Tizenhetedik évadát nyitotta meg az idén a budapesti Határon túli magyar színházi estek rendezvénysorozat. A korábbi években több fővárosi színpad is befogadta a Kárpát-medence magyar társulatait, de leggyakrabban mégis a Thália Színház pódiumán mutatták be előadásaikat. Ettől az évadtól kezdve azonban a József Attila Színház vállalta föl a befogadó színház szerepét.
Nemcsák Károllyal, a József Attila Színház igazgatójával az évadnyitás és az arculatváltás kapcsán beszélgettünk.
Novemberben a kassai színház előadásával indult, majd december elején a beregszászi társulat bemutatkozásával folytatódott a Kárpát-medence magyar társulatait bemutató színházi évad. Ön a programjába is belefoglalta a határon túli színházakkal való ilyen jellegű együttműködést.
– Nagyon fontosnak tartom, de nem csak a határon túli magyar színházakkal. A vidéki színházaknak is lehetőséget szeretnék adni a budapesti bemutatkozásra. Sokáig jómagam is vidéki társulatnak voltam a tagja, és az a tapasztalatom, hogy nagyon mostoha helyzetben vannak. Sokkal többet érdemelnek ezek a színházak, mint amennyire reflektorfénybe kerülhetnek. Ha a Tháliában folytatódott volna ez a sorozat, én akkor is találtam volna lehetőséget arra, hogy a határon túli magyar színházaknak a József Attila Színház is helyet adjon. Nagyon gazdag színházkultúrával rendelkeznek ezek a színházak, és új színt, új ízt hoznak a nézőnek.
Örülök, hogy a főváros mellénk állt, és biztosította ennek a programnak az anyagi hátterét, összesen tíz és fél millió forintot. De természetesen nekünk is sokat kell dolgoznunk azért, hogy a folyamatosság megmaradjon.
Kíváncsiak a budapesti nézők az említett új színekre?
– Azt gondolom, hogy igen. Létezik egy jófajta kíváncsiság az emberekben. De azért hozzáteszem, ma már nem ér az a mondás, hogy jó bornak nem kell cégér. Nagyon komoly híradást kell végeznünk ahhoz, hogy ezek az előadások megtalálják a közönségüket, hiszen eddig a József Attila Színháznak nem ez volt a profilja.
A meglevő kapcsolatokra építenek, vagy újítani szeretnének?
– Továbbra is támaszkodunk Goldschmied József véleményére, de nyitottak vagyunk. Ha lehetőségünk lesz, hogy egy-két előadást megnézzünk, akkor természetesen nem fogjuk kihagyni. Azonban azt gondolom, hogy a színházigazgató dolga eldönteni, hogy melyik az az előadás, amely méltóképpen közvetíti azt a szellemiséget, ami egy-egy műhelyben folyik. A magyar fesztiválok meghívásos alapon működnek. Néha azt érzem, hogy nem mindig jók a válogatás elvei. Meg kell adni a lehetőséget arra, hogy egy színház saját maga döntse el, hogy mivel szeretne bemutatkozni. Persze az elvárásokat is meg lehet fogalmazni. Folyamatos konzultáció mindenképpen szükségeltetik.
A repertoárjuk nagyobb részét továbbra is az önálló előadások teszik ki?
– Az én igazgatásom alatt sok mindennek meg kellett változni, hisz a színház hosszú időn keresztül komoly állami támogatással rendelkezett, és sajnos ezzel sok esetben visszaéltek, és rosszul kezelték a rájuk bízott anyagi javakat. Nekem azonban nem az a feladatom, hogy siránkozzak, hanem hogy tőlem telhetően tegyek azért, hogy ez a színház öt év múlva is színház legyen.
Hol látja az egységes magyar színházi palettán a József Attila Színház helyét?
– Hál' Istennek mindannyian mások vagyunk. A József Attila Színház olyan lesz, amilyen én vagyok, és olyan, ahogyan a kollégákkal a programot végig tudjuk vinni. Sok olyan színész lesz jelen újra, akik hosszú időn át meghatározói voltak a budapesti színházi életnek. Azt gondolom, hogy a nézők ismét szívesen látják ezen a pódiumon Huszti Pétert, Piros Ildikót, Benkő Pétert, Mikó Istvánt, Hűvösvölgyi Ildikót és hosszan sorolhatnám még a neveket. Azok az előadások pedig, amelyeket játszunk, minőségében elég komoly erőt képviselnek.
Ha igazgatóként nem is, de két szerepében biztosan ismerik a határon túli nézők Nemcsák Károlyt; az egyik a Szomszédok című teleregény Vágási Ferije, a másik pedig a foci.
– Nagyon sok jót kaptam a Szomszédoktól, és semmiben nem gátolt a sorozat. Sokan megnéztek a színházi előadások drámai szerepeiben is, mert kíváncsiak voltak, hogy milyen Nemcsák a színpadon. Nagyon sajnálom a fiatalabb kollégáimat, hogy számukra ez ma nem adatik meg, és mindezt nem élhetik át.
Én vidéken születtem, de nem arról szólt az életem, hogy állandóan a labdát rúgtam. Többet kapáltam, mint hogy a futballal foglalkoztam volna. Tehát a foci nem örök szerelmem. A főiskolán kerültem intenzívebb kapcsolatba a focival, amikor a színészválogatott tagja lettem. De már tizenhét éve én vagyok a kapitány, és én intézem a csapat ügyes-bajos dolgait.
„Magyar színjátszás van”
– Kétszázhuszonkét előadást hoztunk el Budapestre ez alatt a tizenkét év alatt. Amikor elkezdtük a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek sorozatot sokat kételkedtek, hogy egy ilyen rendezvény sikeres lehet. Merem állítani, hogy ennek a sorozatnak köszönhetően ma már nincs határon túli magyar színjátszás. Magyar színjátszás van: szabadkai, kolozsvári, kassai, újvidéki stb. A határok lebontása tehát itt is megtörtént. Olyan kapcsolatrendszer van a kezünkben, aminek nem volna szabad szétesnie. Szerencsére a József Attila színház igazgatója az ügy mellé állt és felvállalta. Azonban jó lenne összefogni a budapesti színházaknak, hiszen vannak olyan előadások, amelyek más színpadot igényelnek, hiszen például a stúdió-előadásoknak más helyszín kell, és a monumentálisabb daraboknak megint más – mondta Goldschmied József, a sorozat program koordinátora.
