2024. augusztus 2., péntek

Elhunyt dr. Kocsis Mihály (1942–2020)

Életének 78. évében elhunyt dr. Kocsis Mihály, nyugalmazott iskolaigazgató. Tordán született 1942-ben. A belgrádi Pedagógiai Főiskolán végzett földrajz-történelem tanári szakon. A gunarasi iskolában kezdte pályáját, 1972-től a szabadkai Ivo Lola Ribar Általános Iskolában dolgozott, kezdetben földrajzot és a történelmet oktatott, 1976 és 1980 között az igazgatóhelyettesi munkakört látta el, majd 1980-tól 2007-ig az intézmény igazgatója volt. Vezetésével 1994 és 2007 között működött a Szülők iskolája, amely a szülők, a diákok és az iskola hatékony együttműködését szorgalmazta. Kezdeményezésére és kitartó munkájának köszönhetően 2001-ben az oktatási intézmény a Széchenyi István nevét vette fel.

Magiszteri címet 1998-ban szerzett Nagybecskereken, az Újvidéki Egyetem Mihajlo Pupin Műszaki Tudományok Karán, doktori titulust pedig ugyanitt 2002-ben.

Tagja volt több szakmai bizottságnak, amely a szerbiai iskolarendszer reformjának előkészítésével foglalkozott. Nyolc éven keresztül volt a Szerbiai Diákszövetkezetek Szövetségének elnöke. Számos szakcikke jelent meg.

A doktori fokozat megszerzését követően oktatóként dolgozott az Újvidéki Egyetem zombori Pedagógiai Kara szabadkai kihelyezett oktatási központjában, majd később a Novi Pazar-i Nemzetközi Egyetem Humán-tudományi Karán.

Számos elismerésben részesült, ezek közül kiemeljük a Szent Száva-díjat és a Márton Áron Emlékérmet.

Hamvainak elhelyezése október 20-án 12 órakor lesz Szabadkán, a Bajai úti temető Péits-kápolnájából – olvasható Vesna Weissnek, a Széchenyi iskola igazgatójának Facebook-bejegyzésében.