Az Ünnepi Könyvhétre jelentette meg a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet VersZene 2. sorozatában Verebes Ernő zeneszerző, író Füttyraktár című verseskötetét CD-melléklettel. A kötetet Verebes György illusztrálta. A szerző előadásában felhangzó dalok az elmúlt három évtized hangulatát, gondolati és érzelmi világát szólaltatják meg. S bár a szerzőnek ez az első ilyen jellegű lemeze, mint mondja, a műfaj nem áll tőle távol.
Költői lélekre valló címet adtál a lemezednek.
– Megtisztelsz, de a Füttyraktár egy prózai írásom címe, és úgy találtam, hogy fedi azt a válogatási elvet és azt a raktáriságot, ami a lemezen szereplő dalok összességét jellemzi. Látszólag nem fontos dolgok gyűjtőhelyét próbáltam megfogalmazni, és azt is jelezni, hogy ez daloknak a gyűjteménye. Én pedig csupán a raktáros vagyok, aki mögéjük állt.
Hosszú ideig kellett várni erre a dalokat és verseket tartalmazó gyűjteményre.
– Ez az első ilyen jellegű lemezem. Tizenhat-hét éves koromtól írok dalokat – igaz, ma már ritkábban, amik általában gitár- és/vagy zongorakísérettel szólalnak meg. A gyűjtemény ezeknek a gondolatvilágát fogja egybe. Ha lehet korszakhoz kapcsolni, akkor talán a mi generációnk érezheti jobban magáénak, hiszen egyazon korproblémákkal, eszmélési fázisokkal találkoztunk valahányan. Amikor azonban a lányaim generációja hallgatja ezeket a dalokat, akkor ők is – ahogy mondták – fölfedezik maguknak azt a világot, ami most éppen az övéké.
Az első dal 1977-ből való, a huszonkettediket pedig 2012-ben írtam. Ezt a harmincöt évet kellett egy zenei ívvé megformálni. Viszonylag prűd hangzó környezetbe helyeztem a szövegeket: klasszikus gitár, zongora, ritmushangszerek, basszusgitár. Egy-egy hosszabb ballada el tudta viselni a kiteljesedett zenei kíséretet is, néhol azonban elég volt az egy szál gitár is.
Nagyon ritkán szólalsz meg a dal hangján. Mi volt az, ami rávett arra, hogy előkeresd a régi dalokat?
– Valójában mindig ott ültek körülöttem, és nem engedtek teljesen ellazulni. Tudtam, hogy a fölvételek hiányosak, és hogy rendszerezni kellene a meglevőket. Ezzel vártam sokáig, mert túl komoly feladatnak tartottam, hogy az elmúlt idő daltermését egy lemezen sorakoztassam fel. Amikor Hajnal Jenő megkeresett, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadná a Vers, zene, kép sorozat második darabjaként – amelyiknek Beszédes István a sorozatszerkesztője –, akkor elérkezettnek láttam a pillanatot, és lassan-lassan megfogalmazódott bennem, hogy hogyan fog összeállni egy vonulattá e dalciklus.
A lemez verseskötettel együtt jelent meg, ami talán a szöveg fontosságát is kiemeli. Színpadon hogyan szólalnak meg ezek a jobbára szelíd, halk hangú dalok?
– Van olyan titkos tervem, hogy ha már lemezen megjelentek, jó lenne közönség előtt is bemutatni őket. Egyébként sem áll távol tőlem, hiszen az évek során játszottam ezeket, nem is egyszer. Lévén ez szerzői lemez, mentesültem az előadói elvárásoktól, hisz nyilván a szerzői szerepvállalás a vezérfonala ennek a sorozatnak. Ezért kíváncsian várom a sorozat többi darabját is.
Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a gyűjtemény. Ha néhány mondatban meg kellene fogalmaznod, hogyan ajánlanád a hallgató, illetve az olvasó figyelmébe a Füttyraktár dalait?
– Elsősorban olyan szeretettel ajánlom, amilyen szeretettel írtam őket. A dal számomra mindig olyan szentséges kis műfaj volt, amelyhez csak szívvel lehet közelíteni, s amely a maga komplexitásával és lírájával, az emberből a jobbik részt hozza ki. Ezzel a jobbik részemmel szeretném ajánlani a közönségnek ezt a kis daloskönyvet.
