A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház új bemutatójára a Desiré fesztivál első napján kerül sor, 25-én, 21.30-tól a KDSZ-ben. Előző nap, 24-én nyilvános főpróbát tartanak, az első repríz pedig december 6-án lesz. Az új előadás címe Felhő a nadrágban, amelyet Vlagyimir Majakovszkij műve alapján Kokan Mladenović rendez. A produkció kapcsán a rendezőt kérdeztük.
Vlagyimir Majakovszkij műve alapvetően futurista. Hogyan láttatja az előadás a jelenünket, és miként néz vissza a száz évvel ezelőtti októberi forradalomra?
– A mű számomra csak kiindulópont, hogy az alkotói csapatommal és a KDSZ kiváló színészeivel a forradalom fenoménjáról szóljunk. Megfigyeljük, hogy száz évvel az októberi forradalom után – amely az emberiség utolsó kollektív felemelkedését prezentálja – mi maradt az egyenlőség és egyenjogúság eszméjéből, a lehetőségből, hogy valami pozitívat sikerüljön cselekedni a közjó érdekében, miért nem létezik manapság semmilyen forradalmi potenciál az országunkban, miért vagyunk továbbra is szégyentelenül gazdagokra és szerencsétlen szegényekre osztva, miért nem léteznek manapság a jogok, amelyekért harcoltak az októberi forradalomban, miért áhítozik a világ forradalomra, de nincs még a láthatáron sem.
A digitalizáció, az internet, a közösségi hálózat változtatott-e valamit, hozott-e újdonságokat a forradalmat illetően?
– Ideológiai platform nélkül nincs forradalom. Új ideológiák márpedig nincsenek. Úgy vélem, hogy a kommunizmus, a szocializmus, az egyenjogúság ideológiájának bukásával arra kényszerülünk, hogy neoliberális fasizmusban éljünk, amely tönkreteszi a világot. Nem létezik új, progresszív ideológia, anélkül pedig a forradalmak valójában a hatalmon lévők kezére játszanak. Amíg nem változik meg gyökerestül a rendszer az egész világon, addig a kis forradalmak értelmüket vesztik. Ami az internetet illeti, mind nekünk, mind az egész világnak hamis forradalmi érzést adott. A posztjaink, a kommentjeink, a lájkolásaink, a hangulatjeleink önmagukban nem elegek ahhoz, hogy gyökeres társadalmi változásra kerüljön sor. Ahhoz élő kommunikáció szükséges, ideológiai platform és emberek sokasága, kritikus tömeg az utcákon.
A Desiré fesztiválon is megismerhettük az előadásait, az előző években a Dogville-t és a Koldusoperát, de már beszélgetést is vezetett. Mi a véleménye Desiré fesztiválról?
– Ha létezik valami, ami progresszív, és összefogja a művészeket, akik elkötelezett színházzal foglalkoznak, vagy olyan színházkészítéssel, amely nem fordítja el a fejét a valóságunktól, a problémáktól, a mostani idők devianciáitól, akkor az a Desiré fesztivál. Ez mindenképpen dicséretes a színházi világunkat illetően. Ellentétben az értelmetlenségbe süllyedt Sterija Játékokkal és az öndicséretben elvesző Biteffel, a Desirén még mindig érezhető a tűz, a művészi lázadás. Azzal foglalkozik, ami nagyon is érint bennünket, és azt gondolom, hogy a volt Jugoszlávia területét érintő színházi élet legjobb tíz színházi napját jelenti a Desiré.
Milyen együttműködést valósított meg a KDSZ-szel és Urbán Andrással?
– Urbán Andrást nagyon tisztelem, azon alkotók közé tartozik, akikre büszke lehet a színházi életünk. Új, sajátos, kegyetlen a mai időkkel, mindig talál új esztétikai keretet, hogy arról meséljen, ami rólunk szól. Volt szerencsém minden színházban dolgozni, amely felkeltette az érdeklődésemet, de ahogyan azt a KDSZ színészeinek mondtam az első próbán, a színházukban való rendezés az utolsó színházi vágyam, ami a térségünket illeti. A KDSZ egy kiemelkedő színház, amely farkasszemet néz a mai időkkel, kiváló és odaadó művészekkel, ez pedig engem alapvetően érdekelt. Megtiszteltetésnek veszem a lehetőséget, hogy a KDSZ-ben rendezhetek.
Hogyan tekint a színházi világunkra?
– Az életünkre és a kultúránkra ránehezedett a politika. A kulturális igényeinkről és a jövőnkről azok döntenek, akik nincsenek tisztában térségünk kulturális és oktatási életével, az itteni emberek helyzetével. Ennek tudatában a színházak két utat választhatnak, egyik az, ha közösen mutatnak rá, és hangosan mondják jelenünk problémáit, a másik, ha alávetik magukat a politikának, és a kilátástalanságban vergődnek. Sajnos a színházaink túlnyomórészt az utóbbit választják, kompromisszumot kötnek, hogy megtartsák azt a kis privilégiumot, amijük van, a fizetéseiket és a nevetséges támogatást, azt a szegény hozzájárulást, amit a kultúra kap. Ilyen értelemben a színházi világunk gyáva, és eltávolodik a valóságtól. Sokkal jobban szeretném, ha a színházak önállóan gondolkodnának, bátrak és pimaszak lennének, tisztában az idővel és a hellyel, ahol élünk. Sajnos ez nem mondható el a színházainkról.
Készít-e még magyar nyelvű előadást?
– A Felhő a nadrágban a hetedik előadás, amelyet magyar nyelven készítek. Úgy tűnik, hogy nagyon jól működik az interakció aközött, ahogyan megélem a színházat, és amit a magyar színészek kreativitása, művészi képessége alkot. Őszintén remélem, hogy még sok magyar nyelvű előadást készíthetek, magyar színészekkel.
Mik a tervei a KDSZ után?
– A következő munkám Zomborban lesz, ahol Bosnyák Ernőről, térségünk egyik filmes pionírjáról készítek előadást. Egy prizmán keresztül szemléljük meg, hogy miért nincs ma mozi Zomborban, és miért nincsenek nagy ötletek, amelyek megelőzik korukat. Azután Banja Lukába megyek, majd pedig Athénban rendezem Slavoj Žižek kiváló Antigonéját. Szerintem fontos, hogy egy rendező azokkal a témákkal foglalkozzon, amelyek érdeklik őt, ne kössön kompromisszumokat az idők kívánalmaival, és akkor minden úgy alakul, ahogyan kell.
