Nem használtam a Libri által készített Google-térképet Térey János könyvének olvasása közben, s a tartalommutatóhoz sem igen lapozgattam, hogy az elbeszélés terét, kerületét, utcáját vagy helyét azonosítsam. Nem, mert városélményem kulturális tartalmakon, s nem térismereten alapul, ezért nem alkalmas egy élményazonosító geopoétikai olvasás véghezviteléhez. Azt gondoltam, hogy legfeljebb nem olvasom végig a könyvet, ha nem kínál számomra más, általánosabb kódokon alapuló megértési modellt. De Térey jól, világirodalmi toposzok, általános műfajpoétikai reflexiók, saját korábbi opusának analógiái és egyetemes kulturális/antropológiai tartalmak felől indítja az elbeszélést: az általánostól közelít rá az egyedire, a történelmileg meghatározottól az időtlenre, az európaitól a lokális kontextus értelmezésére.
Az Átkelés Budapesten tizennégy viszonylag rövid verses elbeszélést tartalmaz, amelyek azonban a különböző térbeli elemek, objektumok, épületek, de leginkább egyes szereplők és történeteik (a hozzá fűződő viszonyok) ismételt felbukkanása, az elejtett vagy befejezetlen történetszálak újbóli felvétele, a kapcsolatokra és a korábbi megértési kódokra való visszautalások révén nagyobb epikai formátummá – nem függetlenül a Térey-opusnak a 19. századi verses epika formái iránti nyitottságától –, verses regény(szerű) alakzattá szerveződnek. A többes jelentést – létbeli kényszert, illetve egy közlekedési helyzetet („hurokvágány”) – sugalló A hurokban című novella hőse, Diószegi MÁV-főnérnök élete alakulásáról pl. egy későbbi történetben, az Elfordulás című novellában esik szó ismét. Ennek egyik szereplője Diószegi Aruróra, aki – feltehetően – Diószeginének, a „híresen kikapós” (66) Hajnalkának – a kezdő fejezetben kifejtett – házasságtörő kalandjából született gyermeke.
Mirjucza György lakást bérel a „hurokvágány közelében” (7). Ebben a környezetben kerül kapcsolatba az őt – falusi származása miatt – lekezelő felettese, Diószegi kielégítetlen feleségével, akit azonban nem szeret, csak így akar bosszút állni a férjtől elszenvedett megaláztatásokért. „Ahogy rám néz, azért bűnhődik az urad!” (13) – mondja. „[...] Nem szorít?” / Kérdezte tőle egy szemtelen rokona.” (10) Mirjucza erre a kétértelmű kérdésre, mely vonatkozhat a végállomás vigasztalan környezetére, de a házasságtörő kapcsolat kilátástalanságára is, pökhendi választ ad: „Szorítson másokat, ne engem!” (uo.). A hurok-metafora azonban hamarosan átfordul valóságba, „szorítani kezd”, amikor a „kökényszemű Hajni” a terhessége okán szeretné végérvényesen megkaparintani magának a férfit. Mirjucza ironikusan elutasítja a nőt, mi több, képzeletben végez is vele. „Egy üzemképtelen szerelvény / Vesztegelt valahol” – jegyzi meg azonban az elbeszélő közvetlenül Mirjuczának a megunt szerető megöléséről alkotott fantáziaképeit megjelenítő szövegrész után, ami egyszerre vonatkozik a Diószegi házaspár szerelmének vakvágányra kerülésére, Hajnalka Mirjuczához fűződő új élet-reményeinek kisiklására, de Mirjucza elvesztegetett életére is.
