A szabadkai Városi Könyvtár 2007-ben indította útjára kétnapos rendezvénysorozatát, az Irodalmi KIŠ-ernyőt, mellyel serkenteni igyekeznek a hároméves koráig Szabadkán élő, magát az utolsó jugoszláv írónak valló Danilo Kiš életművéről folytatott diskurzust. Az idei, csütörtökön és pénteken megtartott találkozó mottójául az egyik Kiš-esszé címét, egy Andersen-mondatot választottak, melynek értelmében „utazni annyi, mint élni”. Ahogyan ebben a szövegben is olvasható, a vasutasgyerekként folyton a sínek mellett lakó szerző számára a vonatok nem annyira közlekedési eszközök, inkább prousti madelaine sütemények, „vonszolják maguk után a múlt minden terhét”. Danilo Kiš apja, a Jugoszláv Államvasutak egykori főfelügyelője elmegyógyintézetbe kerüléséig mániákusan készítette monstre közúti, vasúti, hajózási és légi menetrendjét, amelynek segítségével, ha Nicaraguába nem is, az Adriáig eljuthatunk. Az ő, regényhőssé váló alakjának emlékére a VII. Irodalmi KIŠ-ernyő vendégei egy napra valóságos irodalmi bakterré, váltókezelővé, forgalmistává váltak, hiszen bejárták a Palics–Kamarás-vonalon elhelyezkedő állomás-temetőt, az Osztrák–Magyar Monarchia idejében épült kis indóházakat, melyek többsége ma elhagyatottan, de legalábbis kihasználatlanul áll. Tolnai Ottó úgy fogalmazott, ezek előtt gyülekezve – Eduard Kiš mintájára – „arra várunk, hogy megnyíljon előttünk a mindenség”.
Az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, uniós támogatásból megvalósuló kulturális utazás a szabadkai vasútállomáson kezdődött, ahol Dragan Rokvić könyvtárigazgató köszöntötte a résztvevőket, felidézve a Szeged–Szabadka-vasútvonal 1869-es felavatását, mely szerinte a boldogságot hozta el az itt élő embereknek. Ebből a dicsfényből kaptunk ízelítőt a felújított palicsi megállóhelyen, mely Orbánfalvát és a Spliti fasort köti össze, s amelyen mozgókiállítást is láthattunk Emil Kadirić pszichothrillerbe illő képeiből. Bakos Árpád és Miroslav Jovančić zenei performance-át Hajdújáráson övezte a legnagyobb érdeklődés. Királyhalmán, ahol az állomás környékén alapítottak otthont az első betelepülők, a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai, Sagmeister Péity Laura tanítványai állították ki vonatos témájú rajzaikat, s mutattak be verses összeállítást, Dragutin Miljković borlovag pedig a helyi szőlőművelés hagyományairól mesélt, miközben kövidinkát töltögetett a poharakba. Horgoson Nagygyörgy Zoltán helytörténész beszélt a falu történelméről, s végezetül elkalauzolta a résztvevőket a sűrű bozót miatt nehezen megközelíthető Kamarás állomáshoz, mely a századelőn a szegedi arisztokrácia kedvenc pihenőhelyéhez tartozott. Itt hozott létre tiszti üdülőt a Kárász-dinasztia egyik tagja, s ennek közelében szaporodtak gomba módra a szecessziós stílusú villák, melyek sorsa az indóházéhoz hasonlóan alakult: ha le nem is dózerolták, jelenlegi romos állapotát látva fel sem lehet ismerni a régi képeken, pedig hajdan itt szállt le a Széchenyi térről induló villamosról Munkácsy Mihály vagy Móra Ferenc. A kirándulás után egy palicsi pihenőt iktattak be a szervezők, az ottani könyvtárban megtekintettek egy podgoricai Holtak enciklopédiája-előadásról készült videofelvételt, majd visszatértek Szabadkára.
Másnap a Városi Könyvtár olvasótermében tartottak tanácskozást, melyet a tradíciókhoz híven a KIŠ-ernyő megálmodói, Boško Krstić és Tolnai Ottó nyitottak meg. Az elsősorban a Danilo Kiš önéletrajzi regénytrilógiáját – melynek darabjai a Kert, hamu, a Korai bánat és a Fövenyóra – az előtérbe állító vizsgálódások a menetrendszerű szerveződésekre és a vonatutak tematizálására koncentráltak. Előadott Draginja Ramadanski műfordító, Gojko Božović, az Arhipelag kiadóház vezetője, a frissen Todor Manojlović-díjjal kitüntetett Végel László, Zoran Janić, a Peščanik munkatársa, a Szegedi Tudományegyetemen oktató Szajbély Mihály, a nemzetközileg is elismert NIN-díjas író, Vladimir Arsenijević, a többek között Andrić és Szirmai-díjas novellista és kritikus, Mihajlo Pantić, valamint Kiš régi barátja, Božo Koprivica esszéista.
