A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ Csütörtök esték – újra! című rendezvénysorozatának keretében mutatták be először vajdasági szinten Molnár Tibor zentai levéltáros, helytörténész In nomine Domini! című könyvét, amely a VMMI kiadásában jelent meg. A kötetben a Bácskát is érintő ún. nagy háború, illetve az első világháború jelentős emberveszteségének vizsgálatával foglalkozik a szerző, egy nemzetközileg is elismert és kiemelkedő kutatás keretében, amely egy teljesen új forrástípus – a Kalocsai Érseki Szentszék által az újra házasulandó özvegyek kérésére lefolytatott halottá nyilvánító eljárások dokumentumok vizsgálatán, feltárásán alapszik.
A szerzővel Agyánszki Máté történész beszélgetett, aki a kötet témájáról is szólt:
– A könyv az első világháború időszakát mutatja be, pontosabban annak a legfájdalmasabb szegletét, részét, hogy mi történt azokkal a katonákkal, akik hadifogságba estek, és ott, vagy akár a fronton, életüket vesztették. Amikor az iskolákban erről beszélünk, akkor az a statisztikát, a számadatokat foglalja magába, de Molnár Tibor könyvében, ami ugyan jelentős részében adattár, mégis emberi életekről, sorsokról, történetekről van szó – hallottuk Agyánszki Mátétól.
Molnár Tibor több mint húsz éve kutatja az első világháborút, erre helyezte a hangsúlyt, de a másodikkal is foglalkozik. Az esten egyebek között azt is megtudhattuk, hogyan ragadta magával a veszteségkutatás.
Agyánszki Máté és Molnár Tibor (Fotó: Lukács Melinda)
– 1999-ben fogtam hozzá. A NATO-bombázások idején azt a feladatot kapta a zentai levéltár, hogy az anyakönyvek másodpéldányait biztonságba helyezzék. Ezt a levéltáros kollégával és néhány munkás segítségével végeztük el. Az iratokat átvittük a raktárba, ott pedig ezekről jegyzőkönyvet kellett készíteni. Amikor a halotti könyvekhez értem, arra lettem figyelmes, hogy az adatok mellett hosszabb bejegyzések állnak, amelyek az első világháborúra utaltak. Elkezdett furdalni a kíváncsiság, hogy vajon Zentáról hány ember vesztette az életét az első világháborúban. Ez az első kutatás döcögősen alakult, mert akkor még nem volt neki módszertana. A zentai kötet viszont 2001-ben meg is jelent, pedig akkor még a könyvek írógépen íródtak. Ezután nem volt megállás, a következő lépés Magyarkanizsa, Óbecse, Péterréve és Bácsföldvár volt. Ma már inkább interneten folyik a kutatás, ez ugyebár a digitális verzió, de létezik még az ún. analóg formája is, ami továbbra is azt jelenti, hogy bekéredzkedünk a levéltárba, és az iratokat böngésszük – fejtette ki Molnár Tibor, aki arra is kitért, hogy miért volt fontos a régi időkben a holttá nyilvánítás.
– Addig ugyanis nem lehetett lefolytatni hagyatéki eljárást, az özvegy nem mehetett újból férjhez. Jelen kötet az egyházilag holttá nyilvánított katonák adattárát tartalmazza, továbbá azt is, hogy milyen körülmények között vesztették életüket. Ne feledjük, hogy akkoriban a nőknek kevesebb megbecsülés járt, keserűbb volt a sorsuk, több gyerekük is lehetett, akiket fel kellett nevelni, és akár magára maradt gazdaságaik, földjeik is, amit a férj halála után tovább kellett vinni, hiszen a polgárok nagy része földműveléssel foglalkozott. Emiatt a holttá nyilvánítás és az új házasság gyakran túlélési stratégia volt a nők részéről, mert erre rászorultak, a világi bíróság holttá nyilvánítása mellett pedig sokan kérték az egyházi holttá nyilvánítást is – tudtuk meg egyebek közt Molnár Tibortól.
