A napi betevő mellett minden ember egy kis szórakozásra vágyik, efemer volta tudatában is boldog akar lenni. Közben sokszor úgy érzi, hogy szeretet, család, barátság mind-mind álnok hazugságok, az emberi kapcsolatokat lényegében a társadalmi szokásoknak való megfelelés tartja életben. Elcsügged, és rögeszméjévé válik, hogy őt senki sem érti. Lehangoltságában egyre türelmetlenebbül és érzéketlenebbül viselkedik másokkal szemben. Tudja, hogy nincs ez rendben, de egyedül semmit sem tehet ellene. Szakemberhez fordul, aki viszont egy idő után töredelmesen bevallja, hogy nem érdeklik már a páciensei. Belefáradt abba, hogy feladata szerint többnyire kicsinyes és gonosz embereket kellene boldoggá tennie, meg sem hallgatja már gondjaikat, csak felírja nekik a gyógyszereket.
Sűrítve így lehetne összefoglalni Roy Andersson emberi létről szóló trilógiájának a lényegét, amelyet a Dalok a második emeletről (Sånger från andra våningen), a Te, aki élsz (Du levande) és az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről (En duva satt pa en gren och funderade pa tillvaron) című filmszatírák képeznek. A konkrét cselekménnyel és dramaturgiával nem rendelkező alkotások tartalmilag szerteágazó, egymáshoz nem vagy csak lazán köthető epizódok sorozatából állnak össze. A groteszk, esetenként szürreális jelenetek a trilógia mindhárom részében azonos módszer alapján készültek. Általában egy jelenet egy hosszú beállításból áll, a néző kameramozgás nélkül, kimozdíthatatlan kistotálokban látja az eseményeket. A felvételek műteremben, többnyire a rendező stúdiójában készültek. A filmeket továbbá a szürkés színek, a helyszínek puritán egyszerűsége, a sápadtra meszelt arcú, zömében amatőr színészek irányított (modoros, kába) játéka, az egzisztencialista dráma és abszurd humor keveredése jellemzik.
A svéd rendező sajátos hangú, burleszkszerű szkeccsekben szembesít bennünket önmagunkkal. A hétköznapi szituációkra felépített performansz-szerű jelenetek kiszolgáltatottságunkról, sebezhetőségünkről, agresszivitásunkról, önzésünkről, nem utolsósorban világba vetettségünkből fakadó jelentéktelenségünkről árulkodnak: kívülről nézve vajon mekkora lényeggel bírnak egy életen át tartó fáradozásaink, gondjaink és küzdelmeink a világmindenséghez viszonyítva? Vélt nagyságunk ellenére szánalmas porszemcsék vagyunk, akiken nevetni kell, mint az Egy galambból azon a nénin, aki halálos ágyán sem adja az ékszereit tartalmazó kistáskát, mert át akarja vinni a mennyországba, akárcsak a két utazóügynök férfin, akik deprimált arckifejezéssel árulják szórakoztatóipari termékeiket (vámpírfogakat, nevető zsákocskát és egyfogú bácsis álarcot), mert meg akarják nevettetni az embereket.
Fontos stílusjegye a filmeknek, hogy a szereplők sokszor kifelé beszélnek, egyenesen a kamerába, közvetlenül vonva be a nézőt a film cselekményébe. Visszatérő mondatok is jellemzik a műveket, különösen jelentős az Egy galambban telefonálás közben sokszor elhangzó „Örömmel hallom, hogy veled minden rendben”, aminek frázisba menő ismételgetése a mindenkori közlő őszinteségét vonja kétségbe. A három film számos önmagában is emlékezetes jelenetet tartalmaz, lehetetlen számba venni mindet. A trilógia legkomorabb darabjában, a Dalokban például a részvényárak zuhanása miatt tüntetők jajgatva korbácsolják egymást az utcákon, a burzsoázia egy kislányt áldoz fel a Piac kiengesztelése érdekében, a tönkrement kereskedő pedig halomra dobálja az eladhatatlan feszületeket a szemétdombon.
A trilógiának erős politikai és társadalomkritikai jellege is van. A Dalok egyik fontos jelenetében az aggastyán generális, egyébként dúsgazdag földbirtokos, éppen bilin ül rácsozott kiságyában az idősek otthonában, amikor vezérkara jön köszönteni őt századik születésnapja alkalmából, ő pedig csak annyit tud, hogy jobb karját magasba emelve köszönti őket, Göringet keresve. A Te, aki élszben látunk egy álomjelenetet, amelyben, miután lekerül az abrosz a dúsan megrakott asztalról, asztalmintázatként két hatalmas horogkereszt jelenik meg. Andersson ezekkel a mozzanatokkal egyértelműen a svéd arisztokrácia egy részének a német nácizmussal való kokettálására utal. Társadalomkritikai jellege van a dúsgazdagok dekadenciájáról árulkodó idétlen szertartások ábrázolásának is a filmekben, s különösen mítoszromboló az Egy galambból az a szürreális (kettős) jelenet, amelyben a vendégek megrökönyödésére XII. Károly egykori svéd király ütközet előtt belovagol egy mai kocsmába, kiterelteti onnan a nőket, és magával viszi szeretőnek a csapos fiút, visszafelé jövet, az elvesztett csata után, azonban már csak vécézni szeretne.
Andersson azért nem tagadhatja, hogy évtizedek óta elsősorban reklámszakemberként keresi a kenyerét, trilógiájában sokszor tűnnek föl helyzetkomikumra épülő, vagy időszerű eseményekre reagáló, klipszerű jelenetek, amelyek üzenetértéke vitathatatlan, a különbség közöttük, hogy egyesek szellemesek, mások viszont közhelyesek. Az utóbbira példa az Egy galambban a Homo sapiens című fejezet, amelyben kísérleti célokból egy laboratóriumban kifeszített, és sikoltozó majmot látunk, miközben a kísérletet végző orvosnő kicsit arrébb állva mindvégig telefonál. Vagy a másik, amikor fekete bőrű rabszolgákat katonák egy hatalmas bádogkazánba csuknak, és feltételezhetően megégetnek (a kazán füstöl), mialatt a svéd arisztokraták nyugodtan pezsgőznek.
Az emberek többsége részvétlen a másik szenvedése iránt, hiányzik belőle a felebarátja iránti empátia és együttérzés, amit a svéd rendező nem ritkán önismétlő módon a szánkba rág. Annak ellenére, hogy tartalmilag nem sok újszerűt tartogatnak a számunkra, vagy háttérismeret nélkül nehezen értelmezhetőek, rendkívül izgalmasak és élvezhetők Roy Andersson sajátos filmjelenetei, még ha az öncélú formai megoldások egy kicsit mindig a könnyebb út választásáról árulkodnak.
Roy Andersson 1943-ban született Göteborgban. A hetvenes évek elején kezdte pályáját. 1970-ben készült első játékfilmje, a Svéd szerelmi történet után az északi film csodagyerekének kiáltották ki, következő műve, a Giliap azonban teljes bukás volt. 1975 óta több mint háromszáz reklámfilmet készített, egyesekkel jelentős díjakat zsebelt be. Játékfilmes visszatérésére 2000-ig kellett várni. Akkor mutatták be a Dalok a második emeletről című filmjét, amely a Cannes-i fesztiválon a Zsűri nagydíját nyerte. 2006-ban került vetítésre a Te, aki élsz című alkotása, majd 2014-ben mutatták be az Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről című művet, amely elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. Az Európai Filmek Palicsi Fesztiválja – Želimir Žilnikkel közösen – idén neki ítélte oda a Lifka Sándor-díjat.
