Óbecséről indult. Ma Szegeden él. Itt és ott is jól érzi magát. Orcsik Roland író, Faludy- és Sinkó Ervin-díjas költő. A Szegedi Tudományegyetem Szláv Tanszékének tanára Közép-Európához tartozónak vallja magát. Erről, meg még sok másról is beszélgettünk egy héttel ezelőtt az Énekelt Versek XVI. Zentai Fesztiváljának színpadán. Persze kiemelt helyen mégiscsak a versek voltak, hiszen a hely szelleme ezt megkívánta. A fesztivál szervezői ugyanis ebben az évben őt hívták meg díszvendégnek, Ropog a hó című verse pedig az énekel versek fesztiváljának választott költeménye volt.
Hova tartozol az Óbecse–Szeged útvonalon kívül?
– Tizenhat évesen kerültem el otthonról. Amikor ’92 januárjában átmentem Szegedre, nem gondoltam, hogy ott fogok maradni. Csakhogy ezek a háborúk nem akartak véget érni. Mentek az évek, és így ott teremtettem meg az egzisztenciámat. Viszont úgy érzem, hogy ide is tartozom, meg oda is, meg egész Közép-Európához. Édesanyám szerb, édesapám magyar, az Orcsik meg tót név.
Akkor az apanyelvedet választottad anyanyelvednek, hiszen magyar iskolákba jártál.
– Rilke mondja valahol, hogy vannak választott hazák. A verseim nyelvét azt hiszem, hogy a körülmények alakították így. Magyar iskolába jártam, de nem is tudom, hogy ez választás volt-e. Akkor lenne választás, akkor lenne ez döntés, ha most Domonkoshoz és Tolnaihoz hasonlóan elkezdenék szerb nyelven is írni. Beckett is írt franciául és angolul. Ezek már tudatos választások, de az én esetemben a körülményekből fakadóan történt így.
A nosztalgia megjelenik a verseidben, de valahogy nem a szülőföldhöz kötődik ez a vágyakozás, hanem olyan érzése van az embernek, mintha állandóan útközben lennél.
– A nosztalgia veszélyes dolog. Az érzelmeket nem megjeleníteni szeretném, hanem felhasználom, hogy azokból az én értékeim, ideáim szerint jó verset írjak meg. Lehet egy versnek nosztalgikus érzés a háttere, és az olvasó mégis teljesen mást fog belőle kiérezni. A saját világának megfelelően hall ki belőle dolgokat. Az érzelmek nyersanyagok a vers felépítéséhez. Arra törekszem, hogy hitelesen szólaljanak meg a verseim.
Ahogy Petőfi beépítette költészetébe a népnyelvet és a tájat, te úgy valahogy emelted be a verseidbe a képregény és a rajzfilmfigurákat. Garfieldra, Gusztávra gondolok.
– Az gondoltam, hogy ez lenne a nyugat-európai haiku. Garfield ugyanis három képkockából áll mindössze, egy kis mikrotörténet. Gusztáv pedig úgy került ide, hogy igazából Gustav Mahlerral foglalkoztam a megjelenés előtt álló kötetemben, és rácsodálkoztam, hogy jé! hát itt van egy magyar névrokon, aki a rajzfilmek világából jól ismert.
A zene, a zenében honos kifejezések visszatérő motívumai, témái a verseidnek. Közel áll hozzád a muzsika?
– Igen, édesapám a Sigma nevű zenekarnak volt a dobosa. A zene gyerekkorom óta folyamatosan velem volt. A Ropog a hó című verset is részben azért választottam erre a fesztiválra, mert úgy gondolom, zeneileg jól megfogható. És tényleg nagyon izgalmas dolgok születtek. A vers Mahler egyik szimfóniájához kötődik, amely szimfóniának az a része, ami ezt a verset inspirálta, feltehetően egy francia, vagy talán egy jiddis dalocska. Homályos az eredete. Mahler úgy szólaltatta meg ezt a motívumot, hogy valószínűleg abban az időben zavarba hozta a hallgatóját.
Sokféleképpen lehet verset olvasni. Van, aki halkan mormolja maga elé a szavakat, van, aki csöndes magányban szereti olvasni a verset. Van, aki hallgatni szokta mások előadásában. Te hogy vagy ezzel?
– Csak bizonyos mennyiségű pálinka után szoktam hangosan felolvasni otthon verset. De egyébként mindig a könyv csendes terében olvasok, magamban. Klasszikusokat és maiakat egyaránt szívesen olvasok. Petőfi óriási költő, Ady Endre elképesztő! És József Attila, Pilinszky úgyszintén. Sorolhatnám sokáig. A maiak közül Tolnai Ottó, Borbély Szilárd, Kemény István, Térey János, Kollár Árpád versei nagyon izgalmasak. Nem szeretném magam beskatulyázni és örökre abban a szarkofágban elrothadni.
A budapesti Kalligram Kiadónál hamarosan megjelenik a harmadik köteted, a Mahler letöltve. Folytatása ez az előzőeknek, vagy tudatosan valami mást hoztál?
– A korábbi kötetekben is ott volt a zene, de most tudatosan Gustav Mahler zenéje van a központban. Mahler Budapesten is megfordult és alaposan felpörgette Pestet a maga idejében. Az ő zenéjével foglalkoztam, és a költők számára azzal a nehéz helyzettel találtam magam szemben, hogy hogyan lehet egy nem verbális dimenziót a szavak szintjére fordítani. Személyes, tehát önző szempontból fordultam ehhez a zenéhez. Ez az én Mahlerem. A könyv a zeneszerző halálának 100. évfordulóján jelenik meg.
Mahler a konyhámban
Bizony ma én főzöm az ebédet.
Kitalálom, mi legyen: sült krumpli,
rántott tök és saláta; isteni falatok
várják majd az asztalon a vendéget.
Szóljon közben az első szimfónia,
az jól passzol a főzéshez: könnyed
erőt ad a feladathoz, csupa ötlet
leszek, ízek és hangok olvasztótégelye.
Igen, máris forog a sírban Adorno:
bemocskoltad a zenét, csérogja. Hiába,
ha szentségtörés is, nekem így jó.
Mahler a konyhámban, a kettő nem zárja
ki egymást, hisz nem babra megy a játék:
serceg a zsír, lemeztű a párja.
