2024. július 30., kedd

Irodalom

A könyvbusz útjain

Az újvidéki Forum Könyvkiadó könyvbusza már évek óta barangol Vajdaság területén. Elsődleges céljuk, hogy a könyvbusz segítségével bejárják a vajdasági szórványt.

,,Írás közben érzem magam a legboldogabbnak!”

Bencsik Orsolya új könyve lenyűgöző látomás: szétírt lányregény és megrázó családelbeszélés egyszerre, olvasható a Több élet című kisregény ajánlójában, amely kitér arra is, hogy a kötetben egy olyan világ tárul elénk, ahol megejtő szépséggel válnak elbeszélhetővé a sertéstenyésztés mindennapjai, a generációs konfliktusok vagy éppen a párkeresés nehézségei. A topolyai születésű, ám évek óta Szegeden élő írónőnek a 2009-ben megjelent Kékítőt old az én vizében és a 2012-ben napvilágot látott Akció van!

„A történetek belőlünk jönnek”

A Tanyaszínház július tizenhatodikán mutatja be idei darabját Hangos disznók harapnak címmel, amelynek szövegét a korábban költőként, mára azonban drámaíróként is ismert és elismert Terék Anna írta. Vele beszélgettünk a Dombosi történetek – Remix irodalmi fesztiválon.

Irodalom a pincében

A csütörtöki kezdés után a Dombosi történetek – Remix irodalmi fesztivál egész hétvégén tárt kapukkal várta vidékünk irodalomkedvelőit. A programban ezúttal is számos hazai és magyarországi szerző szerepelt.