Csajos kötet jelenik meg az Ünnepi Könyvhétre Csík Mónika és Torok Melinda keze alól a zEtna Kiadónál. Előtte viszont a költő (író, publicista) Zomborban átveszi a Herceg János Irodalmi Díjat, amit 2013-ban neki ítélt a bíráló bizottság. Első kötete pályadíjas volt, s azóta halmozza az elismeréseket. Időközben a Magyar Szóban gyomlálja az újságírók szövegeit, vagy a piacon suvickolja az eladásra váró almákat. Végül kiderül, gyerekkorától fogva nem más, mint író.
Első köteted a muzslai Sziveri János Művészeti Színpad gondozásában jelent meg. Megnyerted a verskéziratra meghirdetett pályázatot, némi beavatottságom nyomán mondhatom, a bíráló bizottság csak pislogott a remekbe szabott – ezt a kifejezést még Herceg János idézte emlékezetembe, azóta szívesen élek vele – kéziratod láttán. Minden a helyén volt benne, és kiérlelt poétikát mutatott föl. Honnét ez a poétikai fölkészültség, ami egyben jelezte, hogy nem csupán versekben, hanem a leendő kötet teljességében gondolkodsz?
– A legelső, közönség elé került versemet harmadik osztályos kisiskolásként, anyák napjára írtam. A tanító néni versszakonként felosztotta az osztálytársaim között, (jó hosszúra sikeredett, terjedelmileg azóta sem sikerült túlszárnyalni akkori önmagam), és mindenkinek be kellett vágni a maga részét. Nagy izgulás volt, mit szólnak majd az anyukák, hogy nem rendes költőtől választottunk, hanem csak így. Nem is emlékszem, hogyan jutottunk túl az előadáson, a saját versszakomat majdnem elfelejtettem, pirosra gyúlt az arcom a drukktól. Siker lett végül, minden anyuka sírt, sokáig tapsoltak bennünket. Olyan mélyen érintett ez az élmény, hogy huszonéves koromig, a Sziveri-verspályázatig egy verssort sem írtam, csak olvastam, rendületlenül.
Mit jelentenek számodra a pályázatok, az inkognitóban megmérettetés lehetőségei?
– A köteteim és az elismeréseim zöme irodalmi pályázatok eredménye. Inspirál a kihívás, az álnévhez kötődő titokzatosság, bár eredményhirdetéskor kiderül a pályázók személyazonossága. Minden pályázat játék, még ha komoly is, az inkognitóban alkotás pedig része a játéknak. És csak szabályok szerint jó játszani. Az álnév valamiképp tehermentesít. Szerzőt, zsűrit egyaránt. Nincsenek mögötte életrajzi adatok, szakmai eredmények, nincs ott a hús-vér ember, akitől nehéz lenne elvonatkoztatni. Csak a leírt mondatok állnak ott, hogy önmagukért beszéljenek.
Instant című prózaköteted a verseken kiérlelt közelhajolást, a dolgok szinte mikroszkopikus vizsgálatát idézi – mennyire hajolhat közel az író a szociális és szociografikus tényekhez, hogy megőrizze hitelességét. Ebben a kötetben a tények vizuális leképzése nyomába eredtél, a fotót igyekeztél prózanyelvre fordítani. Aztán mégis több lett belőle, a vizuális megjelenítés fölé sajátos elbeszélő világot építettél.
– Egy szerkesztő-kritikus néhány éve vezetett egy interaktív, véleményező, tanácsadó blogot pályakezdő prózaíróknak. Minden hozzá fordulónak elsősorban azt tanácsolta, hogy az alapoknál kezdje az „építkezést”. Hogy előbb tanuljuk meg öt mondatba sűrítve megírni a dohányzóasztalunkon lévő hamutál történetét, aztán kezdjünk nagyobb lélegzetű munkába. Ezekből az írásgyakorlatokból fejlődtek ki nálam az Instant mikroprózái, amelyekben azt kutattam, a képi világ hogyan menthető át szusszanásnyi gondolatfutamba, hogy mi az a minimális keret, amelybe még belegyömöszölhető egy-egy villanásnyi történet. Sokat tanultam a megírásuk során. A részletekre figyelést, a jellemző megragadásának módját, s a sűrítés technikáját, hogy ne kelljen három mondatot pazarolnom olyasmire, ami három szóval is kifejezhető.