Nemcsak a szereplők más viszonyok közötti újbóli szerepeltetése, hanem az élethelyzetek és „sorsok” ismétlődése is történetfolyammá szervezi a szövegeket. A hurokban című kezdő történethez képest az Elfordulás című novella aktuális ideje mintegy két évtizeddel későbbi időszakot jelenít meg, hiszen az épp akkor fogant – és a vér szerinti szülők viszonyának ziláltsága közepette kétséges sorsúvá lett – magzat a nyolcadik történetben már huszonegynéhány éves szobrásznő, aki a törvényes férj, Diószegi nevét viseli. Noha az anyáról csak annyi hangzik el, hogy „[...] férfifaló volt” / Híres kikapós nő. Már lecsillapult” (65–66), illetve, hogy Auróra vele együtt nézi a Mexikói vágyakozást, valójában az első történet befejezését jelenti a novella. Az Auróra név jelentése Hajnalka nevét tükrözi, miképp a lány sorsa is megismétli az anyáét, csak életterének kerülete (még csak nem is a miliője) változott meg. Sejthető, hogy a szerető által elutasított asszony mégis megfogadta annak a férje átverésére vonatkozó cinikus tanácsát: „Feküdj le vele szivecském, / Csinálj kedvet...” (13), s hogy vágyai ellenére sohasem volt képes kilépni megunt házasságából. Ezt sugallják a 19. századi költészeti hagyományra (pl. az Elfojtódás című Kölcsey-versre), és annak a 20. század eleji dekadens lírában történő újraéneklésére (pl. Ady Endre Sírni, sírni, sírni) vonatkozó (távoli) utalások: az asszonynak „harmatos volt a tekintete” (13), amikor cserbenhagyását követően a számára megújhodást nem hozó új évre gondol, évtizedekkel később pedig nem véletlenül kedvenc filmje Yves Allégret Vágyakozás című 1953-as alkotása. Diószegi Auróra már másik kerületben él, szerelmi kapcsolata és léttere azonban épp annyira zűrös és vigasztalan, mint a szüleié volt. A X. kerület semmivel sem élhetőbb és emberközelibb világ, mint a „hurok”: „A telepiek sorra megfeneklettek / A gyűlölet zátonyain / Életpálya-törekvéseikben / Papírmasé románcaikban.” (68) Francit, Auróra párját pedig egy másik történetből, a negyvenévesen magára maradt Natasa meséjéből („Ah! perfido!”) is ismerjük: ott az akkor még „[r]osszcsont, bár kedves fiú. Kezdő kalandor” (40) a hűtlen szerető szerepét tölti be. Óbudán éppúgy igaz, hogy a „túl szűk szeretet gyilkol” (44), mint a Lipótvárosban vagy Kőbányán.
Kulturális kódokkal alaposan megpakolt szövegek szerveződnek nagyobb, regényszerű kompozícióvá benne, s így a szövegen túl (más műalkotásokban) is továbbolvashatóvá válik az Átkelés Budapesten. Az Elfordulás szereplői – a zenehallgatás eljárására és idézettségére szövegszerűen is reflektálva – folyamatosan Muse-zenét hallgatnak, aminek – a kvázi idézettségnek – nemcsak hangulatjelölő, hanem jelentésalkotó szerepe is van. „Születését halálosan sajnálja, / És esküszik, hogy fölrakat / Egy tökéletes tűzfalat, / És csúf életét újrainstallálja” – „mantrázza” Auróra a Starlight című Muse-slágert, folyamatosan érzékeltetve és felszínen tartva az adott léthelyzettel (zűrös magánéletével, érzelmi életének sivárságával) való elégedetlenségét. Persze túl esztétikus és költőileg kifogástalan az idézett szöveg ahhoz, hogy elhiggyük az elbeszélőnek, tényleg a Starlight-ből származik. Nincs is benne, miként más Muse-számok szövege sem tartalmazza. Térey feltehetően „önnmagát” idézi, ugyanakkor sok befogadót (miként e sorok íróját is) rávesz arra, hogy az Átkelés Budapestenbe „beleolvasson” (és „-hallgasson”) részeket más (underground) szerzemények anyagából, pl. névanalógiás alapon az Auróra nevű punkzenekar opusából. Hasonló a helyzet az „Ah! perfidó!” szövegközi vonzataival, ahol Steve Jobs szállóigévé lett szavai („The only way to do great work is to love what you do.”) és a Graphisoft Parkban álló „csupa ideg” szobrának látványa hozza be az értelmezés terébe Jobs legendásan fordulatos magánéletének „párhuzamos” (egyébként szinte közhelyszerű) tanulságait; sem a természet (mint a Háros-szigetre kivonuló Bárány tanár úr, sem Natasa esetében), sem a jómód (Gyarmati modernista műépítész családja, sem a Rádler-fiú számára), sem a szakmai siker (Natasa, aki külföldi ösztöndíjat kap, Zsiborás műépítész, aki külföldön csinál karriért, Taft Gábor, aki szegény lúzerből lelkész és lázító blogger lesz, Regös pornófilmrendező, vagy Parádi Rudi, a bátyja által frusztrált meleg zenész életében) nem vált meg a „magánbűnök”, rossz döntések, tévedések következményeitől, a végső magány és kiábrándulás lehetőségétől, mi több, az elfuserált történetek folyamatosan ismétlődnek, újraalakulnak a következő nemzedékek életében.
