Pénteken este adták át Temerinben a Szirmai Károly Irodalmi Díjat, melyet a Bányai János, Csorba Béla és Gerold László összetételű bírálóbizottság a 2009-ben és 2010-ben megjelent novelláskötetek közül Jódal Kálmán Agressiva (Forum, 2010) című könyvének ítélt oda. Az 1994-ben megjelent Bakancs és fal című kötete után az Agressiva Jódal Kálmán második könyve.
Jól körülhatárolható, különös világ a Jódal Kálmáné. Benne egyformán jutnak szerephez az intermedialitás, a látomásos világkép, a művészetek, az irodalom mellett főként a zene, a film és a fényképészet. Ezekre épül a személyiség önreprezentációs válsága, a személyiség felcserélhetősége, a hallucináció, a világháló vonzása és veszedelme, mégpedig jól láthatóan Újvidék városképében és a 90-es évek válságaiban. Nyelvi felkészültsége, kulturális tájékozottsága, a műfaji határok átírása és kiszélesítése Jódal Kálmán prózáját megkülönböztetett figyelemre érdemesítik – áll a bírálóbizottság indoklásában.
A fiatal újvidéki szerzőt – akinek írásai folyóiratokban és a Magyar Szóban is megjelennek – oly ritkán keressük fel, ez a díj pedig jó alkalom volt erre.
Mit jelent a szerzőnek a Szirmai-díjjal jutalmazott könyv?
– Gyorsfagyasztott tejszín-hattyúként, Kalasnyikovból hemoglobindús csillámport szórva. Hát, valahogy így határoznám meg röptében, amiről a könyvem szólhat, és talán önmagam egyik definíció-variánsaként legelőször felmerült a tudatalattimból.
A lényege az identitáskeresés különböző módozatai, melyeket részben a kényszer szül, részben önkéntesek vagy mások által ránk aggatottak, felvállaltak vagy nem, örömtelik, közönyösek vagy üvöltőn fájók, de a válaszkeresés egyszerűen elkerülhetetlen – bárhol, bárhogyan – azokra a kérdésekre, melyek (számomra) fontosak – természetesen annak a legközhelyszerűbb tudatában –, hogy már rég nincsenek, nem is lehetnek válaszok. Hát, valahol erről szól a könyv, ezt próbáltam a saját kódjaimmal körüljárni.
Mégis, mi késztet írásra, milyen lehet a könyv utóélete a mi körülményeink között?
– Ezt én is szeretném tudni, de merem remélni, rólam leválva legalább egy kis saját, független élet jut neki.
A díjak valóban ösztönzést jelentenek az alkotó számára?
– A Díj – vagy akár a könyvem megjelenése itt és most – számomra megerősítést jelent, hogy ez az ön- és közegmeghatározási, ön- és közegdefiniálási magánakcióm nem puszta árnyékboksz, vagy ahogy egy általam tisztelt, külföldre távozott közismert művészünk anno mondta volt: iszappal birkózás.
És mit jelenthet a díj, a díjazott könyv az olvasónak? Egy-egy díj alapvetően lendít a könyv iránti érdeklődésen?
– Illúzióim nincsenek, kevesen olvasnak, még kevesebben vehetnek könyvet, és az Agressiva olyan profilú, hogy bárhová sorolható, csak a nagy példányszámot megérők közé biztosan nem; nem mellékesen igyekszem integrálni egy sok nyelvről fordító, rendkívül idős személy tapintatos megjegyzését is: higgyem el neki, írni anyagilag nem túl kifizetődő dolog, kevesen élnek/éltek meg jól belőle, az ő személyes tapasztalata az, hogy valamiféle belső, magának helyet követelő mozgatórugónak kell lennie az emberben, különben nem vállalkozna rá… Azt hiszem ez lenne egyúttal a válasz a mi késztetett az írásra kérdésre is…
Meg aztán a családi génektől sem menekülhetünk.
– Hogy milyen érzés harmadik generációs írócsalád tagjának lenni, ráadásul egy kis közösségben? Talán egyszerre halmozott előny és hátrány, ahol a kettő kibogozhatatlanul áthatja egymást.
