A kútfúró mesterek mesterségét, életét mutatja be Fejős Csilla a Kútfúrás, avagy kincskeresés másképp című filmjében. Nemcsak a rendezője, hanem a forgatókönyvírója is e filmnek. Csillát először arról kérdeztük, hogy hogyan jutott el ehhez a témához.
– Az elmúlt években egy különleges gyűjteményt hoztam létre, a környékhez kötődő művészek és műveik bemutatására vállalkoztam, portréfilmjeimben a kortárs vajdasági kultúra egy szeletét láthatjuk. A portréfilmek és etűdök után a valóság íze, szaga felől indult meg bennem valami, elkezdett munkálni bennem a filmkészítői szándék, amikor először láttam kútfúrást; a vödrök, a ponyvák, a medencék, a torony és a fúrógépek meg a csövek kavalkádját, amikor elém tárult a kútfúró mesterek tudása, tapasztalata, találékonysága, miközben megpróbálták föltárni a föld mélyében rejlő vizet. Keveseknek adatott meg a lehetőség, hogy egy hosszabb időt töltsön el a közelükben, de én ezúttal ezt tettem, jártam velük a terepet, ismerkedtem velük, és közel kerültem hozzájuk. Ezután következett mindennek a filmre vitele, amikor kameránk előtt indulnak el a szereplők…
n Azt olvastam, hogy a film dokumentum jellegű ugyan, de mégis több annál. Ezt mit jelent?
– Igen, filmünk dokumentum jellegű, de mégis több annál. Valós szereplők, valódi történetek alkotják a tartalmát, délvidéki emberek, kútfúró mesterek, és szakmájuk bemutatására vállalkozik, ami során olyan léttapasztalattal és formavilággal találkozunk, amely szinte egzotikus hatást kelt a nézőben, azt az élményt adhatja, melyet az antropológusok is átélhetnek, mikor először lépnek kapcsolatba valamely törzs világával. Ezekkel az emberekkel, kútfúró mesterekkel végigutazzuk életük helyszíneit, eseményeit, állomásait, megismerjük az embert, és rájövünk, hogy a foglalkozásuk ők maguk: úgy tartozik lényükhöz, mint a kezük, a szívük, a torkuk, amelyen a pálinka csorog le. A film elkíséri a kútfúrók kis csapatait Vajdaság városaiba, falvaiba. Minden egyes banda hoz egy újabb történetet, egy újabb sorsot, egyéni színt. Számos mozzanatban tetten érhető a közös élményvilág és a hasonló észjárás. A film, kimozdulva a hazai közegből, elkíséri az észak-bácskai kútfúrókat legdélebbi bázisukra, a Belgrád környéki településekre, ahol erőteljesen érezhető a Balkán hangulata. És ezt a világot, amely körülveszi őket, a lehető legtermészetesebben élik meg, otthon érzik magukat ebben a miliőben is.
n A kútfúró mesterekről szól, az ő életüknek a bemutatása azonban a társadalmunkról is szól, van áthallás a mai közállapotokra?
– A kamera valós dolgot mutat meg, olyan jelenségre hívja fel a figyelmet, amelyet aligha lehet más eszközökkel tökéletesen ábrázolni: éppen a film az a médium, amely az itt és most létező emberi viszonyokat, kapcsolódási pontokat, az egymással kapcsolatos érzelmi reakciókat rögzíteni képes. Magánéletük és munkájuk terei a szereplők bensőséges kapcsolatával áll összhangban, a barátság megélésének, ugyanakkor hol a szabadság, a kiszolgáltatottság, hol pedig az öröm, a kudarc élményének helyszínei. Azt forgattuk, ami történik, azokkal az emberekkel, akikkel történik, azon a helyszínen, ahol történik: albérleti lakásuk, sörözgetés a bolt előtt, rostélyozás a helybeliekkel, valamint kútfúrás udvarokban, építkezésen, szántóföldeken stb. Ők maguk azt mondják, szenvedéllyel, mámoros állapotban dolgoznak. A furatokból feltörő hordalék összetételéből keresik és találják meg a vizet. Az élet üledéke alatt is sokszor a földre rogynak, de harcos lényként hittel és alázatosan küzdenek. Konkrét emberi sorsok, törekvések, vágyak öltenek testet a munka során. Ennek az útnak a bejárását próbáltuk megragadni, megfejteni, rögzíteni, amely útmutató is egyben, hogyan kell elfogadni a sorsunkat, hogyan kell túlélni, hogyan kell vele bánni.
n Több helyen is forgattatok, sok szereplője van a filmnek. Milyen volt a forgatás, a csapat? Mennyi ideig tartott elkészíteni a filmet és milyen anyagi forrásokból jöhetett létre?
– A magyarkanizsai Cinema Filmműhellyel pályáztam, a film az MTVA támogatásával készült. Egy évig forgattunk (2012 őszétől 2013 őszéig, főleg tavasszal és nyáron). Nagyszerű hangulatban folyt a forgatás. Nehéz volt elérni, hogy a szereplők fesztelenül mozogjanak, természetesen viselkedjenek a kamera előtt. Ebben segített a forgatást előkészítő munka és a szereplőkkel kialakított bizalmi viszony. Mivel a kútfúrókat érzékenyen érintő kérdések voltak terítéken, ugyanakkor lelkületüknek, habitusuknak köszönhetően hajlamosak voltak elfeledkezni a kamera jelenlétéről, könnyen fakadtak szóra, könnyen lobbantak fel az indulatok, a filmezéstől függetlenül a saját életüket élték. Talán minden emberben ott rejtőzik a színész, arra az egy szerepre, ami ő maga. Ótos András operatőrrel – aki egyébként a Magyar Szó kiváló fotóriportere – a közelmúltban közösen készítettünk portréfilmet Nagy Józsefről (a Jel Színház vezetője, rendező, koreográfus, mozgásművész), dr. Bori Imréről, Mezei Kingáról… filmet készítettünk Csáth Géza naplójáról, Kosztolányi Dezsőről… Ez a film most is az ő kameraszemének igézetében formálódott, hiszem, hogy a közös tőből fakadó érzékenységünk valami lényegeset hozzátett a témához. Nagyon izgalmas volt a vágás folyamata is (Ótos András). Novák Mihály valamikor a kamera mögött állt, nagyszerű fotósként jegyzi a szakma, ő a rendezőasszisztens. A hangmérnök: Hajdú László. Gyártásvezető és producer: Iván Attila. Produkciós koordinátor: Szohár Ferenc.
n A filmet a tervek szerint hol, mikor láthatjuk?
– Valamikor kora tavasszal tervezzük a bemutatót a szabadkai art moziban.
