Bevezetés a radikális elméletekbe – ez a címe annak az újvidéki előadássorozatnak, amely október 6-án kezdődik és április végéig tart. A CK13 Művelődési Központban olyan előadókkal találkozhatnak az érdeklődők, mint Tamás Gáspár Miklós filozófus, aki a művészet és a politika feszültségteli viszonyát elemzi, Srećko Horvat, a nemzetközi Subversive Forum igazgatója, aki Roland Barthes radikális-politikai olvasatát villantja fel vagy Petar Bojanić, a belgrádi Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet igazgatója, aki a dekonstrukcióról mint felforgató-radikális vállalkozásról beszél. A rendezvényt a fiatal baloldali-rendszerkritikus teoretikusokból összetevődő Gerusija csoport szervezi. Az előadássorozat és a radikális elmélet mibenlétéről a szervezők egyike, Losoncz Márk filozófus nyilatkozott.
– A „Bevezetés” során újvidéki, belgrádi, horvátországi, magyarországi és szlovéniai előadók mutatnak be hétről hétre egy-egy gondolkodót, illetve irányzatot. Mostanáig nem volt lehetőség arra, hogy a szélesebb közönség is megismerkedjen a kortárs társadalomkritikai elméletekkel, ezért úgy véltük, egy ilyen előadássorozatra van szükség ezek népszerűsítéséhez. A radikális elméletek nélkülözhetetlenek, mert a fennálló társadalmi rendszer már nem annyira a közvetlen, szembetűnő elnyomáson nyugszik, hanem a gazdasági érték elvont működésén – ennek leleplezése, megváltoztatása az elmélet nélkül lehetetlen.
– A 164 évvel ezelőtt született Kommunista kiáltványban szerepelt az elhíresült „Világ proletárjai, egyesüljetek!” jelmondat. Nyilvánvaló utalás erre egyesületetek mottója, a „Világ vénemberei és vénasszonyai, egyesüljünk!” De mit akar ez jelenteni?
– A csoportunk neve az öregségre utal, hiszen a Gerousia az ókori Spártában a vének tanácsa volt. Eleinte ez csupán játék volt a csoportot létrehozó diákok részéről, ám a kiáltványunk már politikai értelmezését adja az elnevezésnek. Egyfelől bírálja a jóléti állam eltűnésével egyre erősödő biopolitikai elnyomást, amelyen keresztül a későkapitalizmus értéktelennek nyilvánítja a termelésre és fogyasztásra képtelen vagy alig képes időseket, illetve az ezzel járó üres fiatalság-kultuszt. A kiáltvány mottója ennek a szempontnak a túlfeszítése: a társadalmi emancipáció azoknak összefogásából fakad, akik elutasítják a termelékenység és fogyasztás kényszermechanizmusait. Nem egy biológiai természetű életszakaszról van tehát szó, hanem egy új politikai szubjektivitásról – ezért a kacérkodás a proletárforradalomra való felszólítással.
– A kapitalizmus kritikája egyre erőteljesebb a nyugati világban. Mennyire tűnik azonban erőteljesnek vagy másmilyennek a posztszocialista országokban, illetve szűkebb régiónkban, ahol alig több mint húsz éve zajlik valamiféle tranzíció?
– A kapitalizmus elméleti kritikája, illetve az ellene való küzdelem valóban erőteljesebb, mint bármikor az elmúlt húsz évben, nem csupán nyugaton, hanem minden kontinensen – Kelet-Európa viszont egészen egyedülálló a rendszerellenes lázadás gyengesége tekintetében. A tranzíció kérdése összetettebb, mert a desztalinizációt követően szerte Kelet-Európában piaci reformokra került sor, és ezért különösen Jugoszlávia esetében 1989 nem jelent akkora gazdasági cezúrát, mint hinni szokás. Az állami tőke erőszakkal kicsikart felhalmozása vagy mondjuk az „önigazgatás” vállalatainak piaci versenye kapitalizmus a javából. Másrészt pedig minden kapitalizmusnak szerves része a központi országok egyeduralmának alávetett peremvidék – a „tranzíció” tehát nem megfelelő kifejezés, mert pontosan ilyen peremvidékként vagyunk már eleve konstitutív részei a rendszernek. Szó sincs tehát arról, hogy annak kritikájára lenne szükség, ami még el sem érkezett ide. Ami az ellenállást illeti, a mi szempontunkból különösen fontos, hogy a rendkívüli nehézségek ellenére az elmúlt évtized során Jugoszlávia utódállamaiban kialakult egy új, szinte a semmiből építkező fiatal baloldal, amelynek elméleti teljesítménye lenyűgöző, és máris jelentős eredményeket tud felmutatni (gondoljunk például a horvátországi diákmozgalomra). Ugyanakkor az elszigetelt aktivista csoportok vagy a kritikai gazdaságtannal foglalkozó közösségek még nem elegendőek, szövetségre, közös platformra van szükség. A múlt héten Belgrádban nagyszabású baloldali rendezvény zajlott, szlovéniai, horvátországi, görögországi és szerbiai résztvevőkkel, a záró tanácskozás témája pedig ez volt: „Lehetséges-e a Syriza Szerbiában?”. Ez tünetértékű: az alapvető kihívást a megfelelő politikai forma meglelése jelenti. Hasonló tendenciák tapasztalhatók másutt is, például Lengyelországban és Romániában.
A szombati nyitónap programja:
13:00 Dušan Maljković (Belgrád): De Sade márki, a homoszexualitás és a természet(ellen)esség érve: a „gay mozgalom” kritikája a XVIII. század naturalizmusa segítségével
16:00 Srećko Horvat (Zágráb): Nyelv és csábítás: miért radikális Barthes továbbra is?