Megkapók a piacon szerzett élményekből fakadó írásaid, nemrég a győri Műhely közölt tematikus számot a piacról, íróink témái közt gyakran szerepel, Tolnai Ottó, aki megtalálta vagy kitalálta az áruház-novella műfaját, bőven merít a piacról is. Ha nem veszed indiszkréciónak, bizonyos időt magad is eltöltesz a piacon. Mennyire inspiráló ez a közeg?
– A piac zaj, íz, illat, hullámzás. Kivonata a körülöttünk lévő világnak. Kevés hozzá hasonlóan energiadús közeg létezik. Talán egy sporteseményen vagy egy koncerten érheti a jelenlévőt annyi impulzus, mint a zsúfolt piacok forgatagában. Efféle helyeken az áru mellett információk, és persze jobbnál jobb történetek is gazdát cserélnek, élmény- és témagyűjtéshez ideális.
Személyesen is gyakran megfordulsz Magyarországon, írásaiddal folyamatosan jelen vagy különböző anyaországi portálokon. Tapasztalataid szerint mennyire érzi a magyarországi recepció a vajdasági magyar irodalom lényegiségét?
– A vajdaságban született magyar nyelvű irodalmi alkotások zöme nem különbözik lényegesen az anyaországi vagy az elcsatolt részek magyar irodalmától, legfeljebb szóhasználatában, helyi ízeiben; ha olyan portálon jelenik meg, ahol nincs feltüntetve a szerző származása, a hozzászólásokból ítélve az olvasóknak fel sem tűnik, hogy nem anyaországi tollforgató munkája. A szakma persze különböző elvárásokkal fordul adott esetben egy itteni szerző felé, aligha úszható meg, hogy valamiféle címkét kapjon az ember. Én a jól elmesélt történetben hiszek, a befogadása pedig legyen minden olvasó saját ügye.
Valahol, valamiféle szekrényben találtál valamiféle, nem is akármilyen meséket. Magyarán, meseírónak számítasz. Mit jelent számodra a mese, úgy is, mint műfaj, úgy is, mint kifejező eszköz?
– A fejemben lévő láthatatlan szótárban a meseírás az örömködés szinonimája, még akkor is, ha ez utóbbi kifejezés valódi szótárakban nem is létezik. Merthogy a mese a korlátlan lehetőségek, a kísérletezés, a móka, a parttalan fantázia terepe. Ki ide belép, a rosszkedvét hátrahagyja. Sufniba zárja a napi nyűgöket, és teremteni kezd. Saját kisvilágot, rejtélyes szereplőket, fantasztikus eseményeket. Felrúg minden hétköznapi szabályt. Nem mellékesen egy pompás utazáson vehet részt, vissza, a gyerekkori önmagához. Minden egyes ilyen utazás, népmesei hasonlattal élve: újabb korty az örök élet vizéből. Lélekben cseppnyit sem vénül, aki megtanulja örömmel, gyermeki rácsodálkozással szemlélni a dolgokat.
Kötettel mutatkozol be Budapesten, az Ünnepi Könyvhéten. Mit tudhatunk erről a kötetedről?
– A zEtna kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége közös kiadásában jelenik meg a Hattyúnyakú című verseskötetem, amely a Székely János költészeti ösztöndíj ideje alatt született verseimet zárja egy fedél alá. Afféle „csajos” kötet lesz, a nőiség témáját járom benne körül, időben, térben kötetlenül. Torok Melinda csodaszép illusztrációi különös harmóniába kerültek a versekkel, az általam megfogalmazott versvilág finoman árnyalt hátterét adják.
Díjaid száma eggyel gyarapodott. A Herceg János Irodalmi Díj kritériumai eléggé szigorúak. Szerinted beleilleszkedsz ezekbe az elvárásokba? Mert a zsűri szerint igen.
– Furfangos, egyben vicces kérdés. Hasonlóra próbálom a választ is: hiszek nekik.
A Dunatáji Herceg János Napok 2013 rendezvénysorozat keretében a Berta Ferenc Zsebszínház sorrendben 161. Találkozások című estjén kerül átadásra az idei Herceg János Irodalmi Díj, amit Csík Mónika költő, író, publicista vehet át. A kitüntetettel a bíráló bizottság tagjai közül Sándor Zoltán és Fekete J. József írók beszélgetnek.
A május 28-án a zombori Magyar Polgári Kaszinóban 18 órakor kezdődő műsor keretében kiállítás nyílik a `76-os Képzőművészeti Csoport tagjainak alkotásaiból. A tárlatot Stipan Kovač, a csoport tagja nyitja meg. Közreműködik a Zsebszínház Kisegyüttese.
