K. Kovács Ákos operatőr a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola kameraman szakán diplomafilm gyanánt készítette Ferge Rolanddal az El című kisfilmet, amelyet egyebek között a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra is beválasztották, a fesztivál zsűrije pedig elismeréssel jutalmazta. Értékelésében a nemzetközi zsűri épp az operatőri munkát emelte ki. Ráadásul délvidéki magyar filmalkotónak eddig még soha sem jutott ki egyetlen filmalkotása sem a rangos berlini fesztiválra. A fiatal operatőrt ezúttal a szabadkai önkormányzat jutalmazta Dr. Bodrogvári Ferenc-díjjal. Az örömteli pillanatokról beszélgettünk Ákossal, kiindulásképp a Dr. Bodrogvári Ferenc-díjról és a berlini elismerésről.
– Másképp hat rám a saját szülőhazámban kapott díj, mint az országon kívüli. Az itthoni elismerés jobban megérint, mert itt nőttem fel, itt készítettem az első filmemet, itt gondolkodtam az új filmjeimről, ide jövök haza. A szabadkai csend, az otthoni teraszunk segítette a gondolkodásomat, kezdetben például Budapest nem ébresztett bennem új gondolatokat. Szabadka olyan töltetet ad, amit sehol máshol nem kapok meg. Megindít bennem valamit, valósággal feltüzel belülről. Az El diplomafilmnek készült és álmunkban sem gondoltuk, hogy majd rangos szemléken mutathatjuk be. Azután szinte ugrásszerűen kinőtte a behatároltságát. Elképesztő számomra, hogy hétfőn Újvidéken vetítik le, méghozzá nem a szabadkaiságom lévén, hanem mert Magyarországot ez a film képviselte a Berlinálén. Nem nekem szóltak, hogy juttassam el a fimet, hanem a Magyar Nemzeti Filmalapnak. Ez az elismerés nagy löketet adhat egy fiatalnak, mint amilyen én vagyok, széles körű ismeretséget hozhat. A berlini díj kapcsán annak örülök a legjobban, hogy sokan megnézik a filmet.
Az operatőri szak mennyiben váltja valóra álmaidat, megtalálod-e számításaidat a filmkészítés terén?
– Ez az egész még teljesen álomszerű számomra. Tinédzser korom óta arról álmodozok, hogy egyszer majd filmkészítő leszek. Most pedig úgy tűnik egyelőre, hogy ez valóra válik. A filmkészítés terén az operatőri szakma jó, mert felkereshetnek rendezők, összeköthet más filmkészítőkkel. Ezzel szemben a rendezői valamivel magányosabb. Ami jelenleg boldoggá tesz, hogy akad tennivalóm, dolgozhatok produkciókon, amelyekben kiteljesedhetek és a szakmai fejlődésemet szolgálják. Akár kísérletezhetek is. Szabadnak érzem magamat és ez jó.
Változatos lehet az operatőri szerepkör, egyes rendezők nemcsak az operatőr szakmai hozzáértésére számítanak, hanem a kreativitására is...
– Az operatőr látja először a filmet. Valamelyest fel van hatalmazva arra, hogy egy szerinte nem túl jól sikerült jelenetnél úgymond súgjon a rendezőnek, felhívja egyes hiányosságokra a figyelmét. Nagyon fontos a rendező és az operatőr közötti kapcsolat. Sok minden múlhat rajta, a film színvonala is. Ha az operatőr és a rendező egy vágányon haladnak, úgy sokkal egyszerűbb együttműködni. Ezt megtapasztaltam például amikor Andrej Bokával dolgoztunk együtt. Az El ugyebár szintén egy közös munka eredménye, Ferge Roland az El rendezője, elsősorban a film írójának kért fel, a vége pedig az lett, hogy egy filmetűdöt hoztunk létre.
Mint azt hallottuk a díjkiosztón, terveid közt szerepel filmet készíteni a NATO-bombázásról. Hogyan jött ez az ötlet?
– Nagyon erősek az emlékeim a bombázásról, noha akkor még szinte gyerek voltam, hét-nyolc éves. Nemrégiben Budapesten tartózkodtunk egy másik vajdasági sráccal, amikor megszólaltak a szirénák, mint kiderült, a próbariadót jelezték. Félelem kapott el bennünket és azonnal rákerestünk az interneten, hogy mi történik. A NATO-bombázás sokakban hagyott mély nyomot, ez mindenképpen arra ösztökél, hogy foglalkozzak a témával. Azt még nem tudom mikor készül el a film, de magyarországi és szerbiai koprodukcióban tervezzük.
