A kidolgozott nyelv, amelyen nagyon következetesen fogalmazza meg verseit, prózáit és meséit; a környezete, a táj és az emberek iránti erős kötődése; nem utolsósorban gyermekkori önmagának felébresztése azok a fő ismérvek, amelyek jellemzik a friss Herceg János Irodalmi Díjas Csík Mónikát, aki kedden este a Berta Ferenc Zsebszínház 161. Találkozásának keretében vette át a kitüntetést. A laureátussal Fekete J. József és Sándor Zoltán irodalmárok, a bírálóbizottság tagjai beszélgettek.
„Csík Mónika úgy ír jelenünkről és közelmúltunkról, hogy közben egy mesebeli világba ringat bennünket” – olvasható többek között a bírálóbizottság indoklásában. Ahogyan Sándor Zoltán az est folyamán megjegyezte, bármi is legyen a téma, és bármilyen műfajban is íródjon, Csík Mónika írásai mindig olyan csíkmónikásra sikerednek. Egy alkotó természetszerűen mindig stilizálja műveit, de Mónika még interjúbeszélgetéseiben is: „sufniba zárja a napi nyűgöket”, „szusszanásnyi gondolatfolyamokat gyömöszöl”, vagy „pirosra gyúl arca a drukktól”. Valójában minden megnyilvánulása költészet. Arra a kérdésre, honnan ered ez a nyelv: otthonról hozta, vagy egyedül építette ki, a költőnő a következőket mondta el:
– Horgos, Kispiac és Királyhalom találkozásának háromszögében élek, így mindhárom falu élete, szokásai, nyelvhasználata ragadhatott rám. Emellett rengeteget olvastam kicsi korom óta, nyilván a gárdonyis, móriczos írásművek akkor kerültek a kezembe, amikor jelentősen bővült a szókincsem. Persze sok szót ki is találok, amelyek az írásokban remekül funkcionálnak. Ez rendszerint nem tudatosan történik. Amikor leülök írni, kizáródik a külvilág, kicsit visszasüppedek önmagamba, ilyenkor csak a gondolatok léteznek, és sokszor olyan szavak kerülnek elő, amelyeket én sem használok a mindennapokban, az adott helyen viszont nagyon frappánsnak tűnnek, nem tudom őket kihagyni.
A nyelvnél és a szülőföldnél maradva, Fekete J. József megjegyezte, hogy a kidolgozott költői nyelv és a pozitív regionalizmus már indulásakor is meghatározó tényezők voltak a költőnő írásaiban. A régiótól azonban nemcsak nyelvet tanult, hanem nagyon sok történetet onnan szippantott magába.
– Ha visszagondolok a gyerekkori vasárnapi ebédekre nálunk, akkor arra emlékszem, hogy együtt ül a család, és a szüleim mesélnek. Olyan történetek hangzottak ilyenkor el, amelyek velük estek meg, vagy talán még ők is a nagyszüleiktől hallották őket, vagy csak a falu farkára kötött históriák voltak. A nagymamám is nagyon ízesen tudott mesélni, mindig, amikor nálunk töltött néhány hetet, alig vártuk, hogy mellékuporodhassunk. Remek boszorkányos és sárkányos történetei voltak, meg sem tudtuk ítélni, hogy ő találja-e ki, vagy másoktól hallotta őket. Mesélte egyszer, hogy a küszöbjükön talált gúnárnak kétméteresre nyúlt a nyaka, amikor el akarták vágni, aztán regélt egy furcsa esetről, amikor aratáskor valamilyen furcsa lény üldözte a búzatáblák között tekergőket, és tőle hallottam azt is, hogy létezik egy kút Horgos és Királyhalma között, amelybe vihar közeledtekor a sárkány beleejti a tojását. Ezeket a történeteket gyerekként imádtam hallgatni, belenőttem ebbe a furcsa hagyományokkal és babonákkal átszőtt népi hiedelemvilágba.
A gyerekkor és a mesék Csík Mónika legkisebbeknek írt műveiben érhetők talán a legjobban tetten. A díj indoklásában is elhangzott, hogy a szerzőnő beilleszkedik a mai gyerek képzelet- és fogalomvilágába, Fekete J. Józsefben azonban az a kérdés fogalmazódott meg, hogy, aki nem mai gyerek, hogyan gondolkodik egy mai gyermek módjára.
– A Mákvihar című gyermekverseskötetemet nagyon sok helyen bemutattam. Tulajdonképpen játékos felolvasások és beszélgetések voltak ezek a bemutatók. Ekkor tapasztaltam, hogy a gyerekeknek rengeteg jó meglátásuk és mesélnivalójuk van. Hihetetlen módon megnyíltak előttem, és nagyon sok mindent kaptam és lestem el tőlük. Ezek a találkozók bátorságot öntöttek belém, hogy megpróbáljak történeteket írni nekik. Ebben segítségemre volt a gyerekkori önmagam is, mert azért vissza tud fiatalodni az ember egy picit, ha nagyon akarja, vissza tudja idézni, hogy ő gyerekként hogyan látta a világot, mit tartott félelmetesnek, mit izgalmasnak, és mit nem értett a felnőttek furcsa világából. Egybegyúrtam a múltbéli dolgokat és a jelen tapasztalatokat, így születtek a Szekrénymesék.
A beszélgetés során az írónő bevallotta, hogy gyerekként úgy érezte, sohase szeretne felnőni, hogy mindig meséket tudjon olvasni; felmerült a piac, amelynek közvetlen légkörében könnyű ihletet gyűjteni; a megihlető témák kapcsán pedig elhangzott az is, hogy Csík Mónika civilként lektor a Magyar Szóban, ami nemcsak szöveggondozást, hanem elsősorban szövegolvasást jelent, és a különféle jellegű aktuális történések valamilyen módon visszaköszönnek műveiben.
Az est záróakkordjaként Sándor Zoltán a költőnő nyolc évvel ezelőtt íródott Nyolc másodperces fohászát olvasta föl: „segíts / hogy / mindig / legyen / erőm s / okom egy / mosolyra”. Arra az egyszerű kérdésre, hogy teljesült-e fohásza, Csík Mónika még egyszerűbben válaszolt, mondván: teljesült.
A Berta Ferenc Zsebszínház 161. Találkozása egyben a Dunatáji Herceg János Napok 2013 zárórendezvénye volt. A Herceg János Irodalmi Díj átadása mellett az est folyamán a közönség megtekinthette a ’76-os Képzőművészeti Csoport közös kiállítását, amelyet Stipan Kovač nyitott meg. A műsorban közreműködött a Zsebszínház Kisegyüttese.
