A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ezúttal Az eredeti Hamlet című produkciójának felvételét teszi elérhetővé a nézők számára. Az előadás William Shakespeare Hamlet című darabjából, Arany János fordítását felhasználva jött létre.
Színház
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Csurka László Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja.
Az Újvidéki Színház társulatának három színművésznője, Elor Emina, Crnkovity Gabriella és László Judit, valamint két színművésze, Ozsvár Róbert és Szalai Bence a Maradok maradni című videóért különdíjat érdemelt ki. A vajdasági alkotócsapat őszintén vallott az évtizedek óta aktuális elvándorlás, otthonról elköltözés témájáról.
Megalakult a Széchenyi István Történelmi Vándorszínház, amelynek célja a keresztény értékrend és a történelmi tárgyilagosság közvetítése, valamint a magyar nyelv ápolása – közölte az alapító Gróf Széchenyi Család Alapítvány. A Vándorszínház vezetésére a Széchenyi család Fazekas István Jókai-díjas drámaírót, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának adjunktusát kérte fel – áll az alapítók MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nemcsak kisebbik játszóhelyén, Újszegeden, hanem a Dóm téren is tart előadásokat a Szegedi Szabadtéri Játékok, júliusban az Akárki című moralitásjátékkal, augusztusban szimfonikus zenekari koncerttel várják a közönséget – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház ezúttal a Magyar kezdők(nek), avagy Mađar(ski) bez muke című produkciójának felvételét osztotta meg nézőivel.