Ma van Jókai Mór születésnapja, amely egyúttal a magyar széppróza napja is. A nagy mesemondó épp 200 éve, 1825. február 18-án született. Számos irodalmi évforduló van az idén, ezek közül kettőt emelünk ki: 125 éve látta meg a napvilágot Márai Sándor és Fekete István. Olyan írónagyságokat említünk, akiknek a műveit generációk olvasták/olvassák. A magyar széppróza napját épp ezzel a céllal jelölte ki a Magyar Írószövetség: ráirányítani a figyelmet az olvasásra, természetesen nemcsak a klasszikusokra, hanem a kortárs prózai alkotásokra is.
Nem tudom, próbálta-e bárki kiszámítani az évszázadok során, hogy magyar nyelven hány prózai mű született. Ahhoz, hogy csak hozzávetőleges képet kapjunk arról, hány mű közül válogathatunk kedvünkre, elég csak végigtekinteni a közkönyvtáraink magyar szépirodalmat tartalmazó polcain, végignézni az ünnepi könyvhétre megjelent kiadványok listáját. Ne feledkezzünk meg a vajdasági magyar könyvkiadóknál napvilágot látott kötetekről sem! A legizgalmasabb kérdés persze az, ezen kiadványok közül hányat veszünk kézbe, a napi rutinunkhoz szervesen hozzátartozik-e az, hogy egy-két órára letelepedünk a fotelbe és olvasunk. Beszippant bennünket a könyv világa, a történet, eltűnődünk a szereplők sorsának alakulásán, óhatatlanul párhuzamot vonunk saját kis világunkkal. Később az élet nehéz, emberpróbáló helyzeteiben esetleg eszünkbe jut, egy-egy szereplő hogyan oldotta meg követendő vagy kerülendő módon ezt, hogyan nézett szembe a krízisekkel, veszteségekkel.
Máskor pedig a történet mosolyt csal az arcunkra, olyan elképesztő kalandra hív, ami napokra rabul ejti a képzeletünket. A könyvek világa erre is képes. Éppen ezért: olvassunk mindennap!