A történet legmisztikusabb tere az Aki élő, zajjal jár című történet svábhegyi villája, amelyhez egy nyugdíjas belügyestől jutányos áron jut hozzá egy fiatal pár. A nő megérzéseire, miszerint „[d]émonizált hely” (15), „[e]látkozott bérc”(17), a férj „a hely szelleme bennünk van” (15) logikusnak tűnő érvvel válaszol. Csakhamar azonban kiderül, hogy a „szellem” transzcendens jelentését is hozzá kell érteni a teret betöltő, jellegét meghatározó szellemiség gondolatához, mivel az épület a Gestapo kínkzókamráját rejti, ahol idős mérnök rokonuk, a belső terek átalakításához segítségül hívott Gyarmati is szenvedett. A hiperérzékeny feleség lelki egyensúlyának elvesztését jelző „Hess!” indulatszó egyértelműen Arany János balladisztikájából származó kulcsszó: a kísértetballada műfaját és értési paramétereit vonja be a jelentésadásba. A 19. századi költészeti hagyományra, az ódai, illetve a balladai nyelv újraalkotására való ráhangoltság az Átkelés Budapesten domináns szólama, utalások szövevényét hozza létre. A már említett Kölcsey-vers és Arany-ballada mellett a Partraszállás című fejezet pl. az Osztályrészemet, Berzsenyi Dániel nagyszerű elegiko-ódáját idézi.
Az irodalmi hagyomány epikai formáihoz (mindenekelőtt a verses regényhez) való visszatérés Térey János opusában természetszerűleg hívta (újra) életre e műfaj és epikai közeg állandó szereplőjét, a világba vetett, elátkozott (hős-)elbeszélőt. Az Átkelés Budapesten világa egy kívülálló, az eseményeket olykor egy-egy szereplő „szemüvegén” keresztül (pl. Mirjuczáén, Bárányén vagy Binderén) láttató elbeszélő révén lesz láthatóvá; az eposzok világából ismert kereső hős járja szakadatlanul, néha gyalog, de leginkább villamoson Budapest kerületeit, „átkel” a Budapest-tengeren, de legyen bármelyik kerületről, egy külvárosi gyártelepről, vagy a budai „Beverly Hills”-ről szó, a „szeretetlenség útjá”-nak (A szeretetlenség útját kikövezni) stációi várják. A magány és a társtalanság mindenütt és minden társadalmi szférában egyforma elátkozottság.
A könyvet archívumokból származó felvételek illusztrálják. Ezek azonban csak hangulati többletet jelentenek. A jelentésalkotó képi struktúrák a szövegháttérben húzódnak, elsősorban lelki táj- és térképek. Az emberi elme jelentésadó (olykor megtévesztő) pillanatfelvételei a letört orrú Csajkovszkij-, a „csupa ideg” Steve Jobs-szoborról, érzéki csalódásokról vagy épp beteljesületlen vágyakat katalizáló filmkockákról. Mindeközben állandósult a zenei alátét: szól a Gestapó gramofonja, Bartók 6. vonósnégyese, a Starlight vagy egy alternatív rockzenekar félrevert ütemei.
Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.
