Puskás Károly fotója
Azért (is) szeretem a kanizsai írótábort, mert péntek reggel Dormán Lászlót látom, ahogy apró, de sietős lépteivel megy a kanizsai piacra, mint később kiderül, paprikát venni, innen viszi a télirevalót. Aztán egy csapat író verődik össze és vonulnak végig az Ifjúsági Otthon felé tartva, köztük például Böndör Pál vagy éppen Gobby Fehér Gyula, de az is megtörténik, hogy az ember lánya csak úgy in medias res Balázs Attilával elegyedhet szóba, anélkül, hogy magyarázkodni vagy kérdezősködni kéne, arról beszél, hogy napi huszonötezren kíváncsiak egy festményre. Aztán délben feltűnik egy ismerős figura, aki nem siet sehova. Már-már zavarba ejtően lassan megy, meg-megáll és nézelődik. Én figyelem, hogy amikor mindenki körülötte siet valahova, ő nem zavartatva magát megszemlél mindent. Lehet, hogy emlékeket idéz fel, vagy épp emléknek valót raktároz. Mintha egyenesen a szemembe nézne, de észbe kapok, a fák takarásától engem nem láthat. Szívja a cigarettát, én pedig most gyújtom meg az enyémet. A félig szívott cigarettámra pillantva még mindig látom lassan távolodó piros ingét. Ő Bogdán József. És ilyenkor valami történik Kanizsán, mintha jobban nyüzsögne a város a szeptemberi különös hőségben. Nemcsak a hőség különös ilyenkor, hanem az is, ahogy az írótáborra összegyűlt művészemberek aranypapírba csomagolt szavai jutnak el fülünkig és onnan a lelkünkig, mellyel a lét legelviselhetetlenebb és legszebb pillanatait formálják verssé vagy más irodalmi értékké egy-egy ellentétes szópárral is akár. Szép. Bár szavakkal csak ígérni lehet és magyarázni, mégis olyan gyógyító és egy idő után már fárasztó is a sok szó, kell a csend is. Koncz István kanizsai költőnk is azt írta, hogy „feszül a csend.” „Forrósodik a lég, s vele feszül a csend.” Erre a sorra asszociálva kellett a résztvevőknek pénteken egy szöveget közreadniuk. Tették mindezt azután, hogy a Mécsvirág együttes a község iskoláiban tett látogatást, az írók rendhagyó irodalomórával hozták közelebb a gyerekekhez a magyar irodalmat és megnyitották a zentai képzőművészeti tanárok képeiből összeállított kiállítást. A tanácskozáson, melyet Várady Tibor vezetett, mindenki felolvasta, elmondta vagy épp a telefonjáról nézve adta közre mondandóját, amit Koncz István ihletett meg. Többszörösen utaltak a félelemre mindannyian, ami az emberiség létezése óta kikerülhetetlenül jelen van az életünkben. Gobby Fehér Gyula elmondta, hogy Koncz már 87-ben érezte, hogy feszült a csend körülöttünk, ami ma is aktuális. Arra is kitért, a médiának is szerepe lehet az emberiség kijózanításában. Balázs Attila felolvasta Konczhoz kötődő könyvrészletét és emlékeztetett egy anekdotára, amit Tolnai Ottótól hallott Konczról és ami eszébe jutott, miközben vele beszélgetett. Bordás Győző Fujkinnal hozta párhuzamba, a Hazatérők szobrával, hogy milyen érdekes is lenne, ha Koncz szobra mellett ott lehetne, hisz az szimbolizálná létünk lényegét, a találkozást. Bíró Tímea saját, készülő versciklusa kapcsán olvasott fel, és ő tolmácsolta Patócs László és Benedek Miklós szavait. Patócs egy rádiós történetet mesélt el, míg Benedek verséből egy gyönyörű mondatot véstem a fejembe, gondolom sokáig: „Maradjunk együtt a csendben, a tökéletes létben Te és Én”. Antalovics Péter már az új generáció szokásait követve telefonról olvasta fel szövegét, ami biztos bevett szokás manapság, de olyan meghökkentő volt látni, bár ez mit sem vett el a mondandó értékéből. Sajgás a csontig. Balogh István és Lennert Móger Tímea szövegeit Vörös Anna olvasta fel. Balogh szerint dicsérni szó nélkül jámbor kísérlet, míg Lennert szerint teljesítményünk létkérdés. Várady Tibor arra tért ki, hogy körülötte sok az emlék, ami feszült csendet idéz, de Virág Gábor nem mindennapi, ám magával ragadó szövege is a csendet járta körül. Losoncz Alpár szerint a distanciáló perspektíva van jelen életünkben, Koncz csend fogalma pedig szerinte beszédes. Faragó Kornélia a kognitív poétikáról is beszélt Koncz kapcsán, Maurits Ferenc is Konczot idézte meg szavaival, míg Böndör Pál szerint a csend kapcsán az is elmondható, hogy Kanizsa nem a csend városa, hanem egy csendes város, ahol jó lenni. A sort Harkai Vass Éva zárta saját versével, mely aktualizálta Koncz gondolatait, és amit még legalább kétszer jó lenne elolvasni, olyan a mában fontos és időszerű eseményeket szőtt bele, mint hogy égnek az erdeink!
