A citerahangszert és a népi hagyományokat szeretni tudó és ápoló ifjúságot, saját kulturális és történelmi gyökereit ismerő generációkat nevel: a magyar közösségért kifejtett áldozatos tevékenysége példaértékű és nélkülözhetetlen – írta Németh Dezső a szenttamási Citerazene-barátok Klubja és az Arany János MME nevében Fehér Emánuelláról, amikor fiatal kora ellenére munkásságát Horváth Futó Hargitával a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség figyelmébe ajánlották. A felterjesztés méltánylása nem maradt el, Fehér Emánuella népzeneoktatót a magyar kultúra napján a szövetség plakettel jutalmazta.
Emmát – mert legtöbben így szólítják – Popović Emánuellaként ismertük meg jó néhány évvel ezelőtt a Szólj, síp, szólj! vetélkedőn, citeraszólistaként. Később a KMV-n, az Aranyciterán, a Vass Lajos népzenei versenyen ért el kitűnő eredményeket, majd nem sokkal később tanítványai mögött tűnt fel a neve, ugyanezeken a versenyeken.
– Zatkó Ibolya zenetanárnő kezdeményezésére fordultam a népzene felé 1991-ben. Talán a tanárnőnek és másoknak is úgy tűnt, hogy őszintén rajongok a népzene iránt, de ez nem egészen így volt. Ugyanolyan gyerek voltam, mint a többi, engem is unszolni kellett, hogy az önfeledt játék helyett gyakoroljak – idézi fel a kezdeteket. – Zatkó Ibolya citeraoktatómnak – aki sajnos már nincs közöttünk – igazán hálás vagyok, hisz nemcsak elindított ezen a pályán, hanem a citeraoktatói tanfolyamra is ő szervezett be, s ennek köszönhetően kezdtem és tudok ma is foglalkozni gyerekekkel. A pályán, bármelyikre is lép az ember, a kitartás is nagyon fontos. Bodor Anikó gondolatát idézném, aki azt vallotta, hogy jól be kell fertőzni a gyerekeket a népzenével, s aztán nem tudnak szabadulni tőle. Pont ez történt velem. De hogy kitartottam, azt a családomnak is köszönhetem, szüleimnek, akik mindig mellettem álltak, és törekedtek megértetni velem, hogy bizony nagyon fontos a kitartás. Édesanyám sokszor, még középiskolás koromban is nemcsak rákérdezett, hanem szakított időt arra, hogy végighallgasson. Édesapám nem magyar ajkú, szerb, de nálunk ez soha semmilyen gondot nem okozott, maximálisan támogatott. És most már ide, támogatóim közé sorolhatom a férjemet is, aki megérti „idő- és energiaigényes” tevékenységemet, noha ő maga nem foglalkozik népzenével.
A népzene tehát lassan, fokozatosan, évek folyamán vált lételemévé. Sorra aratta a sikereket a vajdasági vetélkedőkön, majd 1994-ben az oktatással is megpróbálkozott. Azóta sem hagyta abba. Jelenleg 27-28 tanítványa van, mint mondja, ez nem sok, volt több is, és kezdődik a második félév, újabb gyerekeket fog toborozni az iskolákban. Emma szülővárosában, az Arany János MME-ben a citerázás mellett a furulya iránt érdeklődőket is tanítja, kézműves-foglalkozásokat vezet, énekkart alapított, időről időre tanítványaival népszokásokat elevenít fel. Újabban mézeskalácsokat süt, díszít, az ötletes formába öntött süteményeket az Őseink zenéje rendezvény előtt láthatta közönség.
Sokan emlékeznek a Zengő leánykórusra, melynek Emma a művészeti vezetője, de munkájának eredményességét a szólisták és együttesek sikerei bizonyítják. Mindez, s ki tudja, mi még, vezetett ahhoz, hogy egyszer már Emma munkájára is felfigyeljen a társadalom.
– Nagyon jólesett a díj, az elismerés. Én nem vagyok az a fajta, aki szeret kitűnni, de be kell vallanom, most nagyon meghatódtam. Ráadásul a felemelő zentai ünnepségen a díjazottak között a legfiatalabb voltam, és úgy éreztem, hogy a többi díjazotthoz viszonyítva talán túl korán díjaztak, talán még nem érkeztem rászolgálni erre a plakettre.
Ezt persze ő látja így, merthogy korábban sohasem „kényeztette” még a sajtó sem, viszont a napi teendők sűrűjében nem is olyan nehéz „elveszni”, mert egyszerűen nem jut idő összegzésre. Bárhogy is, az bizonyos, hogy Emma a szenttamási Művelődési Otthonban dolgozik középiskolai tanulmányai befejezése óta, és emellett teszi a dolgát: oktat, szervez, jön-megy következetesen. Nagy erénye a szorgalom, a kitartás és a kreativitás. S ez bizton így lesz jövőre is, meg utána is. Még akkor is, ha lassan a családalapítás szép feladata foglalja le majd ideje jó részét. Mert ideje erre is gondolni…
