2024. augusztus 2., péntek

Addig jár a Nap a vajdasági (k)útra…

A havazás miatt elmaradt estjét pótolja pénteken a budapesti Napkút kiadó és a Napút folyóirat a szabadkai könyvtárban

Március végén a szinte az egész Magyarországot megbénító havazás miatt maradt el a budapesti könyves műhely, a Napkút könyvkiadó és a Napút folyóirat Szabadkán meghirdetett bemutatkozása, közönségtalálkozója. A szabadkai közönségtalálkozón fellépnek a kiadó és a folyóirat vajdasági és vajdasági kötődésű szerzői. Az est közönsége megismerkedhet a nagyfényi születésű, zentai származású Bognár Antal tavaly megjelent új regényével, amelynek címe Tartozás, és bemutatják a zentai Szabó Palócz Attilának az idei Budapesti Könyvfesztiválra megjelent Békegyakorlatok című prózakötetét – vagyis, ahogy értő méltatója a kötet műfaját meghatározta: naplóregény tört képekből.
A Napkút könyvkiadó két változatban adta ki Toót-Holló Tamás, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis a rövidítésben használt közismert nevén, az MTVA felelős szerkesztőjének Üsse kő című művét, amelyik Kőműves Kelemen és a várépítők csodálatos történetét meséli újra a rituálé és a misztérium eszközeivel, s teszi ezt mégis a mai, modern kor nyelvezetével, illetve jelenünk jellegzetes életérzései és élményvilága mentén. A különleges, exkluzív kivitelben megjelent regény után a szerző átdolgozta, színpadra alkalmazta művét, amelyik hamarosan ebben a változatban is megjelent. Az Üsse kő így egy – illetve azonos – ugyan, mégis két önálló kötet, amelyiknek még ezek után is lesz folytatása. Ahogy egyik méltatója fogalmazott: „az adaptáció egyúttal rítusteremtő alkalom is, hiszen a szerző a rituális dráma eszközeit felhasználva marad hű az eredeti prózaszöveg igéző nyelvezetéhez”
A Napút folyóiratot és a Napkút kiadó munkáját, illetve más köteteit Szondi György költő, főszerkesztő, a könyves műhely vezetője és mindenese mutatja be péntek este fél nyolckor a szabadkai könyvtárban.