K. Kovács Ákos
Ahogy arról már hírt adtunk, a Ferge Roland rendezte és K. Kovács Ákos fényképezte El című rövidfilm is látható lesz a Berlinálén, a Budapesti Kommunikációs Főiskola két frissdiplomásának filmjét a fesztivál Generation programrészébe válogatták be. Az elvándorlásról szóló filmről és sok egyébről a szabadkai K. Kovács Ákos operatőrrel beszélgettünk. Mint hallottuk, a Magyar Nemzeti Filmalap vállalta a film fesztiváloztatását, ők nevezték be a Berlináléra is.
– Igazából nem történetmesélő film ez, a története is annyi, hogy A pontból B pontba jutnak el a gyerekek, inkább a hangulata a furcsa. Az, hogy 11 percig látod azt, hogy 8-10 éves gyerekek mennek el valahonnan valahová. Nincs megmagyarázva, hogy honnan hová. Arra törekedtünk, hogy azt sugalljuk, hogy ezeknek a gyerekeknek nem jó, ahol vannak, és bennük már egészen kicsi korukban megszületik az elhatározás, hogy el kell menniük. Gyorsan megtaláltuk a közös hangot a rendezővel. Én vajdasági magyar vagyok, a rendező meg magyarországi, mégis ugyanazok a gondolatok foglalkoztatnak mindkettőnket.
A menni vagy nem menni témával nem is először foglalkozol. Szívesen nyúlsz ehhez a témához?
– Még a KMV-re jártam gimnazistakoromban, és Siflis Zoltán rendező azt mondta: gyerekek, olyan témával foglalkozzatok, ami benneteket személyesen érint. Most meg éppen ezt mondom én is a gimnazistáknak. Megértettem, hogy valóban azt tudja az ember igazán elmondani, amit megél, ami történik vele, történik körülötte. Erre a témára csináltam már egy dokumentumfilmet is, az Itt hagyom címűt. Az El című filmnél nem én választottam a témát, a rendező keresett meg, de nyilván a rendező tudta, hogy engem foglalkoztatnak ezek a témák. Az elvándorlás mint téma érdekes lehet azoknak is, ahova az elvándoroltak mennek. Mert ők azt látják, hogy egyre több náluk az idegen, a külföldi, és talán azon is elgondolkodnak, hogy ha már ennyien jönnek oda, ahol ők élnek, akkor valószínűleg jó helyen élnek.
Azt már többször is elmondtad, hogy operatőri szemmel jársz az utcán, látod a történeteket, pereg a film a szemed előtt. Az operatőr odaállhat az ötleteivel egy rendező elé? Indulhat innen egy film készítése?
– Azért az a dolgok rendje, hogy a rendező keres operatőrt. Aztán, amikor a rendező és az operatőr egymásra talál, kialakulhat olyan kapcsolat, hogy az operatőr úgymond kiélheti magát. Az El című filmnél a rendezővel közösen beszéltük meg a forgatókönyvet is, vagyis a történetet, közösen kerestünk helyszínt, szereplőket, internetes castingot tartottunk.
Egyébként meg nem is kizárólag operatőrködéssel szeretnék foglalkozni. Például – ha lesz támogatás rá – nyáron vagy ősszel rendezni szeretnék a ’99-es bombázásokról egy kisjátékfilmet.
Az operatőri munka egyébként nagyon kalandos is lehet. Emlékszem arra, amikor teljesen üres utcákat kerestél Szabadkán az egyik filmed forgatásához.
– Negyedikes gimnazista koromban készítettem ezt a filmet, a Függőség címűt az öcsémmel, Tamással meg nagy szülői segítséggel. Akkor kiálltunk a főút közepére, és felvettem, hogy a testvérem fekszik az út közepén. Amikor pedig arra járt egy rendőr éppen hajnali hatkor, ment is a kérdezősködés, hogy mégis mit csinálunk. De főleg fiatal filmesként addig, amíg nincs elég pénz egy utcát lezáratni, akkor lehet, hogy el is zavarnak egy-egy helyszínről, és lehet, hogy éppen futni kell. Egyébként egy forgatás tele lehet izgalmakkal: mennyi időnk van, mennyi tárhelyünk van, lemegy a nap, de előtte még be kellene fejezni, mert másnap már nem tudjuk a kamerát kibérelni...
Ha már a testvéremet említettük: az öcsém a Színház- és Filmművészeti Egyetemen elsőéves hallgatója színész szakon. Van izgalma annak, hogy mindketten majdnem egyszerre indultunk el hasonló pályán. Találkozunk valahol az úton. Ő volt az első színészem, én pedig az első rendezője. A későbbiekben is szeretnék együtt dolgozni Tamással.
