Mi az appropriáció? Miért érdemel több figyelmet, mint egy egyszerű művészeti gyakorlat? Vajon mi teszi egy művészeti alkotás részét valóban „újjá”, és miként válhat egy már létező ötlet, kép, vagy akár egy egész műalkotás új kontextusban újraalkotott, átformált üzenetté? Ezekre és sok már kérdésre kerestük a választ Kucor Tamara művészettörténésszel, aki Ezt kölcsönveszem! Az appropriáció címmel tartott előadást szerda este a Szabadkai Kortárs Galériában, az Utazás. Szerzemények 2023 című kiállítás kapcsán, illetve annak kísérőrendezvényeként.
Az előadás során nem csak az appropriáció művészeti gyakorlatának történetébe és elméletébe merülhettünk bele, hanem konkrét példákon keresztül is megfigyelhettük, hogyan formálódik át a művészet és a kultúra általános értelmezése a kisajátítás folyamatában. Ahogyan azt ugyanis Kucor Tamara hangsúlyozta, az appropriáció nem csak arról szól, hogy mások művei felhasználásra kerülnek, hanem arról is, hogy új jelentést, új kontextust és új értelmezést kapnak. A kérdés, hogy ez művészet-e, vagy lopás, évezredek óta foglalkoztatja az embereket. A görög szobrászattól kezdve, a reneszánsz festészetén át, egészen a pop artig és a digitális kor újrahasznosításáig – mindig voltak és vannak művészek, akik a már meglévő művek újraértelmezésével hoznak létre valami újat és izgalmasat.
– Az appropriáció egy elég furcsa szó, kimondani sem könnyű. Ez a szó szerinti értelembe vett kisajátítás, egy olyan művészeti gyakorlat, amelyben a művészek meglévő műalkotásokat vagy más tárgyakat, esetleg ötleteket vesznek át és használnak fel a saját munkáikhoz. Ami pedig a lényege, hogy ezeket új kontextusba helyezik. Ezáltal az egész folyamat lehetővé teszi, hogy újraértelmezzék és kommentálják az eredeti műveket, új jelentéseket és új olvasatokat adva nekik. Az appropriációs művekhez általában híres és felismerhető műalkotásokat használnak fel, vagy pedig a médiából könnyen hozzáférhető képeket. Talán annak tűnik, de az appropriáció egyáltalán nem újdonság – már az ókori görögöknél és a rómaiaknál is előfordult, hogy a művészek kölcsönöztek egymástól motívumokat, stílusokat, technikákat szimbólumokat –, azonban a huszadik században vált kiemelten fontossá és láthatóvá. Különösen a huszadik század közepén a pop art mozgalom idején. Fontos hangsúlyozni, hogy az appropriáció nem plagizálás, másolás és hamisítás. Az appropriáció a művészetben tudatos és szándékos. Ez egy legitim művészeti stratégia, amely úgymond párbeszédet kezdeményez az eredeti és az új mű között, és így reflektál a kultúra, a társadalom folyamataira. Picasso azt állította, hogy a jó művész másol, a nagy pedig lop. És valóban, Picasso és Georges Braque voltak az első konkrétan kisajátító művészek, akik a szintetikus kubista kollázsaikba talált tárgyakat, tapétákat, posztereket, újságcikkeket címkéket, huzalokat építette bele – fejtette ki Kucor Tamara, aki arra is kitért, hogy Da Vinci Mona Lisája az egyik leggyakrabban kisajátított és újraértelmezett mű.
– Számos művész használta inspirációul, paródia tárgyaként vagy kritikai eszközként, ami bizonyítja, hogy ez a mű mennyire mélyen beágyazódott a globális kulturális tudatba. Az, hogy generációkon át releváns tudott maradni, annak is tulajdonítható, hogy az alkotók folyamatosan újraértelmezik és más kontextusba helyezik – emelte ki Kucor Tamara, aki az előadás során számos érdekes példát szemléltetett, mások mellett szó esett Marcel Duchamp, Andy Warhol, Banksy, Sherrie Levine, Barbara Kruger, Richard Prince, Cindy Sherman, Gerhard Richter műveinek a jelentőségéről is.
– A tárlatunkon az egyik kiállított mű Mihailo Vasiljević Familiáris tárgyak című fotósorozata, amely egy talált képanyag alapján készült. Az ő alkotásai is apropót adnak arra, hogy elmélyedjünk az appropriáció témájában. Mihailo Vasiljević egy ócskapiacon rábukkant egy doboz diafilmre. Amikor megnézte, kiderült, hogy családi utazásokról szóló emlékeket tartalmaz. Ezeket használta fel az alkotásaihoz. Amikor hozzáfogott ehhez a projektumhoz – 2012 körül –, a digitális fotográfia már utat tört magának. A fotók ma már nem kézzel fogható tárgyak. A képeink az okostelefonjainkon vagy más digitális platformon vannak. Mihailo Vasiljević pedig felteszi a kérdést, hogy ezek a számunkra kedves élményeket tartalmazó fotók, hogyan maradhatnak fenn a múlt nyomaiként. Nehéz ugyanis elképzelni, hogy a jövőben az ócskapiacon fotókat tartalmazó adathordozókat vásárolunk – hallottuk Kucor Tamarától.
Nyitókép: Kucor Tamara az appropriációról tartott izgalmas előadást (Fotó: Molnár Edvárd)
