A baloldali Tageszeitung a tavasszal azt írta, hogy a mainstream Németországban eltolódott jobbra: ami sokáig szélsőjobboldaliságnak számított, ma már a szólásszabadság kategóriájába tartozik. Ennek egyik oka a bevándorlók számának növekedésében keresendő, a kialakult közhangulathoz pedig nyilvánvalóan a PEGIDA (Európai Patrióták a Nyugat Iszlamizációja Ellen) mozgalom heves szónokai is hozzájárultak, akik nem kérnek „az elidegenedett politikusokból, a hazug médiából, a brüsszeli technokratákból, és mindenekelőtt a bűnöző hajlamú ausländerekből az ő Németországukban”. Az ilyen légkör – főleg az anonimitást biztosító internet birodalmában – jó táptalaja a neonáci eszmék terjedésének, s bár a jelenség szerencsére nem ölt aggasztó méreteket, kétségtelenül létezik, és foglalkozni kell vele.
Dietrich Brüggemann Heil című filmjében pontosan ezt teszi, foglalkozik vele, mégpedig igen sajátos módon: egy fekete humorral teli abszurd komédiában. Brüggemann filmje nem dolgozza fel a jelenséget, nem próbálja feltárni annak társadalmi eredetét, megelégszik azzal, hogy nevetség tárgyává teszi a neonácikat, tahóként állítva be őket, akik sem írni, sem olvasni nem tudnak rendesen. Az azért nem egészen igaz, hogy a mű nem firtatja a probléma gyökerét, a vidéki rendőr világosan elmondja, hogy a neonácizmus az elfojtott szexualitásból ered: nem szexelnek, ezért frusztráltak, a feszültség levezetésére edzőtermekbe járnak gyúrni, szteroidokkal lövik magukat, aztán meg balhéznak, csakis azért, mert továbbra sem szexelnek.
A cselekmény középpontjában egy afro-német származású aktivista író áll, aki a kelet-németországi Prittwitzbe megy részt venni egy kerekasztal-beszélgetésen, amikor elrabolják a neonácik. Kap egy fejbeütést, ami azonnali emlékezetvesztést okoz, és a homlokába vésnek egy horogkeresztet. Terhes barátnője aggodalmában a vidéki városba utazik, ahol a helyi rendőrrel szövetkezve igyekszik megtalálni élettársát. Közben a neonáci csoport egy lány miatt inváziót tervez végrehajtani Lengyelországból Németországra, azzal a céllal, hogy kiprovokálja a háborút.
A kifejezett társadalomkritikai éllel rendelkező szarkasztikus mű nemcsak a neonácikat karikírozza ki és teszi a gúny tárgyává, hanem a médiát, az értelmiségieket, az antifasisztákat is. Emellett felveti a neonácik és a biztonsági szolgálatok közti kapcsolat lehetőségét, akárcsak a neonácik és a politikum összefonódásának kérdését, a többször említett rendőr által hangsúlyozva, hogy a gond csírája abban rejlik, hogy a politikusok tartanak leszámolni egy maréknyi nácival. A film a maga szatirikus módján számos fontos kérdést felvet, szellemes ötletekkel telített – bevezeti a nipszter (náci hipszter) fogalmát –, egy idő után azonban már kezd bennünket fárasztani a sok abszurd humor. Ettől függetlenül jó, hogy elkészült ez a mű, mert a kifigurázás az egyik leghatásosabb fegyver a gonosz ellen.
Rendező és forgatókönyvíró: Dietrich Brüggemann. Producer: Michael Lehmann, Katrin Goetter. Operatőr: Alexander Sass. Szereplők: Benno Fürmann, Liv Lisa Fries, Jerry Hoffmann, Jacob Matschenz, Daniel Zillmann, Oliver Bröcker, Anna Brüggemann, Thelma Buabeng, Richard Kropf, Jörg Bundschuh, Michael Gwisdek, Hanns Zischler. 104 perc, 2015, Németország.