A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Nyárhangoló fesztiváljának a vendége volt Eperjes Károly színművész is, aki a Vigadó épületében „Az igazat mondd, ne csak a valódit” című verses-zenés előadóestjével lépett fel. Ezt követően egy villámbeszélgetésre is sor került a művésszel, akitől megtudhattuk, hogy ezt az összeállítást már huszonkilenc éve játssza.
Mennyit változott azóta? Milyen indíttatásból jött létre?
– Igyekezetem megérteni a Latinovits-féle Balassi-estet, annak szerkezeti rajzára apellálva próbáltam három részben elkészíteni ezt az estet. Időközben a versek ki-be kerültek, attól függően is, hogy épp milyen a közönség. Néha előveszek olyan verset, amit már régen mondtam, vagy beleteszek egy újat, de lényegében nem változik az est. A szerkezete semmit sem változott. Az est Istenről és emberről is szól, mert Isten a saját képmására teremtette az embert. Nagyon gazdag a magyar istenkereső költészet, és azt láttam, hogy mások ezzel nem igazán foglalkoznak. Akkor azt gondoltam, hogy én ezt felvállalnám, mert hiánypótlónak tartom. Elvégre Latinovits Balassi-estje is hiánypótló volt. Balassi is nagy istenes költőnk, a barokk korból.
Lehet-e különválasztani az istenes verseket, például mint istenkeresők, istentalálók...
– Ez egy nagyon jó kérdés. Bereményi Géza azt mondta, hogy ezek mind istentaláló versek. Ez így van, de a keresés mindegyikben benne van. Léteznek olyan istenkereső versek is, amelyekben a költők nem is találják meg Istent. Én szándékosan olyan verseket válogattam be, amelyekben megtalálják.
Eperjes Károly a palicsi Vigadóban (Fotó: Molnár Edvárd)
Meg tudja saccolni, hogy az elmúlt csaknem három évtizedben hányszor adta elő ezt a műsort?
– Nem igazán. Legalább ötszázszor, de az is lehet, hogy hétszázszor. Játszottam a határon túl is, főleg Erdélyben, de Felvidéken is. Sokat játszottam a szórványmagyarságban is, Münchenben, Brüsszelben, Moszkvában, New Yorkban, Chicagóban, Torontóban, Rómában és még sorolhatnám.
Palicson járt már?
– Néhány évvel ezelőtt beugrottam, akkor még nem volt ennyire szép. Gyakrabban fordultam meg Szabadkán. Arra is emlékszek, hogy a nyolcvanas évek legelején ott forgattuk az Optimisták című filmet. Jó ez a fesztivál, örülök, hogy az emberek eljöttek megnézni az előadóestet. Azt veszem észre ugyanis, hogy így, a covidos események után nehezebben mozdulnak ki a szélesebb réteget megszólító kulturális eseményekre is.
