A XIX. század elején a kassai Thália Színház a kolozsvári és a budai színtársulatok mellett a korabeli Magyarország legjelentősebb magyar színháza volt. 1833-ban Kassán tartották az ősbemutatóját Katona József Bánk bán című drámájának. Ebben a színházban egykor olyan művészek léptek fel, mint Déryné Széppataki Róza.
Kassán az Erzsébet-dómmal szemben áll a világ egyik legszebb színháza. Egy nagyon régi magyar színház. Ám abban nem játszanak magyar színészek. A magyar társulat a fő utcától távolabb, félreeső helyen kapott pódiumot. A kassai Thália Színház számára negyvenkét évvel ezelőtt itt alakítottak ki színpadot és 230–240 férőhelyes nézőteret.
A múlt hét végén Budapesten vendégszerepelt a színház társulata. A Határon túli magyar színházi estek rendezvénysorozat nyitóelőadását tartották A gyertyák csonkig égnek című Márai Sándor regény színpadi változatával. Az előadás adott alkalmat arra, hogy a fölvidéki színházról kérdezzem az egyik főszereplőt, Kelemen Csabát, aki ugyan nem állandó tagja a társulatnak, de közel hét éve folyamatosan vendégművésze. Jelenleg az egri színház tagja, korábban pedig a budapesti Radnóti Színházban játszott. Számára nagy örömöt jelent a kassai vendégjáték. Ezzel a gondolattal kezdtük a beszélgetést.
– Hét éve töretlen a kapcsolatunk, évente egy-két darabban játszom. Nagyon szeretem ezt a színházat és a várost. Az elmúlt években jobban éreztem magam a kassai társulatnál, mint a saját színházamban. Az egri színház olyan darabokat tűzött műsorra, és olyan szerepeket adott nekem, amelyek nem igazán azt a világot és kultúrát közvetítik, amely hozzám közel áll. A kassai színház pontosan azt az értékrendet képviseli, amelyben én hiszek.
Ezek szerint Márai Sándor azok közé az írók közé tartozik, akik Önnel egyformán látnak.
– Igen. Olyan értékrendet képvisel, amelynek a múltból át kell öröklődnie a mai világba. Csodálatos világ volt az övé; emberi érzések, barátságok, hazaszeretet, tisztesség, becsület – fogalmak, amelyek hiányoznak a mi világunkból. Amelyik színház nem ebbe az irányba megy, azt én nem annyira szeretem. A kassai színházban olyan darabokat játszanak, amelyek hozzám közeliek.
A gyertyák csonkig égnek című Márai-regényből készült előadás egy világrend széthullását járja körül.
– Egy szerelmi háromszög történéseit negyvenegy év távlatából boncolgatja a szerző. Ennyi idő után már nem maga a tény a fontos; megcsalta vagy nem csalta meg Krisztina a férjét. Nem ezek a lényeges kérdések. Negyvenegy év után már az a fontos, hogy hogyan tudott az ember viselkedni ilyen helyzetben. Megmaradt-e a tartása, le tudja-e zárni tisztességgel a múltat? Megtanítja a nézőt arra, hogy a napi problémákon felülkerekedve, hogyan lehet kezelni azokat az értékeket, amelyeket barátságnak, hűségnek, árulásnak nevezünk.
Ez év tavaszától Czajlik József személyében új igazgatója van a Tháliának. Mit jelent ez a színház életében?
– Azt gondolom, hogy egy színházigazgatót a színházi produkciók után lehet majd valamilyen szinten értékelni. Eddig egy bemutatót tartottak, november közepén, amelyről a kollégáim és a barátaim nagyon jó véleménnyel vannak. A próbafolyamatról, a bemutatóról, az előadás fogadtatásáról egyaránt pozitívan nyilatkoztak. Én nagyon drukkolok annak, hogy ez a színház megmaradjon, hogy a társulat dolgozhasson, és a közönség – az a három egész hattized magyar, ahány a hivatalos felmérések szerint Kassán él – szeresse ezeket az előadásokat, és járjon színházba. Hiszen a színház olyan kohéziós erő, amely nyelvben, történelemben, kultúrában összefogja az embereket.
Milyen értékrendet kell képviselnie ma egy magyar színháznak?
– A művészet lényege nem a valóság bemutatása. Annak égi mását hivatott feltárni. Nekünk művészi szinten kell megfogalmazni, hogy a mai nagyon szomorú magyar valóságból hogyan lehet igazságot, boldogságot, szeretetet – emberi értékeket találni. Ezt úgy kell megfogalmaznunk, hogy a közönség élvezze, szeresse, szórakozzon rajta, örömmel vegyen részt az előadáson, és mégis tanuljon. Arról vitatkozni, hogy a színház olyan előadásokat hoz létre, amelyek a nézőt nem érdeklik, amelyről tüntetően kivonul, értelmetlen és elítélendő. Visszaélés a művészettel. A nézőszámot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Néző nélkül nincs színház. Az a színház, ahol csak a színészek és a kritikusok nézik meg az előadásokat, azt kell mondjam, gyalázatosan visszaél a rá bízott feladattal.
