A közönség nem látja, nem hallja, illetve nem szabad, hogy hallja, a színész és más kollégák azonban nélküle el sem tudják képzelni a munkájukat. Bíró Alekszandra próba, bemutató, repríz, vendégszereplés vagy tájolás alkalmával az Újvidéki Színház társulata számára nélkülözhetetlen személy. Lelkiismeretes, mindenre gondoló, sok mindenről gondoskodó ügyelő és lelkiismeretes súgó, akivel a szakmabeli kihívásokról és egyes kulisszatitkokról beszélgettünk.
– Elméletileg én ügyelőnek, Lovas Csilla kolléganőm súgónak van felvéve, de mind a ketten törekszünk eleget tenni az ügyelő és a súgó összetett feladatának a színházunkban. Mivel évente több bemutató van, és az előbbi évad előadásai is műsoron szerepelnek, megosztjuk, ki melyik nagyobb előadáson áll helyt ügyelőként és/vagy súgóként, vagy néha éppen mind a ketten szükségesek vagyunk. Kicsi a társulat, kevés személy a tagja, de bemutatók, előadások vannak, az előző évad darabjait is próbálni kell, játszani, és utazni kell a társulattal. Csilla kolléganőmmel megbeszéltük, mind a ketten benn vagyunk a próbahéten, hogy mind a kettőnknek belátásunk legyen az előadásba. Ha véletlenül valami miatt nem tudok itt lenni egy előadáson, akkor ő szövegkönyvvel a kezében tud helyettesíteni – mondta beszélgetésünk bevezetőjében Bíró Alekszandra.
Hogyan került a társulathoz?
– Az újvidéki magyar tanszékre járva rengeteg előadást néztem meg a színházban, ide szoktam, vonzott a hangulata. Egy készülő darab előtt Figura Terézia barátnőm mondta, rég nyugdíjba vonult a súgójuk, azóta nem találtak súgót, az ügyelőjük pedig nemrég ment nyugdíjba. A próbán a kezembe nyomták a szövegkönyvet, és csak annyit mondtak, súgni és ügyelni fogok. Ott maradtam a társulatnál, én, aki előtte könyvtáros szerettem volna lenni. Minden út ide, a színházhoz vezetett…
Mi az ügyelő, és mi a súgó feladata?
– Az ügyelő összekötő kapocs a rendező és a többi „kiszolgáló személyzet” között: a technikai ügyelet, a kellék, a kosztüm irányában. Például a próbára kell két korsó, legyen elkészítve lépcső, emelő, ami majd a díszlet része lesz, de ami szükséges a próbához, neki kell megszerveznie, hogy ez meglegyen. A szövegkönyvbe fel kell írnia, ki mit csinált, hogy amikor a jelenetek fölkerülnek a színpadra, illetve ahogy mondjuk, „fölkenjük a darab egy részét a színpadra”, akkor az ügyelő a szövegkönyvbe bevitt jegyzetei alapján emlékeztetni tudja a színészt, mikor mit csinált az egyszer-kétszer próbált jelenetben, amelyben a rendező finomítani akar valamit, vagy a komplikált jelenetekben, amikor egészen másra is koncentrálnia kell. Később ez változik, amikor a próbafolyamat során összeáll a darab: bejön a fény, a zene, a végszavak. Mindezt be kell írni a szövegkönyvbe, és meg kell beszélni a fénymesterrel, hangmesterrel. Másutt az is az ügyelő feladata, hogy az előadás során szóljon a hangnak, fénynek, most lesz végszó. Nálunk ez önjáró dolog, mert egyrészt kevesen vagyunk, másrészt pedig mert sokszor nem a kabinban ülnek hang-, fénymunkatársaim, hanem például az előadás díszlete miatt (a Kis Magyar Pornográfiában) oldalt, a sarokban ülnek lent a színpadon, hiszen nem látnának semmit föntről, amikor fönt van a színpadon a nézőtér. Közben eleget kell tenni a kosztümtervező kérésének, és megszervezni másnapra, ki mikor próbálja fel a lábbelijét. Bemutató után a darabnak meg kell hogy legyen írásban a pontos lefolyása. Ezért a kolléganőm és én felelünk, továbbá hogy a kellékek, kosztümök (amelyeket maga a színész is ellenőriz) a helyére kerüljenek. Hogy mikor kezdjük az előadást, mikor engedjük be a közönséget, várunk-e még valakire, én döntöm el, mert megtörténik, a színész már a színpadon ül. Nem ülhet fél óráig ugyanabban a testhelyzetben koncentrálva.
