Átadták Schwajda György, az új nemzeti színház első igazgatójának szobrát, írja az MTI. Varga Imre szobrát Orbán Viktor és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója avatta fel.
Színház
Új bemutatóra készül a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, hiszen Kovács Frigyes rendezésében színpadra állítják ma, kedden 19.30-kor Molnár Ferenc Liliom című darabját.
(Molnár Edvárd felvétele) A Kosztolányi Dezső Színházban ma, kedden este lesz a Liliom bemutatója, de már készül egy koprodukciós előadás is.
Életének 81. évében vasárnap hajnalban elhunyt Kóti Árpád, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész – közölte az MTI-vel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vasárnap.
A hivatásos színházak nagykikindai fesztiváljának közönsége csütörtökön vastapssal üdvözölte az Újvidéki Színház Bánk bán című előadását. Urbán András, a színdarab rendezője rendkívül merészen, provokatív módon gyúrta át Katona József ötszakaszos drámáját, „társadalmilag hasznos előadássá”, s jogosan érdemelte ki a közönség elismerését.
Liliom: Mészáros Gábor (Molnár Edvárd fotója) A Kosztolányi Dezső Színház ezúttal Molnár Ferenc darabját, a Liliomot mutatja be, Kovács Frigyes rendezésében.