Az 1970-es évek második felében a pancsovai gimnázium padját koptattam. Szegedi születésű fizika és kémia szakos tanárnőm és osztályfőnököm, Molnár Mónika, egyszer órák után megállított a folyosón, és elővett egy magyarországi hetilapot, amelynek Élet és Irodalom (röviden: ÉS) volt a címe. Mutatott benne egy cikket, az én nevemmel volt aláírva, és azt mondta: – Ezt olvasd el, mert ezt egy szegedi névrokonod írta, aki a példaképed lehetne. Itt azokról a Péter Lászlókról ír, akik tehetségükkel már vitték valamire az életben…
Már nem emlékszem, hány Péter Lászlóról tettél említést ebben a tárcában, de nem kevésről: volt köztük fizikus, történész, szociológus, az értelmiségi pálya bármilyen válfajában ténykedő híresség. Egy bizonyos, ennyi ismert és jó képességű névrokon méltatása mellett én egy kicsit restelltem magam…
Az viszont bizonyos, hogy magad a legérdemesebbek közül való voltál. Tagja és vezetőségi tagja több tudományos egyesületnek, társaságnak, a Magyar Irodalomtörténeti, Néprajzi, Nyelvtudományi Társaságnak és a Magyar Történelmi Társulatnak. A Somogyi-könyvtár tudományos munkatársa, a JATE II. számú irodalomtörténeti tanszékének professzora, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, és Szeged Megyei Jogú város díszpolgára. Számos könyvet írtál (50-nél is többet), és számtalan publikációt, melyekben helytörténettel, helytörténeti értékekkel, népismerettel, a népi kultúrával, irodalomtörténettel, kulturális örökségekkel, vagy az ötvenhatos forradalommal és a viszontagságos történelmi és politikai közelmúlttal... is foglalkoztál. És ami a legfontosabb volt: a legkiválóbb irodalmi, zenei nagyságokkal, József Attilával, Ady Endrével, Juhász Gyulával, Tömörkény Istvánnal, Kodály Zoltánnal, Kálmány Lajossal… Kiváló alkotókkal, nagyszerű emberekkel, mint Jómagad. Mert nem csak nagyszerű irodalomtörténész, tudományos és közíró, Szeged-kutató... de szerény, barátságos ember is voltál. A gimnáziumi éveim után már nem is tévesztettelek szem elől. Személyed és tevékenységed előbb puszta kíváncsiságból érdekelt, de pár év elteltével egyre erősödő csodálattal figyeltem polihisztori tevékenykedésedet, és szerettelek volna személyesen is megismerni. A szerencsés véletlennek, a kedves, türelmes és érdeklődő közvetlenségednek köszönhetően ez sikerült is. Most még megköszönöm az al-dunai székelyek iránt tanúsított érdeklődésedet, törődésedet, őszinte, aggódó odafigyelésedet is. Tartást, fáradhatatlan küzdést, bölcsességet, okos, türelmes és szerető emberségességet adtál nekünk: mindig volt, és mindig lesz mit tanulnunk Tőled.
Kedves Laci bátyám! Isten Veled.
* A szerző grafikusművész