A súgás is érdekes szakma. Meg kell tanulni, és folyamatosan újra kell tanulni, mert minden színész másképp jegyzi meg a szöveget, mindenkinek másképp kell súgni, mert másképp kéri, hogy súgjunk, ha valamiben nem biztos. A darab jellegétől függően is változik a súgó feladata. Folyamatosan odafigyelek, kinek mit kell besúgnom a próbán.
Szereti a munkáját?
– Igen, szeretem a munkámat. Érdekes munka, közeli együttműködést jelent a rendezőkkel. Amikor nagyon torlódnak a dolgok előadás, próbafolyamat, bemutató miatt, akkor bizony megterhelő és összetett. Ügyelőként próbarendet is készítek a rendezővel, ki melyik napon hiányzik valamilyen oknál fogva, és mit tudunk aznap csinálni. Ez a részben félig-meddig asszisztensi munka is ügyelőként rám hárul, ha nincs külön asszisztens az előadásnál.
Nagyon szeretek kreatív emberekkel dolgozni. Amikor 1999-ben az Újvidéki Színház társulatához kerültem, a súgásról volt halvány fogalmam, az ügyelői munkáról nem tudtam semmit. Az embereknek még nem volt mobiltelefonjuk. Reggel beszaladtam a színházba, és telefonálhattam a portáról haza a színésznek, hogy ne gyere tíz órára, hanem délre, mert közben megváltoztak a körülmények.
A Till Eulenspiegel c. darab főpróbáján nyolc emberrel dolgoztunk egy nagyon megértő, kedves, tehetséges rendezőnővel, akivel tényleg nagyon jó volt együttműködni.
Alekszandra, ön hol ül súgás közben?
– A Till Eulenspiegel előadás közben például éppen a horizontnak nevezett, leghátsó fekete függöny mögött ülök, amely keresztül megy a színpad egész szélességében. Ott tudok ugyanis segíteni embereknek bizonyos dolgokban. A helyemen pedig (ha felnézünk a színpadra, a bal kéz felőli sarokban, elől) a kollégám ül, aki vetít laptoppal. Ott van az ügyelői pult, ami össze van kötve a mikrofonnal. Az ügyelő pulton keresztül kap úgynevezett színpadhangot minden öltöző. Amikor a színészek készülnek, öltöznek egy-egy jelenetre, hallják, hol tart az előadás a színpadon. Mikrofonon keresztül be tudok szólni kezdés előtt, hogy például fél hét, háromnegyed hét van, vagy zenés előadások előtt szólok, gyertek mikroportot ragasztani. A Kis Magyar Pornográfiában a helyemen a kolléganő ül, aki szerbre fordítja az előadást. Én mindig, amikor beül a közönség, végigvágtatok a közönség előtt, és kimegyek az ajtón az öltözők felé. Ebből tudják a színészek, mindjárt kezdünk.
Mit tesz, amikor sok tényező hátráltatja a munkáját?
– Néha nehezen születik meg az előadás, nem a legfelhőtlenebb a próbafolyamat, de viccelődnek az emberek, és jó hangulat lesz. Én hiszek a csodában, amit színpadi csodának hívok. Két nappal a bemutató előtt minden félre áll, halmozódnak a gondok. De biztos vagyok benne, bemutatóra minden megoldódik. Nem egyszer láttam színpadi csodát: azt hittük, romjaiban hever minden és zokogni fogunk. „Percek alatt” azonban előadás lett, és jó előadás, amelyet szeretnek az emberek. Megmagyarázhatatlan, hogy mikor, hogyan történt meg a fordulat. A színpadi csoda létezését támasztják alá a drámaíró versenyek. Mert hogyan lehet kemény nyolc óra alatt fél órás előadást csinálni, amely megáll a lábán, (jó) előadást, amelyben vetítés is, kisfilm is van! Ki és mikor csinálta?! (Igaz, reggel hattól itt vagyok, itt nyomom az ipart, éjjel értem haza.) Tudom, más színházban is előfordul ez a csoda, amely magának a színháznak ad olyan dimenziót, amit soha nem lehet lekoppintani bármilyen más médiával, olyan dimenziót, ami csak a színházé.
