Ezt a címet kapta a Szabadkán hétfőn este a városháza tanácstermében megrendezett hangverseny. Miért? Valószínűleg azért, mert ez a Francis Poulenc (1899–1963) egy francia zeneszerző volt, akiről legalább annyit érdemes tudni, amennyit Szabolcsi Bence és Tóth Aladár Zenei Lexikonában olvashatunk: „A Hatok tagjaként Satie hatására szembefordult az impresszionizmussal és a romantikával. Új ösztönzéseket a cirkusz, a vásárok, a népszerű táncok és dalok zenéjéből kölcsönzött. Művészete nem mély, mégis az egyszerűségre, könnyed bájra, nyílt humorra és gunyorosságra irányuló törekvésében egyéni és közvetlenül ható dallami leleményében értékes. Sok szál fűzi a neoklasszicizmushoz.”
A fentebbi állításokat jól illusztrálta az a négy kompozíció, amelyeket hallottunk:1. Szonáta fuvolára és zongorára, 2. Elégia kürtre és zongorára, 3. Szonáta klarinétra és zongorára, 4. Szextett fuvolára, oboára, klarinétra, kürtre, fagottra és zongorára.
Az előadott darabok interpretálói kiváló művészek voltak: Маrija Pilipović, fuvola – Banja Lukáról, Veronika Antunović Marić, oboa – Újvidékről, Dejan Trkulja, klarinét – Banja Lukáról, Mirko Marić, kürt – Újvidékről, Szűcs Mihály, fagott – Szabadkáról, Timea Hotić, zongora – Banja Lukáról és Dunja Janković, zongora – Banja Lukáról.
Az előadókról fölösleges lenne külön-külön szólni, hisz mindegyikük kiváló művésze hangszerének, úgyhogy mindegyik művet tökéletes előadásban hallottuk. Nem tudjuk, hogyan csinálták, hogy különböző városokban élve mégis ilyen jól összejátszott produkcióra voltak képesek. Különösen a szextett bonyolult szövegének virtuóz megszólaltatása nyűgözött le bennünket.
A kevés számú közönség fegyelmezetten hallgatta végig a műsort, és a vaskos tapsokból ítélve élvezte is azt. Köszönettel tartozunk a fiatal művészeknek, amiért ilyen kitűnő tolmácsolásban ismertettek meg bennünket e mifelénk szinte ismeretlen huszadik századi francia komponista néhány alkotásával.
Nyitókép: Pekár Tibor
