Május régi magyar katolikus neve Pünkösd hava. A régi székely–magyar naptár szerint Ígéret hava, őseink pedig a Virágzó élet hava elnevezést használták. A köznyelvben tavaszutónak is mondják. Márai Sándor szerint május mély dallamú, egyáltalán nem érzelgős, és van benne valami a földrengésből. Okos öregek nem szeretik, óvatosan élnek ízeivel, fényeivel és illataival. Szerinte nincsenek új virágok, a szegfű és a rózsa pontosan olyan, mint Horatius idejében volt. A mező és a vetés szalonspiccesen imbolyog, ezért óvatosnak kell lenni, mert pezsgőzés után mindig fizetnie kell valakinek. A reggelek sárga selyemdunyhában alszanak, a szél pedig a tenger szagát és havas hegycsúcsok fanyar ízét hozza. A májusi szerelem megbízhatatlan.
A magyar és a világirodalom telis-tele van májusi gondolatokkal; versekben, elbeszélésekben, drámai párbeszédekben jelenik meg az év legszebb hónapjaként számon tartott időszak. Hogy a közhangulattól eltekintve, kinek mit jelent, valószínűleg kortól, helytől és időtől is függ. Meg természetesen az egyén lelki alkatától is. Kíváncsiak voltunk, ma hogyan él, milyen érzelmeket vált ki, milyen pillanatképeket ébreszt fel a szó íróinkban. Az alábbiakban az ő gondolataikat olvashatják.
MINT EGY RÉGEN MEGKEZDETT BESZÉLGETÉS
Nem feltétlenül dátumhoz kötődik a tavasz kezdete, az valami személyesebb, valamikor hangosan is szóba kerül, anélkül, hogy tudatos lenne, elkezd az ember a terveiről beszélni. Az első igazi tavaszi nap Kolozsváron ért, Orbán János Dénessel beszélgettünk a Bulgakov kávéház mediterrán jellegű udvarán, talán ez idézte fel a tengert, persze nem is akármelyiket, az Adriáról társalogtunk. Mondta, hogy jó lenne ott egy szigetet venni. Ez a legjobb terv, amit mostanában hallottam, bárcsak megvenné. Egy szimpatikus kávéház, a „Bulgi” az övé, a pincében a patinás irodalmi pódium, a Bretter Kör működik. Tanúsíthatom, hogy valóban kivételes. Erre érdemes lesz visszaemlékezni.
OJD-t akkor ismertem meg, amikor a Hümériádát dedikálta nekem Tatán, aztán ugyanannál a kiadónál jelent meg könyvünk, együtt dedikáltunk Budapesten a könyvhéten, ő az Anna egy Pesti bárbant, én pedig a Farkasok óráját. Közben semmit nem változott, mintha csak folytatnánk egy régen kezdett beszélgetést. Hamarosan egyeztetünk újvidéki irodalmi estjéről.
(Kontra Ferenc)
TAVASZI MEGÚJULÁS
Tavasszal megújul a világ körülöttünk, megjelenik mindaz, amit télen nélkülöznünk kellett. Kisüt a nap, kizöldellnek a növények, egyre több a fény, a nappal ideje kitolódik, rövidebbé válnak az éjszakák. Ahhoz, hogy harmóniába kerüljünk a természettel, testi-lelki megújulásra van szükségünk.
A természeti népek ezt ösztönösen, környezetükkel összhangban tették, s a vallási szokások is ehhez igazodva alakultak ki. A böjt a test méregtelenítését, a gyónás a mentális mérgektől való megszabadulást, a nagytakarítás a környezet megtisztítását szolgálva, együttesen segítették elő a harmónia kialakulását.
A ma embere zaklatott életet élve elszórja az energiáját, és alig szán időt arra, hogy rendet tegyen a környezetében és a bensőjében is. Hátra kellene hagyni a korlátozó hiedelmeket, azokat a terheket, amelyeket régóta cipelünk, s ez vonatkozik a tárgyainkra is, meg kellene szabadulni mindattól, ami felesleges, hogy legyen elegendő hely és idő az új befogadására. Sokszor a legegyszerűbb dolgokra nem szánunk elég időt, egy röpke sétára, vagy elüldögélésre egy parkban, folyóparton, erdőben. Egy jóízű beszélgetésre, olvasásra, nevetésre. Pedig ezek a szusszanások segítenének abban, hogy feltöltekezve lássunk neki teendőinknek.
(Csík Mónika)
EGY SZÉPEN KIVASALT ING
Vegetálás és reprodukcióképesség. Az élővilág nagyjából ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik. Az ember alkot és teremt. A létszükségletén felül. Ebben különbözik a hálót fonó póktól, meg a fészkét rakó fecskétől. Egyébként: ha képes lenne rá, a kutya bizonyára hűtőszekrényt készítene, a macska dezodort, a pók börtöncellát, a vakondok teleszkópot, a csalogány hangversenytermet, a méh mézes bödönt, a majom meg tükröt. Vagy tévét.
Az ember álmokat „gyárt”. És fut a képzelete után. Olykor persze bosszantó, hogy soha nem éri utol; tervekből mindig több van, mint cselekvésből, az elvégzendő feladatok száma nem csökken, hanem mértani haladvánnyal gyarapszik. Ez lenne az állandó megújulás képlete? És a szorongásé is egyben, amit mostanában divatosan depressziónak neveznek, mert úgy jobban hangzik?
De miért lenne éppen a május a mindent elsöprő újrakezdés időszaka? Mert a tél unalma csak előkészíti? Meglehet. „Újraéled a természet” – írtuk az elemiben minden tavaszi dolgozatíráskor, megspékelve a rügyező fák és csicsergő madarak elképzelhetetlen mennyiségű szóvirágcsokrával. Ám dobjon el magától mindent az, aki reggelenként nem a megújulhatóság igényével kezdi a napot, süketen és vakon nem veszi észre az egyetlen megadatott adományt. Szinte ez az egyetlen kincsünk. De ez esetben meg mindegy, májust írunk vagy októbert, s hogy mit jövendöl a maják naptára, vagy aznap milyen alakzatban állnak össze éppen a csillagok. Egy szépen kivasalt ing pedig egyenértékű a pompásan megtervezett tízemeletes acél-üveg-épülettel. A szándék fontosabb a mértéknél, alakítható dolgaink pedig kézközelben vannak. Most, májusban is.
(Sinkovits Péter)
