús. Nem nagyobb reklám valakinek a tanyáját bemutatni, mint valamely kiadó új kiadványát. Pontosabban: erről is, arról is lehet a reklám, de a közérdek nyelvén is szólni.
Szinte követendő lehet az a magyarországi tévés példa, melyben közismert személyiségek – ha jól emlékszem a mintegy húsz évvel ezelőtti sorozatra, Cseh Tamás, Koncz Gábor, és Nagy Bandó András voltak –, a számukra kedves tájakra kalauzoltak bennünket, melyek mind bővelkednek fürdésre, horgászatra, sportolásra alkalmas vizekben. Remek üdülőhelyek, naplemente, roston sülő hal – szinte érezni az illatát –, hullámok a dús fákkal övezett vízparton, csendes esti beszélgetés szúnyogok társaságában, a poharakban vörösbor. A lélek megbékél ilyenkor, és ez bizonyosan többet ér még a tunéziai tavasznál, vagy az egyiptomi nyárnál is. Különösen 2011-ben.
